Látványos hasselback édesburgonya

2018. november 22. | Füge Kata

Látványos, szuperegészséges és őrületesen finom: hasselback (azaz harmonikára vágott) édesburgonya bloggerünk, Futureater konyhájából.

Az édesburgonya a vegetáriánus konyha egyik legkedveltebb alapanyaga. Ezt minden bizonnyal fantasztikus ízének köszönheti, és éppen ez az, amiért akkor is érdemes kísérletezni vele akár főételként, ha éppen kevesebb húst szeretnénk enni. Az alábbi recept ráadásul nem csak nagyon finom, de kifejezetten látványos is. A hasselback módszer mindössze a burgonya szeletelési módjára vonatkozik: nem vágjuk teljesen á a zöldséget, hanem sok mély vágást ejtünk rajta, így harmonika-szerűen szétnyílik majd sütés után.

Hasselback édesburonya
2 főre

  • 2 nagyobb édesburgonya
  • 3+3 ek olívaolaj
  • só és frissen őrölt bors
  • 3 gerezd fokhagyma
  • ½ csokor petrezselyem
  • ½ citrom reszelt héja

  1. A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
  2. Az édesburgonyákat megpucoljuk, majd harmonikaszerűen, fél centiméterenként bevágjuk. Legegyszerűbb, ha a vágódeszkán két fakanalat fektetünk szorosan a két oldalához, így biztosan nem vágjuk teljesen félbe.
  3. A bevágott édesburgonyákat fedeles sütőtálba tesszük, majd megöntözzük 3 ek olívaolajal, 1 dl vízzel, és sózzuk.
  4. Lefedve 1 órán át sütjük.
  5. Közben felaprítjuk a fokhagymát és a petrezselymet, és egy bögrébe tesszük. Belereszeljük a citromhéjat, majd összekeverjük a maradék 3 ek olívaolajjal és egy csipet sóval.
  6. Amikor az édesburgonya puhára sült, rákanalazzuk a fokhagymás öntetet, és további öt percre visszatoljuk a sütőbe (már nem kell lefedni).
  7. Főtt rizzsel vagy egyszerű friss salátával tálaljuk.

Futureater

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

A legizgalmasabb kanadai junk food junk food

A legizgalmasabb kanadai junk food

Isteni csirkés-csicseriborsós curry csicseriborsó

Isteni csirkés-csicseriborsós curry