Vulkanikus borok érkeznek a Margitszigetre

2019. november 28.
A világ minden részéről érkeznek vulkanikus borok a GoVolcanic kóstolóra a Margitszigetre november 29-én. A három napos rendezvény több lesz mint kóstoló, geológusok adnak elő, kőzetkiállítást tartanak és a szervezők gyerekprogramokkal is készülnek.

A Margitszigeten, a Holdudvarban találkoznak hétvégén a vulkanikus borok, a geológia, az ásványok és a gasztronómia rajongói. Európa első vulkanikus csúcstalálkozójára negyvennél is több magyar borászatból és távoli, különleges tájakról – Azori szigetek, Golán fennsík, az Etna vulkán környéke – is érkeznek borok. Az előadók szemináriumokon és úgynevezett gyorskóstolókon fogják a borokat bemutatni. A szervezők egyértelmű célja, hogy egy „itatós” tömegrendezvény helyett ismeretterjesztő, tudásmegosztó eseményt honosítsanak meg.

Az esemény egy Magyarországon még kevéssé ismert, úgynevezett jegyváltásos rendszerben zajlik: egy szekción belül összesen 5 órán át látogatható, hogy a viszonylag kis férőhelyes helyszínt maximálisan és egyenletesen kihasználják a látogatók anélkül, hogy a sorbaállás és a tömeg elrontaná az élményt.

A GoVolcanic minden ízében nemzetközi esemény lesz, a programok angol és magyar nyelvűek lesznek. 

Az előadók: Herczeg Ágnes nemzetközi borszakértő, John Szabó Torontói mestersommelier, a Vulkanikus Borok c. könyv írója, Elizabeth Gabay Master of Wine, Alder Yarrow San Francisco-i borszakíró, Adam Gollner újságíró Montrealból, Roland Velich osztrák borász, David Moore londoni étteremtulajdonos és BBC szaktanácsadó, Sue Tolson borszakíró, Ripka Gergely a Tokaj Guide írója, Takács Lajos, Árvay János és Balogh Zoltán borászok. A rendezvény díszvendége Györgykovács Imre borász lesz.

A látogatók kihozhatják a rendezvényre a gyerekeiket is: őket a kiállítás-vásár teljes ideje alatt interaktív, játékos, tudományos és kézműves foglalkozásokkal várják a szervezők.

További információ:

https://2019.govolcanic.com/

Fotó: GoVolcanic