Isteni vegán” tojásos” szendvics, ami éppen olyan krémes és fűszeres mint az eredeti

2020. július 25.
Ma már minden állati eredetű hozzávaló helyettesíthető valamivel, ha növényi alapú étrenden szeretnénk élni. Többé a vegán tojássaláta sem álom! Proteinben gazdag, gyorsan és könnyen elkészíthető – akár az eredeti verziója.

Ki ne hallotta volna már legalább egyszer valakitől azt, hogy a vegánok csak füvet esznek? Sokan azért utasítják el a növényi alapú ételeket, mert ízetlennek, tápanyagszegénynek tartják. Itt a bizonyíték, hogy ez az állítás nem állja meg a helyét. Természetesen egy másolat sem lehet pontosan olyan, mint az eredeti, így a hamis tojássaláta íze sem egyezik tökéletesen az igazival, mégis erősen hasonlít rá.

Hozzávalók:

  • egy csomag tofu
  • ¼ csésze vegán majonéz (bolti, vagy saját készítésű)
  • 1 púpozott evőkanál mustár
  • ½ teáskanál porállagú vagy ¼ csésze friss zeller (opcionális, de kár lenne kihagyni)
  • ½ teáskanál kurkuma (csak a sárga szín miatt, egyébként elhagyható)
  • egy csipet só (a legjobb a fekete só, aminek erős, tojásos aromája van)
  • bors, ízlés szerint
  • 2 evőkanál apróra vágott metélőhagyma, zöldhagyma, vagy a kettő együtt
  • friss kenyér
  • leveleszöldség vagy saláta
  • lilahagyma és retek (opcionális)

Elkészítés:

  1. Szeleteljük fel a tofut 1-1,5 cm-es kockákra, majd itassuk fel a levét egy konyhai törlőkendővel.
  2. Készítsük elő az öntetet! Egy tálban keverjük össze a majonézt, a mustárt, a zellert, a kurkumát és a sót.
  3. Mixeljük a tofut a metélőhagymával, majd öntsük rá az öntetet.
  4. Keverjünk össze mindent, majd egy villával nyomkodjuk szét a tofut.
  5. Helyezzünk két szelet kenyér közé annyi leveles zöldséget, apróra vágott lilahagymát, retket és tojássalátát, amennyit csak szeretnénk – vigyázzunk, hogy szét ne essen.

Mivel ízesíthetjük még a salátát?

Ami az állagát illeti, a tofu rendkívül hasonló a tojásfehérjéhez. Nincs saját, jellegzetes íze, így könnyedén variálható. Például:

  • Sós ételekkel, például savanyúsággal és tormával
  • Zellerrel, paprikával és répával
  • Olivával
  • Lehetőleg friss bazsalikommal, tárkonnyal, kaporral és petrezselyemmel
  • Fokhagymával, füstölt paprikával, köménnyel vagy Cayenne-borssal

Ez a recept egy tökéletes alapot ad bármilyen tofus tojássalátához, így a saját ízlésünk szerint fűszerezhetjük. A szendvicsen túl kombinálhatjuk tortillával, pirítóssal, mártogatóssal, de akár önmagában is megállja a helyét! A maradékot légmentesen elzárva, hőtűszekrényben öt napig tárolhatjuk.

Forrás: simple-veganista.com
Fotó: Getty Images

Receptet keresel? Kattints IDE!