- 2025-ben is Veganuárral kezdődik az év – a kihívás arra biztatja az egyébként mindenevő embereket, hogy egy hónapig próbálják ki a növényi étrendet.
- A néhány éve Magyarországon is működő mozgalom célja az egészségesebb és egyben fenntarthatóbb táplálkozás promotálása.
- Ha idén te is belekóstolnál a Veganuárba, mutatunk néhány izgalmas helyet, ahol isteni vegán finomságokat kóstolhatsz.
Mi is az a Veganuár?
A Veganuár, vagyis a vegán január a nemzetközi Veganuary mozgalom hazai adaptációja. Az eredeti kihívással egy brit nonprofit rukkolt elő még 2014-ben, Magyarországra pedig 2020-ban hozta be a Prove, egy szintén veganizmus tematikájú online médium. A Veganuár évről évre szélesebb ismertséget szerez magának és a statisztikák szerint folyamatosan egyre többen csatlakoznak az egészségesebb és tudatosabb táplálkozásra sarkalló kihíváshoz.
Hogy kicsit kedvet csináljunk a Veganuárhoz és megmutassuk, hogy egy vegán fogás is lehet teljes értékű és nagyon finom, olyan éttermeket gyűjtöttünk össze, amik a vegán konyha legjobb arcát mutatják meg.
5 étterem, ahol érdemes enni a 2025-ös Veganuár alatt
Goli
A Golit már részletesen is bemutattuk decemberi lapszámunkban, és természetesen a Veganuár-összeállításunkból sem maradhatott ki. Harel Zakaim séf maga is vegán, ezért fontos küldetés számára, hogy megmutassa a vegán konyha komplexitását és izgalmas ízeit. Bár a Goli étlapján bőven szerepelnek szaftos húsok is, az étterem ettől eltekintve teljesen vegán – zöldséges fogásaikban semmiféle állati eredetű élelmiszert nem használnak. Érdemes megkóstolni a vegán labneht és a tofuból készült tzatzikit, de bármelyik különlegesen tálalt, faszénen sütött zöldségfogással jól választunk.
Indigo Express
Ha szeretnénk gyors – és nagyon jó áron kínált – vegán ételeket kóstolni, az Indigo Expressnél nincs jobb választás ma Budapesten. Az indiai konyha alapvetően is sok vegán ételt kínál, ráadásul gyakran nem „tudatosan” – egyszerűen organikusan a növényi alapanyagokat részesíti előnyben. Az Indigo Expressben érdemes megkóstolni az olyan isteni vegán előételeket, mint a mentás chutney-val kínált ropogós hagyma bhajia vagy a fűszeres zöldséges samosa, a főételek között pedig több találunk fehérjedús csicseriborsó masalát vagy a gyrost simán kenterbe verő csicseris dosa tekercset – mindkettő szuper választás lehet egy laktató, tápláló ebédhez vagy vacsorához. Ha pedig valami édesre is vágynánk, kipróbálhatjuk az édesburgonyával és datolyával készült vegán csokis desszertet is!
Tökmag Vegán Streetfood
Ahogy a nevéből is látszik, a Tökmag dedikáltan vegán hely, méghozzá olyan, ahol igényes, mégis maximális komfortot nyújtó street food ételeket kaphatunk. A Tökmag leginkább a teljesen egyedi burgereivel robbant be, amik a zöldségpogácsák mellett egy rakás változatos, különleges és textúráikban is izgalmas feltéttel vannak megpakolva, de ezenkívül szuper leveseket és salátákat is adnak. Sőt, kóstolhatunk náluk vegán desszerteket is, amik tökéletesen bizonyítják, hogy tej, tojás és vaj nélkül is készülhetnek mennyei sütik. Igazi kötelező Veganuár-célpont!
Pingrumba
Bár a Pingrumba sem kimondottan vegán hely, a tavalyi év végén tematikus vegán hetükön megmutatták, mennyire lazán és elegánsan veganizálják amúgy is zöldségközpontú közel-keleti fogásaikat. A kiváló minőségű – főleg hazai kistermelőktől beszerzett – grillezett vagy éppen fermentált zöldségek keleti fűszerekkel, selymes hummusszal, olajos magvakkal és frissítő gyümölcsökkel alkotnak magával ragadó ízkavalkádot, egyúttal azt is bebizonyítva, hogy zöldségekkel is tökéletesen jól lehet lakni. A Pingrumbában külön szuper, hogy az alapvetően nem vegán fogások közül is soknál találunk veganizált opciót, így sok egyébként „csak” vegetáriánus ételből is vegán tányért alkotnak nekünk.
Salt Budapest
A Salt Michelin-csillagos étteremként egy picit kilóg a sorból, viszont szuper választás lehet azoknak, akik megkóstolnák a magaskonyha vegán fogásait. Az elmúlt években egyre inkább kezd trenddé válni, hogy a csúcskonyhák is kínálnak vegán alternatívát, megmutatva ezzel, hogy a növényi táplálkozás már nem csak egy szűk kisebbség hóbortja. A fenntartható törekvéseivel zöld csillagot is kiérdemlő fine dining étterem a szezonális, gyakran hagyományos, ám rég elfeledett alapanyagokra fókuszál, és húsos fogásaiban is szívesen mutat növényi, földes ízeket. A 14 fogásból álló fix kóstolómenü alapvetően nem vegán, de előzetes kérésre teljesen vegetáriánus és vegán változatban is elkészítik nekünk – ha egy igazán különleges vegán élményre vágyunk az idei Veganuár idején, ennél garantáltan nem találunk jobbat.
Fotó: Getty Images