Így vértezd fel magad a hányinger ellen egy hosszabb úton! (x)

2019. augusztus 19.
Szédülés, émelygés, hányinger és hányás - ismerős mumusok az autóutak előtt. Amellett, hogy kifejezetten elesetté teszi az érintetteket, a nyári autóutakat is megkeserítheti. Nézzük, mi mindennel tehetünk a tünetek megelőzéséért!

Promóció

Az utazási betegség, vagyis orvosi nevén kinetózis meglepően sok embert érint. Messze nem kényességről van itt szó, hanem olyan komplex tünetegyüttesről, amely minden harmadik embert érint. A látási ingerek és az egyensúlyérzékelés közötti ellentétek idézik elő, ráadásul mindezt földön, vízen és levegőben is.

A tengeribetegség és a légi betegségnél jóval gyakrabban szembesülünk vele autóban, vagy éppen buszon, akár mert mi magunk vagyunk az érintettek, akár pedig, úti társunk, gyermekünk az, aki küzd a kellemetlen tünetekkel. A nyári szezon alatt számos családi kirándulás, autós körút felhőtlennek remélt perceit veszélyeztetheti, ha valamelyik családtagoknál jelentkeznek a szokásos szimptómák, így szédülés, kábultság, rossz közérzet, verejtékezés, súlyosabb esetben pedig öklendezés vagy hányás. Nézzük, mivel is tudjuk a tüneteket csökkenteni, jó esetben pedig meg is előzni, hogy zökkenőmentes, valóban felejthetetlenül jó családi emlékekkel zárjuk az idei nyarat!

Gyógyszeres segítség, precíz megelőzés

Ami a megelőzést illeti, a családi autóutak előtt sokan szeretnének biztosra menni, és egyből a bevált gyógyszerük után nyúlnak a tünetek jelentkezésének esélyét a minimumra csökkentve ezzel. A magyarok családi utazási élményeivel szinte egybeforrt a Daedalon tabletta neve, amely kifejezetten a hányinger és hányás megelőzésére és kezelésére szolgál és amelyet bármely jármű kiváltotta utazási betegséget esetén bevethetünk.

Egy lépéssel a hányinger előtt

Tudjuk, hogy autóban, buszon ülve az agyunk ellentétes információk sokaságát gyűjti be (például a szemünktől, vagy épp a fülben elhelyezkedő egyensúlyi szerveinktől) a testünk a környezetünkben elfoglalt helyzetével. Igyekezzünk csökkenteni ezt a nyomást, és bár a hosszabb autóutakon nagy lehet a kísértés, ne kezdjünk el olvasgatni, telefont nyomogatni a kocsiban.

Fókuszáljunk a környezetre

Élvezzük a tájat, terápiás ereje van ugyanis ilyenkor. Nézzünk ki egy-egy izgalmasabb pontot, hagyjuk, hogy az agy érzékelje, haladunk az adott ponthoz viszonyítva.

Arccal előre!

Ha a családi túrán motorcsónakba, vagy éppen buszra, vonatra is merészkednénk, ügyeljünk arra, hogy menetirány szerint üljünk. A háttal való utazás szinte garantált émelygés az érintetteknek…

Folyadék a négyzeten

Igyekezzünk sok folyadékot, főleg, ez a nyári folyadékpótlás fontossága miatt is alap, de ha bekövetkezik a baj, és nem ússzuk meg a hányást, elsőrendű!

Praktikák

Vannak, akik esküsznek az ásványvizek erejére, ami az émelygés csökkentését illeti, de van, akik a gyömbéres italokra esküsznek. Igyekezzünk kitapasztalni, hogy a mi esetünkben mi válik be, és előre készítsük be a megfelelő italokat.

Megelőzés

Használjunk még az utazás megkezdése előtt olyan készítményt, amivel megelőzhetjük a rosszullétet. A Daedalon® tabletta kifejezetten az utazási betegség enyhítésére és a tünetek kialakulásának megelőzésére szolgál. A jól ismert, tradicionális hányinger és hányáscsillapító gyógyszer bármilyen járművön alkalmazható. A biztonság kedvéért az út során is tartsuk magunknál a Daedalon® tablettát, így elkerülhetjük a legkellemetlenebb tüneteket jelentkezését.

Utazási betegség megelőzésére az első adagot az utazás megkezdése előtt ½ órával kell bevenni.

Bővebb információért kattints a Daedalon oldalára: daedalon.hu

Richter Gedeon Nyrt. 1103 Budapest, Gyömrői út 19-21. Gyógyszerbiztonsági Osztály: + 36 1 505 70 32, drugsafety@richter.hu

Daedalon® 50mg tabletta, Dimenhidrinát tartalmú, vény nélkül kapható gyógyszer. www.daedalon.hu

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

A cikk létrejöttét a Richter Gedeon Nyrt., a Daedalon gyártója támogatta.

Promóció