Színültig romantika, színültig tavasz

2020. március 16.
Mosonyi, Brand Mihály néven, a történelmi Magyarország nyugati csücskében született, akárcsak Liszt. Pozsonyban tanult, arisztokrata famíliák támogatásával, ahogy Liszt és sok más nagyszerű zeneszerző. Az 1842-ben Pest-Budára érkezett fiatalember hamarosan bekapcsolódott zenei-művészeti életbe.

Az 1840-es években több operaterv is foglalkoztatta, némelyik meg is valósult, de kísérletei – jó librettó és biztos kezű színházi dramaturg hiányában – nem voltak sikeresek. Ezek kapcsán elvi és némiképp személyes alapon vitába bonyolódott Erkel Ferenccel. 1860-ban megalapította a Zenészeti Lapokat, az első magyar nyelvű zenei folyóiratot.

1845-ben feleségül vette a bájos Weber Paulinát, Weber Henrik festőművész húgát. A kettejüket ábrázoló festményről határtalan szeretet és meghittség sugárzik. Hat év után a tündöklően szép fiatalasszony meghalt, ezzel két évig tartó alkotói válságot és örökös magány hagyott Mosonyi Mihályra. Megbékült Erkellel, és halálig tartó, mély barátságot kötött Liszt Ferenccel. Mindketten támogatták a Nemzeti Zenede fejlesztését és a Zeneakadémia megalapítását.

Mosonyi kórusműveit a polgári dalárdák nagyon szívesen énekelték, dalai is gyakran felcsendültek. Zenekari darabjait a németes iskolázottság és Schumann, Mendelssohn, Beethoven hatása jellemzi. Eklektikus stílust tükröz egyik legsikerültebb alkotása, az e-moll zongoraverseny is, amely három, egymást megszakítás nélkül követő tételből áll.

Magyar Valentin

A mintegy háromnegyedórás, monumentális versenymű tolmácsolása nagy állóképességet és rendkívüli odaadást kíván. Az áprilisi 8-i koncerten Magyar Valentin ül a zongorához a Magyar Nemzeti Múzeum dísztermében. A Virtuózok című, klasszikus zenei tehetségkutató programban feltűnt fiatalembert három évvel ezelőtt ismerte meg a szélesebb nyilvánosság. „Romantikus alkat vagyok” – állítja magáról az elsőéves zeneakadémista. Mosonyi Mihály zongoraversenyéről úgy fogalmaz: „Liszt Ferenc kortársa volt, és romantikus korban élt, muzsikája mégis a klasszikát idézi.”

Liszt komolyan meggyászolta Mosonyit, akinek halálakor, 1870-ben Mosonyi gyászmenete címmel komponált darabot. Ezt később beillesztette a Magyar Történelmi Arcképek című ciklusba.
Magyar Valentin nem először lép pódiumra az Anima Musicae Kamarazenekarral. Az esten elhangzik Mosonyi c-moll vonóshatosának kamarazenekari változata. A műsor házigazdája Scholcz Péter karnagy, zenetörténész, aki rávilágít a mai koncertéletben méltatlanul háttérben tartott, 150 éve elhunyt alkotó értékeire.
www.btf.hu

Promóció