Budapesten eddig nem nagyon mertem kerékpárra szállni. Nem ismerem a kerékpárutakat, féltem, hogy az autók közé keveredem, nekimegyek a gyalogosoknak, vagy a bicikli kereke beleakad valamibe, és elesem. Vidéken, ahol nincs autós forgalom, több száz kilométert letekertem már a barátaimmal. Nyáron megkerültük a Balatont, ősszel átmentünk Ausztriába a Fertő-tó mentén, és Kelet-Magyarország sík vidékein is felfedeztünk kerékpárral jó néhány eldugott helyet. Ilyenkor előre felkészültünk a kirándulásra, biztonságos utakat kerestünk, fejünket kerékpáros sisak, szemünket szemüveg, kezünket biciklis kesztyű védte. Sokáig azt hittem, a városi kerékpározás egészen más, sokkal jobban oda kell figyelni a külső tényezőkre, és így a szabadság élménye, amit a természetben oly gyakran megtapasztaltuk, odavész.
Aztán jött egy lehetőség…
Néhány napra, tesztelésre megkaptam egy csoda kerékpárt, pont olyat, amiről egy nő csak álmodhat. Lila színű, elegáns, kényelmes darab, városi kerékpározásra tökéletes. Az igazi különlegessége az, hogy újrahasznosított Nespresso alumíniumkapszulák felhasználásával készült. Reggelente, amikor elkészítem a reggeli kávémat, és az elhasznált kapszulát egy gyűjtőtasakba dobom, nem szoktam elgondolkodni azon, vajon mi lesz a sorsa a közel száz alumínium kapszulának, amit havonta egyszer visszaviszek a Nespresso üzletbe. Bízom benne, hogy újrafelhasználásra kerülnek, eddig eszembe sem jutott, hogy akár egy kerékpár is készülhet belőlük. Ennek tudatában, még nagyobb élvezetet jelentett ezzel a kölcsönkapott biciklivel felfedezni a saját városomat.
Kerékpáros turistaként a fővárosban
Az volt a tervem, hogy a vidéki kerékpáros kirándulások szabadságélményét megpróbálom becsempészni a városi kerékpározásba. Végiggondoltam kedvenc budapesti helyszíneimet, amiket gyalog szívesen szoktam felkeresni. Régi vágyam volt a budai rakpart kerékpárútján végigmenni – Óbudától a Kopaszi-gátig –, és közben meg-megállni, megcsodálni a pesti oldal impozáns épületeit. Míg én komótosan tekertem a Duna partján, mellettem hihetetlen tempóban süvítettek el a munkába siető vagy hivatalos ügyeiket éppen intézni induló kerékpárosok. Nekik a mindennapos közlekedési eszközük a kerékpár, talán már észre sem veszik, milyen gyönyörű is a városuk. A Kopaszi-gáton a Fruska bisztró teraszán elfogyasztottam egy frissítő limonádét, és erőt gyűjtöttem a következő helyszínhez, ami nem más, mint a budai Vár.
Nem szégyen néha tolni a bicajt
Hiába van váltó a szuper kerékpáromon, a budai Várba történő feljutás meghaladta a fizikai erőlétemet. Az Attila útról közelítettem meg ezt a negyedet, de már az oda vezető szerpentin alján feladtam, és úgy döntöttem, nem szégyen néha tolni a bringát. Így is levegőt kapkodva érkeztem meg a Szentháromság térre, ahol néhány percet egy padon csücsülve fújtam ki magam. A járványnak köszönhetően a Várnegyed déltájban szinte teljesen üres, nincsenek egymás sarkát taposó turistacsoportok, csak néhány helyi lakos lézeng a szűk, macskaköves utcákon. Ideális időpont kerékpárral felfedezni ezt az elvarázsolt világot, elidőzni egy-egy régi épület előtt, bekukkantani a belső udvarokba, megszemlélni az itt lakó közösség hétköznapi életét.
Pestre nem megyek
Hosszú percekig hezitáltam a délutáni programon. Menjek át Pestre, és az autók mellett, a keskeny kerékpárutakon próbáljam meg túlélni a közlekedést, vagy maradjak inkább Budán, és akkor irány a Római-part. Ez utóbbit választottam, jobban illett az aktuális hangulatomhoz. A verőfényes napsütötte időben vonzott a Duna-part és a Fellini Kultúrbisztó nyugágyai a langyos homokban, ahol ismét megpihenhetek. Emlékeimben a Római-part sokkal közelebb van Bel-Budához, biztos azért, mert eddig mindig autóval közelítettem meg. Az oda vezető út alatt jólesett a kényelmes tekerés, nem tudtam betelni a folyó és a rajta zajló vízi élet látványával. A kora őszi kellemes időjárásban javában folytak a kajak- és kenuedzések a Dunán, és néhány amatőr evezős csapat is kiszabadult a vízre, élvezve a napsugarak simogató erejét. Visszafelé viszont már én is felpörgettem a tempót, a sétakerékpározás helyett a sportolást választottam. Majdnem fele annyi idő alatt értem vissza a Batthyány térre, kerékpárom nagyszerűen bírta a gyűrődést. Feltöltődve élményekkel, enyhe izomlázzal a lábamban zártam ezt a különleges napot. Elhatároztam, máskor is megajándékozom magam ezekben a megváltozott időkben egy-egy hasonló miniszabival a saját városomban. Mert nagy szükségem van rá.
Fotó: Vincze Máté Artúr
