Vaspótlás okosan! (x)

2020. november 16. |

A vasat a szervezetünk nem képes előállítani, ezért a megfelelő vasszintről nekünk kell gondoskodnunk. De hogyan is kell jól pótolni a vasat?

Mikor figyeljünk nagyon a vaspótlásra?

A fogamzóképes korú nőknek kiemelten fontos, hogy odafigyeljenek a vas bevitelére. A menzesz során vas is távozik a szervezetből, így nem csoda, hogy a menstruáló nők 20-40 százaléka vashiányos, és egy részük pedig – különösen az erősen menstruálók – könnyen vérszegény lehet. A vasigény terhesség és szoptatás idején is megnő, ilyenkor vaspótlás nélkül nem tartható fent az egyensúly, hiszen nemcsak az anyukáknak, hanem a magzatnak, illetve az anyatejjel táplált kisbabának is szüksége van vasra. Ha kevés húst eszünk, vagy vegán életmódra térünk át, egysíkúbbá válik a táplálkozásunk, ami szintén vashiányhoz vezethet. A zöldségek, illetve a fehér húsok ugyan tartalmaznak vasat, ám az nem tud olyan mértékben felszívódni a szervezetben, mint a vörös húsokban, belsőségekben található vas. A nagyobb vérvesztéssel járó műtétek után is gondoljunk a vaspótlásra. De az erős izommunkához, például testépítés, futás vagy bármilyen egyéb, intenzív sport esetén nemcsak a nőknek, hanem a férfiaknak is tanácsos vasat szedniük, hogy megelőzzék a vashiányt, illetve annak súlyosabb formáját, a vashiányos vérszegénységet. A vashiányos vérszegénység súlyos, életet veszélyeztető állapot, amely a szervezet összeomlásához is vezethet.

Hogyan pótoljuk a vasat okosan?

Érdemes olyan vaspótló készítményt választanunk, amely elegendő mennyiségű elemi vasat tartalmaz, jól felszívódó formában, ugyanakkor biztonságos is, azaz nem lehet túladagolni. Ugyanis nemcsak a vashiány, hanem a vas túladagolása is veszélyes lehet: hosszú távon cukorbetegséget, szívbetegséget és májzsugort is okozhat. A vaspótlóként forgalmazott étrend-kiegészítők, mint például a szupermarketekben kapható pezsgőtabletták és szirupok, a vashiány megelőzésére vagy kezelésére nem alkalmasak, legfeljebb a kiegyensúlyozott táplálkozás kiegészítését szolgálják. Többnyire elenyésző mennyiségű és nehezen felszívódó vasat tartalmaznak, és a legtöbbször emellett még egyéb nyomelemeket, például kalciumot, magnéziumot is, amelyek viszont megkötik és közömbösítik a vasat, így megakadályozzák a vasnak a szervezet számára történő hasznosulását. Érdemi vaspótlásra inkább válasszunk hatásos és egyben biztonságos gyógyszerkészítményt. A Maltofer rágótabletta már recept nélkül is kapható a patikában, nem kell orvossal felíratni.

Hatékony vaspótló gyógyszer, mert egyedülálló formában, jól hasznosuló 100 mg vasat tartalmaz, amiből annyi szívódik fel, amennyi a szervezet számára szükséges, ezért biztonságos is, hiszen nem lehet túladagolni. A Maltofer rágótablettának ráadásul más vaspótlókhoz képest kevesebb mellékhatása van, étkezés közben be lehet venni, és nem fog kölcsönhatásba lépni sem az elfogyasztott élelmiszerekkel, sem a beszedett egyéb gyógyszerekkel, vitaminokkal vagy nyomelemekkel. Emellett még kellemes csokoládéíze is van.

Bővebb információt ITT találsz!

Promóció

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat