Minimalista sminkelés az egészséges, ragyogó bőr titka

2021. május 24.
A legújabb beautytrend, az ún. skinimalism szerint a középpontban az ápolt, egészséges bőr áll. Leszámolunk a sminkcuccok halmaival, és inkább a gazdagabb összetételű kozmetikumokat választjuk, melyekből elég egy pár darab, emellett nemcsak szépítenek, de ápolnak is egyben. Az ásványi kozmetikumok például egy remek irány, ha szeretnél tudatosabban sminkelni.

A kevesebb néha több

Az ásványi kozmetikumokat épp arról lehet felismerni, hogy az összetevők listája pár természetes ásványi alapanyagból áll. Az Annabelle Minerals ásványi alapozóiban, korrektoraiban és pirosítóiban például csupán négy aktív összetevő található: mica (azaz csillámpala), mattosító cink-oxid, természetes fényvédelmet biztosító titán-dioxid, illetve a színért felelős vas-oxidok. A kozmetikumokban csak a szükséges minimumot találjuk, így biztosak lehetünk benne, hogy bőrünk biztonságban van – elvégre a természet vigyáz rá. A természetes összetételnek köszönhetően akár a legérzékenyebb bőrön is nyugodtan használhatók.

Annabelle minerals

Természetes és hatékony

A minimális összetétel egyben azt is jelenti, hogy egyik összetevő sem került bele véletlen. Mindegyiknek megvan a funkciója, így a kozmetikum nemcsak szépíti a bőrt, de egyben védi és finoman táplálja is. A cink-oxid például antiallergén hatású, elősegíti a bőr regenerációs folyamatait, csökkenti a faggyúmirigyek munkáját és csillapítja a gyulladt pontokat, míg a titán-dioxid a választott kozmetikumtól függően 10-30-as faktorú fényvédelmet is nyújt. Ez utóbbi kulcsfontosságú, főleg a közeledő nyári szezonban. Jó hír, hogy az ásványi alapozó a legtöbb fényvédővel jól együttműködik, így nyugodtan lehet a kettőt együtt használni.

Annabelle minerals

Ahogy tetszik!

A tiszta ásványi kozmetikumok porállagúak, így többféle módon is felvihetők – ez tőled és bőrödtől függ, hogy melyik lesz nektek a legkényelmesebb. Ha ecsetet használsz, érdemes szintetikus szálút választani, mely szépen megragadja a kozmetikumot, és egyenletesen oszlatja szét a bőrön, akár szárazon, akár nedvesen. Sminkszivaccsal is nyugodtan dolgozhatsz. Ha inkább a krémes állagú alapozók híve vagy, összekeverheted az alapozót egy színtelen hidratálókrémmel, és kész is a DIY BB krémed. Ha kíváncsi vagy az ásványi sminkelés rejtelmeire, az Annabelle Minerals Instagram-oldalán hasznos tippeket és útmutatókat találsz.

Annabelle minerals

Próbáld fel otthon!

Ha nem tudod eldönteni, milyen árnyalatú alapozót válassz, vagy esetleg ásványi pirosítón, szemhéjpúderen gondolkozol, aggodalomra semmi ok! A márka Facebook- és Instagram-oldalán speciális filter vár rád, melynek segítségével otthon, természetes fényben próbálhatod ki az összes elérhető árnyalatot és hatást. A webshopban az ásványi pirosítókat és szemhéjpúdereket is kipróbálhatod. Mindezek mellett nagyon segítőkészek, így privát üzenetben is szívesen segítenek kiválasztani a bőrtípusodnak megfelelő alapozót.

Annabelle minerals

Tudatos sminkelés

Az ásványi kozmetikumok természetes összetétele és bőrbarát hatása mellett azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az Annabelle Minerals a #lesswaste irányába fejlődik. Minden rendelés újrahasznosítható papírcsomagolásban érkezik, a kifogyott kozmetikumokat pedig papír újratöltőkkel pótolhatod. A bőrápolási termékek üveg- és alumíniumcsomagolásban kaphatók, emellett többször használatos kiegészítőkkel látták el őket, melyekről te döntesz, hogy szükséged van-e rájuk vagy sem. Ráadásul most minden rendeléshez ajándék mosható sminkszivacs is jár.

Promóció

Olvasd el ezt is!