Gregor Bernadett a nézőkkel szilveszterezik

2021. december 17.
Egy olyan viharos évet, mint 2021, mi mással lehetne tökéletesebben lezárni, mint egy viharos vígjátékkal? Herczeg Ferenc Kék róka című előadásában minden megvan, ami kell egy ahhoz, hogy az év legszórakoztatóbb estéje jól induljon.

Adott két nő, három férfi, és az ebből kihozható legnagyobb számú szerelmi bonyodalom, sok kacagtató helyzet és mindez finoman fűszerezve némi örökérvényű igazsággal nőkről és férfiakról. A szereposztás magáért beszél, a közönséget pedig ezúttal az Újszínház egy pohár pezsgővel vendégeli meg, amit a szereplők társaságában fogyaszthatnak el az előadás szünetében.

A darab egy mesterien megalkotott történet Herczeg Ferenc tollából: „Létezik-e kék róka? Őszinte nő? Önzetlen barátság az ellentétes nem képviselői között? És vajon járt-e Cecile a Török utcában?”

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Kék róka című előadás. A látszólag bonyolult szerelmi sokszögnek induló történetből lassan kibontakozik egy mélyebb valóság, melynek során kiderül, hogy senki sem az, akinek látszik. A kék róka szimbólum, mely meg is jelenik a darabban a főszereplő nő, Cecile alakjában. Annak a varázslatnak, fantáziának, valóságon túli világnak a szimbóluma, mely az élet hétköznapiságával, érdektelenségével szemben arat diadalt.

A szereplők az év utolsó napján rendhagyó módon pezsgővel várják szünetben a közönséget. Cecile-t, a főszereplő úrinőt Gregor Bernadett alakítja, a szórakozottnak tűnő, de a helyzeteket nagyon is pontosan átlátó férj szerepében Lux Ádámot láthatjuk. A család barátját Viczián Ottó játssza, az ártatlan virágnak tűnő, de nagyon is agyafúrt gyámleányt Nemes Wanda formálja meg a színpadon. A nőcsábász Trill bárót Szakács Tibor játssza.

Gregor Bernadett elárulta, nem kedveli a lármás társaságot, számára a színpadon eltöltött idő és a találkozás a nézőkkel tökéletes lezárása az évnek. „Talán nem árulok el nagy titkot, de ez a kedvenc szerepem és a partnereim is csodálatosak: igazi jutalomjáték ez számomra – mondta Gregor Bernadett. – Iszonyú nehéz évet tudhatunk magunk mögött, rengeteg hónapon át a színpad és a közönség tapsa csak elérhetetlennek tűnő álom volt. Most minden percet szeretnék kihasználni és élvezni hogy ismét van színház és ismét velünk lehetnek a nézők. Amikor koccintani fogunk, egy szebb év reményében tesszük majd, és bízom benne, hogy soha többé nem kell nélkülöznünk a nagyérdemű társaságát.”

Promóció