„Nem fogok mankózni, nekem ott vannak a magas sarkúim”

2021. december 11.
A Megmondta professzorasszony című monodrámához ráktúlélő nőkkel készítettek interjúkat, hogy aztán egy alany, Viki történetén keresztül mutassák meg, hogyan változtatja meg a betegség a nők megélt nőiségét, saját magunkhoz és életükhöz való viszonyát.

„Az előadás létrejöttéhez 17-18 nővel készítettem interjút, akiknek az életét megváltoztatta a rák. Ezek közül választottam ki Viki történetét és hoztuk létre a monodrámát. Az előadás szövege verbatim, szóról szóra Viki mondatai, az ő szavai, nagyon kevés helyen alkalmaztunk korrekciót” – meséli Kőszegi Mária, a Megmondta professzorasszonyom című monodráma alkotója és főszereplője. 

koszegi-maria-megmondta-professzorasszonyom-monodrama-rakbetegseg-szinhaz

Máriát az interjúk során az érdekelte, hogyan élték meg az érintett nők nőiségüket,  hogyan változott a testükhöz való viszonyuk és hogy állnak most a szépségükhöz. „Ez a betegség mindegyikük életét teljesen felforgatta és egyikük sem az, mint azelőtt. De az biztos, hogy miközben beszéltek hozzám egytől egyik csodálatos, szép, vibráló nőket néztem és rengeteg erőt adtak nekem” – teszi hozzá. 

Az előadáson a nézők bent ülnek, félkörben, finom fényben – ebbe sétál be a főszereplő, és kezdi el mesélni a történetét. A családias, intim légkörben a biztonság megteremtése a cél, melyben ez a szorongató téma is befogadhatóvá, feldolgozhatóvá válik.

„Az előadásban nincsen sok mozgás, főként ülök, néha felállok és bicegve ide-oda megyek a nézők előtt (Vikinek sajnos az orvosok elszúrták a térdét, biceg és fáj a lába – a szerk.), egy adott ponton kisántikálok egy adag csokis-meggyes muffinért, amiket előző nap sütöttem és körbekínálom a nézőket. Ezt azért találtuk ki, hogy ezzel is még jobban bevonjuk és segítsük őket abban, hogy jobban feloldódjanak. Ez rendszerint sikerült is, a végén pedig lehet repetázni is. Ezt az elemet mi találtuk ki, Viki nem sütött nekünk sütit, de valóban ez a kedvenc sütije.”

koszegi-maria-megmondta-professzorasszonyom-monodrama-rakbetegseg-szinhaz

December 12-én 18 órakor a Turbina Kulturális Központban látható a darab, amely a rákbetegség témáján túl a bántalmazó kapcsolatok mechanizmusait és önmagunk elfogadásának dilemmáját is körbejárja, utána pedig dr. Gervai Nóra egészségpolitikai szakértő vezetésével feldolgozó beszélgetésen vehetnek részt a nézők.

Bővebb infó a mostani programról ITT, de a darabot decemberben 17-én a Váci Dunakanyar Színházban, január 10-én az Óvóhely Kultúrbunkerben, január 15-én pedig a 6színben is megnézheted. 

Olvass tovább!