Mese a barátságról – mert van, amikor a legjobb barátaink egyszerűen képtelenek örülni a sikerünknek

2021. december 23. |

Ők segítenek át a legmélyebb pontokon, ott vannak velünk a legnagyobb magasságoknál, ha szakítunk, ha elválunk, ha gyerekünk születik, ha betegek leszünk – ők kísérnek minket egy életen át: a barátságról sokkal kevesebb szó szokott esni, mint a párkapcsolatokról, pedig ahogy Perlaky Lajos mondja, "a barátok lelki ikrek". Arról pedig még kevesebb szó esik, hogy a szép, mély barátságokért ugyanúgy meg kell dolgozni, mint egy hosszútávú párkapcsolatért. A Mese a barátságról című francia film éppen karácsony előtt, december 23-án kerül a magyar mozikba és nagyon fontos üzenetet ad nekünk ajándékba az ünnepekre. 

Van abban valami igazán fantasztikus, hogy az életünket nem csak a vér szerinti családunk, de a “választott családunk”, a barátaink is végigkísérik. A Talmud egyenesen azt mondja, hogy az ember barát nélkül olyan, mint a bal kar a jobb kar nélkül. Arisztotelész úgy írja, a barátság az, amikor a lélek két testben lakik. Hamvas Béla pedig egyenesen a szerelemmel hasonlítja össze: az élet poétikájának nevezi a barátságot, melyben nincs benne az a szenvedélyes mélység és magasság, mint a szerelemben, így hosszan tud tartani és hosszan tudja megszépíteni az életet. És tényleg. Nagyon nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni az igaz, őszinte barátságról. Azokról, akik kirángatnak minket a legundorítóbb szakítás után a gödörből vagy akinél karácsonyozhatunk akkor, ha a családi otthon minden, csak nem a béke és nyugalom szigete.

De ezen túl mit lehet mondani a barátságról? Sajnos úgy tűnik, egyáltalán nem állunk jól barátság-témában, és igenis kéne róla beszélni. Kutatások szerint a koronavírus alatt a nők a baráti kapcsolataikat hanyagolták el leginkább a rájuk szakadó óvónői, tanítónői, házvezetőnői stb. szerepkörök miatt. Sőt: a briteknél, a japánoknál és még számos más országban már van magányügyi miniszter is, aki az állampolgárok elmagányosodása ellen kíván tenni. Ugyanis a magány legalább akkora népegészségügyi probléma ma, mint az elhízás vagy a dohányzás. A felnőtt magyaroknak mintegy harmada érzi magát magányosnak az European Social Survey adatai alapján. Ez szörnyűnek tűnik, de még így is az egyik legkevésbé magányos ország vagyunk az EU-ban. Úgy tűnik a felmérés szerint, hogy minél inkább élen jár egy ország a digitalizációban, annál inkább magányosabbak az állampolgárai.

Ezzel pedig rá is kanyarodhatunk arra, hogy mégis hogy lehet az, hogy egyre kevesebbet kapcsolódunk egymáshoz, egyre kevesebb barátunk van. A koronavírus és a digitalizációs technológiák miatt egyre kevesebbet járunk közösségekbe, hiszen mindent a jól felszerelt otthonainkból intézhetünk, a bevásárlástól a munkán át egészen a szórakozásig. Ezekhez a technológiai váltásokhoz az ember alapvető jellemvonásai (érthető módon) mégsem idomulnak, sokszáz, -ezer éven át az emberi létezés egyik legfontosabb alapeleme a kapcsolódás volt, így okostévé ide, home office oda, úgy tűnik, továbbra is komoly testi-lelki tüneteket okoz, ha nincsenek mély társas kapcsolataink, barátaink.

Egy külön cikket érdemelne az is, hogy miért olyan nagyon nehéz manapság barátkozni, de most tegyük fel, hogy vannak barátok körülöttünk. Mégsem dőlhetünk hátra. Ugyanúgy, mint ahogyan a párkapcsolatokért dolgozni kell, úgy a mély barátság sem magától születik meg és marad életben. Sokak életében a barátsággal való foglalkozás a prioritási lista legvégén áll, a család, a munka, a házimunka stb. mind előkelőbb helyet foglal el, így nem csoda, ha a legkitartóbb barátok is szépen lassan lemorzsolódnak mellőlünk az élet mókuskerekében. Ha mégis van erőnk a barátokhoz kapcsolódni, akkor még mindig ott van a zöld szemű szörnyeteg, a féltékenység és egymás összehasonlítása, ami megkeserítheti az egyébként szép baráti együtt töltött időt.

Két francia házaspár évek óta szép barátságot ápol. Egy napon az egyikőjük, Léa, aki annyira határozatlan, hogy ha más nem kér a társaságból desszertet, akkor ő is inkább visszavonja a rendelését, bejelenti, hogy a francia kortárs irodalom egyik legmeghatározóbb alakja azt mondta neki, regényt kéne írnia. Nem csak hogy megírja a könyvet, de egy szempillantás alatt vezetni kezdi a sikerlistákat is a regény. Mit tesznek a barátok? Képtelenek tiszta szívből örülni egyikőjük sikerének, a hirtelen főnix, Léa megrengeti négyük dinamikáját és ezzel megkérdőjeleződik négyük barátsága is.

Daniel Cohen filmje vicces köntösbe bújtatva, de komoly emberi kérdésekről beszél. Ha a mi életünket nem is egy barát vagy a saját kötetünk sikerlistára kerülése fenyegeti, de az egymás összehasonlítása nagyon is általános. Hasonló életkorban lévő barátoknál szinte lehetetlen nem összemérni egymás életét. Van már gyereke? Milyen autója van? Mekkora a háza? Hol tart a karrierében? Mennyire működik jól a partnerével? Ha mi is hasonlókon kapjuk magunkat, a következő tippek segíthetnek abban, hogy tényleg olyanok legyünk egymásnak, mint a Talmudban említett bal és a jobb kar. 

A nulladik lépés az, hogy felismerjük, mikor vagyunk egyáltalán féltékenyek. A testünk megfigyelése ehhez igazán nagy segítséget tud adni: a felgyorsult szívverés, légzés, hirtelen feszültségérzés jelezheti a féltékenységet, de ha konkrét összehasonlításon kapjuk magunkat, esetleg már nem is arra figyelünk, mit mond a másik, mert elvisznek a gondolataink, akkor tudatosítsuk, mit csinálunk éppen, és hagyjuk abba minél gyorsabban a méricskélést. Pszichológusok szerint ilyenkor az is kulcsfontosságú, hogy tudatosítsuk, mi az, ami tény és mi az, ami csupán a mi fantazmagóriánk, ugyanis a féltékeny fél sokszor kiszínezi a számára nem ismert részeket, és ezzel tovább mélyíti a szakadékot közte és a barátja között.

Klisé, de igaz, hogy a féltékenység soha sem a másik emberről, hanem magunkról szól, ilyen módon fontos üzenetet küld nekünk a pszichénk, a testünk. Ha nehéz is, érdemes hálával fordulni a féltékenység felé, mert elvezethet minket oda, ami igazán bánt a múltunkkal vagy a jelenlegi életünkkel kapcsolatban.

Jó hír még, hogy egy friss kutatás szerint, amit három amerikai egyetem kutatói együtt végeztek, az derült ki, hogy a barátságok egyik legelemibb összetartó ereje a féltékenység, bármilyen furcsán hangzik is ez elsőre: “Akik gyakrabban éreznek féltékenységet, jobban értékelik a baráti kapcsolatokat, és sokkal motiváltabbak ezek megőrzésére”– mondta a kutatás vezetője, dr. Jaimie Arona Krems. Így tehát nem az a cél, hogy egy alapvető, teljesen természetes emberi érzelmet kiirtsunk az életünkből, hanem hogy megtanuljuk koordában tartani és jóra használni. Ez így már sokkal barátságosabban hangzik, nem?


Promóció

Szólj hozzá te is!

Még több Kirakat

Vajon miért olyan nehéz elfogadni önmagunkat? A világ leggonoszabb embere

Vajon miért olyan nehéz elfogadni önmagunkat?