Vigyázz, kész, teszt: ez minden, amit a hajadért megtehetsz

A koreai bőrápolási rutin világhódító sikerét követően, amely minimum 5, jobb esetben 10 lépésből is állhat, várható volt, hogy a hajunk sem fogja kevesebbel beérni. Kipróbáltuk a REVOX B77 PLEX 5 lépéses hajápolási rutint.

Emlékszem, tizenévesen, valamikor kilencvenes évek elején, még a „megmosom a hajam és már megyek is” korszakban, azt sem tudtuk, mi az a hajbalzsam. Pedig, visszanézve az akkori fényképeket, a hajunk már ordított utána. Ma már elképzelni sem tudjuk, hogy egyszerűen csak megmossuk és megszárítjuk…

hajapolas-rutin

Ma már az is természetes, hogy az arcbőrünkre több lépésben vigyázunk, és jól megtanultuk már a leckét, hogy melyik terméket, melyik hatóanyagot mi után érdemes használni. Most a hajunkon a sor. Az 5 lépésből álló REVOX PLEX teljes hajápolási rutin olyan profi, mintha egy szalonban vettek volna minket kezelésbe, de otthoni alkalmazásra találták ki, ráadásul elérhető áron. Nemcsak a sérült hajat képes helyreállítani, de színvédő hatása is van, és minden hajtípusra ideális.

A hajunk egészsége

A REVOX PLEX hajmegkötő rendszere egymásra épülő lépésekből áll, amelyek együtt biztosítják a haj nedvesség- és fehérjetartalmának megfelelő egyensúlyát. Nem kérdés, hogy a hajunk egészségének védelmében. A termékek olyan hidratáló anyagokat tartalmaznak, amelyek a hajunk rugalmasságáért és erősségéért felelnek, hajazonos fehérje tartalmának köszönhetően pedig képes a hajat belülről helyreállítani. Ezekben a profi termékekben olyan vegán olajok és vajak találhatóak, melyek segítenek helyreállítani a haj erejét és fényét is: omega-3, Omega-6 és Omega-9 zsírsavak, számos vitamin, fitonutriens, magokból és diófélékből származó hidegen sajtolt olajak.

Amellett, hogy a hatóanyagok mélyen bejutnak a hajba, antioxidáns védelemmel látja el a hajszerkezetet és pótolja a fehérjevesztést, és kontrolállja a hajnövekedés és a hajhullás is. Képes helyreállítani a hajunk szerkezetét, és mindezek után még az UV-károsodástól, a hőtől és más környezeti és mechanikai agresszív tényezőktől is megvédik a hajszálainkat.

Az 5 lépésből álló rutin mindjárt a 3-as lépéssel kezdődik: ez senkit ne zavarjon meg. Az első 2 lépés ugyanis kizárólag szalonhasználatra lett kifejlesztve, vagyis ezt otthon nem tudjuk bevetni.

Az 5 lépés:

Az előkészítés: REVOX B77 PLEX Hajtökéletesítő Kezelés Step 3

Elsőre talán meglepő lehet, de ebben a rutinban nem a sampon az első lépés. A Hajtökéletesítő Kezelést ugyanis hajmosás előtt 15-20 perccel kell bevetnünk. Kicsit macera, de a hajunkat be kell vizezni, hogy nedves vagy törülközőszáraz hajra kenjük fel a terméket, a hajtőtől egészan a hajvégekig elfésüljük, vagy az ujjainkkal elkenjünk. A sérült és festett hajat belülről fogja feltölteni, és helyreállítja a hajszálak kötéseit, javít a textúráján. Addig mi még elpakolhatunk például a konyhában.

Gyengéd tisztítás: REVOX B77 PLEX Hajerősítő Sampon Step 4

Miután a felkent terméket kiöblítettük a hajunkból, a következő lépés most már tényleg a hajmosás. Klasszikus módon samponnal. De nem akármilyennel: a sampon gyengéden távolítja el az olajmaradványokat a fejbőrről és a hajból, sérült és festett haj esetén is szinte kibogozza a hajszálainkat, sokkal selymesebb és könnyen kezelhetőbb lesz a hajkoronánk.

Kondicionálás: REVOX B77 PLEX Hajerősító Balzsam Step 5

A kondicionálót ezek után a megszokott módon, egyenletesen felvisszük a hajunkra és 3-4 perc elteltével kiöblítjük. A REVOX balzsam nemcsak mélyen hidratál, hanem a hajszínt is erősíti, ráadásul anélkül ad neki ragyogást, hogy elnehezítené a hajszerkezetet.

Simítás: REVOX B77 PLEX Hajsimító Krém Step 6

A következő lépésben vessük be a hajsimító krémet, amit nedves és száraz hajon is alkalmazhatunk. Itt arra kell figyelni, hogy a kis mennyiséget úgy vigyük fel a hajunkra, hogy a töveket elkerüljük. A termék amellett, hogy javítja a sérült hajat és a színt is védi, sima, selymes és fényes lesz az eredmény. Ráadásul csökkenti a hajszárítási időt.

Extra ragyogás: REVOX B77 PLEX Hajvégápoló Olaj Step 7

Nem maradnak ki a hajvégek sem. Utolsó lépésként vizes, nedves vagy már száraz hajra kenjünk fel 1-3 cseppet az olajból a teljes hajunkra, a hajvégekre is. Az olaj nagyon könnyed, nem lesz tőle nehéz a haj, viszont fokozza a hajunk selymességét, fényét és a színét is.

Persze, mondhatnánk, kinek van erre ideje. A termékeket külön is használhatjuk, de tapasztalatból mondjuk, hogy tényleg megéri energiát és időt ráfordítani, mert együtt tudják a titkot. Ha pedig végig mentünk minden lépésen, akkor már elmondhatjuk, hogy mindent megadtunk a hajunknak, amire vágyik és amire valóban szüksége van.

A Revox Plex termékeket megtalálod a dm kiemelt üzleteiben és weboldalán.

Fotó: Unsplash

Promóció