A téli vakáció szerelmet ígért, de fájdalom lett a vége (x)

2023. január 02.
A nedves fürdőruhát strandolás után igenis fontos lecserélni. Ezt egy életre megtanultam.

Régi nagy álmom volt, hogy egyszer eljussak egy egzotikus szigetre, és alig akartam elhinni, amikor végre lehetőségem nyílt rá. Persze az utazás nem csak úgy az ölembe hullott: az évek során keményen megdolgoztam azért, hogy rendszeresen félre tudjak tenni egy kis pénzt, és megvalósíthassam az álmomat. Tavaly télen végre lett annyi félretett pénzem, hogy le tudjak foglalni egy kéthetes álomvakációt a Seychelle-szigeteken.

A nyaralásra a legjobb barátnőmmel indultam, a tervünk az volt, hogy egy igazi csajos, bulizós és persze pasizós utazást fogunk összehozni. Nincs okom panaszra, a tervünk kezdetben tökéletesen működött. A szállásunk és a környezet is káprázatos volt, a programok pedig kalandosak, egyben pihentetők. Voltunk búvárkodni, rengeteget úsztunk és persze napoztunk a parton, ellenállhatatlan koktélokat szürcsölve. A fél napot a strandon töltöttük fürdőruhában, majd este folytattuk a koktélozást és a bulizást egy helyi felkapott bárban. Nem túlzás azt mondanom, hogy minden tökéletes volt. Az már csak hab lett a tortán, amikor az első hét vége felé megismerkedtem egy elképesztően helyes spanyol sráccal a bárban, aki szintén a vakációját töltötte a szigeten a haverjaival. Rögtön összemelegedtünk a társaságukkal, és a következő héten egy csomó közös programot szerveztünk. Teltek a napok, és Daniellel szépen lassan egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Már nemcsak csapatban találkoztunk, hanem kettesben is. Először egy romantikus hajótúrára hívott el, majd lebeszéltünk a következő estére egy meghitt, gyertyafényes vacsorát. Daniel mindenre felkészült: nemcsak a hotel éttermét bérelte ki pár órára, de lefoglalt egy külön szobát is a kettőnk számára, hogy a vacsora után zavaró szobatársak nélkül folytathassuk az estét.

vakáció

Minden olyan tökéletes lehetett volna… Ha egy kicsit elővigyázatosabb lettem volna a randit megelőző napokban. Péntek reggel, a nagy napon ugyanis kínzó vizelési ingerre ébredtem. Rohantam a vécére, de hiába erőlködtem, alig tudtam kipréselni magamból pár cseppet, ami egyáltalán nem hozott megkönnyebbülést. Fogalmam sem volt róla, mi lehet a baj, és éppen vadul keresni kezdtem a neten a megoldás után, amikor a barátnőm – látva a kétségbe esett arcomat – megkérdezte, mi történt. Mindent elmondtam neki, ő pedig már a félszavamból megértette a helyzetet: rögtön rávágta, hogy a nedves fürdőruhától valószínűleg felfázhattam. Elmondta, hogy ő korábban többször is járt már hasonló cipőben, ugyanígy egy-egy nyaralás alkalmával, és hogy azóta mindig figyel rá, hogy fürdés után alaposan megtörölközzön és lecserélje a nedves bikinijét. És tényleg: ekkor ugrott be, hogy engem is rendszeresen figyelmeztetett a parton a fürdőruhám lecserélésére, én azonban csak legyintettem rá, nem gondoltam, hogy bármi bajom lehet a dologból. Hát, rosszul gondoltam. Óriási szerencsémre, legalább a barátnőm elővigyázatos volt, tanulva ugyanis a korábbi esetekből, a neszesszerébe elpakolt egy kifejezetten felfázás kezelésére szolgáló, vény nélkül kapható készítményt.

Kérnem sem kellett, odaadta a gyógyszert, és azt tanácsolta, hogy a strandolás helyett a napot érdemes lenne inkább pihenéssel töltenem. Egyetértettem vele, már csak azért is, mert a kellemetlen panaszok miatt úgysem tudtam volna túl messzire menni a mosdótól. Leheveredtem a tévé elé, és azon gondolkodtam, hogyan mondjam el Danielnek, hogy a romantikus esténknek valószínűleg lőttek. Végül nem kellett sokat agyalnom rajta, Daniel ugyanis, miután meghallotta a barátnőmtől, hogy rosszul vagyok, ott állt egy tábla csokival a szobám ajtajában. Behívtam, és elmeséltem neki mindent. Mint kiderült, három lánytestvérrel nőtt fel, így hát nagyon is tisztában volt a felfázással, és azt is tudta jól, hogy egy ilyen helyzetben mi kell egy nőnek. A szenvedélyes éjszakánknak ugyan lőttek, de az estét attól még együtt töltöttük a külön szobánkban, beszélgetve.

Két nap múlva, a repülőnk indulása idején a panaszaimnak már nyoma sem volt. Ez óriási megkönnyebbülés volt, bele sem mertem gondolni, mi lett volna, ha a repülőn kellett volna hosszú órákon át szenvednem a felfázás tüneteitől. Daniellel a mai napig tartom a kapcsolatot, már szervezzük a következő közös nyaralásunkat. Az biztos, hogy a következő alkalommal már az én neszesszeremben is ott fog lapulni a barátnőm ajánlotta készítmény.

Felfázás? Cselekedj időben!

urzinol

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

Az Urzinol tabletta a húgyutak betegségeire évszázadok óta bevált gyógynövény, a medveszőlő levelének kivonatát tartalmazza. Az Urzinol hasznos segítség az egyszerű hólyaghurut korai tüneteinek – sürgető vizelési inger, illetve égő érzéssel járó hólyagürítés – enyhítésében. Mindez a medveszőlőlevélben található növényi összetevők igazolt antibakteriális, valamint gyulladáscsökkentő és enyhe vízhajtó hatásának köszönhető.

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Fotó: Getty Images

Promóció