Egy távkapcsolat enélkül is elég nehéz… (x)

2022. november 08.
„Fejben már előre elképzeltem, milyen romantikus és talán egy kicsit vad éjszakát fogunk együtt tölteni a párommal a 14 fájdalmasan magányos este után. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a terveim végül a saját testem miatt fognak füstbe menni…”

Nagyon kétségbeestem, amikor kiderült, hogy egy új munkahelyi projekt miatt a páromnak fél évre külföldre kell költöznie. Mivel szeretjük egymást, egy percig sem volt kérdés, hogy a kapcsolatunkat folytatjuk-e – csak azt kellett kitalálnunk, miként fogjuk áthidalni a több mint 1000 km-es távolságot. A költözése előtt órákat beszélgettünk a lehetséges megoldásokról, végül arra jutottunk, hogy kéthetente minimum találkozni szeretnénk, és egyszer az egyikünk, a következő alkalommal a másikunk fog repülőre szállni. Nem volt könnyű elengedni egymást, a tervünk azonban tökéletesnek tűnt. Úgy voltam vele: lehet, hogy ez a kis távollét még jót is fog tenni, csak még jobban fogunk örülni egymásnak, ha végre találkozhatunk. Eljött hát a nap, Laci hajnalban kitaxizott a reptérre, és kiköltözött Belgiumba. Aznap este nagyon rossz érzés volt egyedül befeküdni a közös ágyunkba, de tudtam, hogy nem kell sokat várnom: két hét, és újra a karjaiban lehetek.

no-egyedul-agyban

Az elkövetkező két hétben szinte levegőt sem kaptam a rengeteg munka miatt, a napok csak úgy pörögtek, mígnem végre eljött az utazásom előestéje. A ruháim csomagolása közben úgy izgultam, mintha az első randimra készülnék. Fejben már előre elképzeltem, milyen romantikus és talán egy kicsit vad éjszakát fogunk együtt tölteni a 14 fájdalmasan magányos este után. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a romantikus terveim végül a saját testem miatt fognak füstbe menni… Hogy mire gondolok? Nos, az utazásom reggelén egy nagyon is ismerős, kínzó görcsre ébredtem. Sajnos kétségem sem fért hozzá, hogy ez mit jelent: megjött. Megjött az a fránya menstruációm pont azon a napon, amit minden porcikámmal vártam.

Persze jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért nem készültem rá, miért lepett ennyire meg a menzeszem kopogtatása. A válasz egyszerű: mert fogalmam sem volt róla, hogy aznap fog megjönni.

Amikor a menstruáció kiszámíthatatlan

Laci kiköltözése előtt nagyjából fél évvel kezdődtek a gondok, és lett egyre kiszámíthatatlanabb a menstruációm. Bár a nagykönyv szerint a női ciklusnak 28 naposnak kellene lenni, de – ahogy a nőgyógyászom korábban elmondta – azzal még semmi baj nincs, ha valakinek ennél néhány nappal rövidebb, esetleg hosszabb. Nálam azonban nem néhány napos csúszásról volt szó: volt, hogy a két menstruációm között mindössze 20 nap telt el, de olyan is megesett, hogy egy hónapban konkrétan kimaradt a vérzésem. Ha őszinte akarok lenni, egészen Laci költözéséig nem izgatott túlságosan a dolog. Úgy voltam vele, hogy biztosan a sok meló és a folyamatos stressz zavarta meg a hormonháztartásomat, és egy idő után majd helyreáll minden magától. A ciklusom azonban hat hónap alatt sem rendeződött, Laci elutazása után pedig egyre jobban kezdtem érezni a kiszámíthatatlan menstruáció súlyát. Persze nagyon örültünk neki, hogy két hét után végre láthatjuk egymást, a hirtelen jött menstruációm azonban meghiúsította a romantikus terveinket.

Ezek után már nem dughattam tovább a homokba a fejem. Elhatároztam, hogy amint hazaérek, igenis megoldást fogok keresni a cikluszavaromra.

Segítség a természet erejével

Otthon az utam rögtön a nőgyógyászomhoz vezetett, aki – miután felvázoltam neki a problémámat – először is megvizsgált, majd megnyugtatott, hogy szervi bajom nincs. A cikluszavar oka szerinte a stresszes, túlhajtott életvitelem lehetett, amely felborította a hormonháztartásomat. Hormonális fogamzásgátló szedését javasolta, amellyel hatékonyan lehet kezelni a cikluszavar problémáját. Ezt azonban én elvetettem, mivel nem szerettem volna hormonokat szedni, és egyébként is migrénes vagyok, amin lehet, hogy tovább rontanának a tabletták. Végül egy barátnőm javasolt egy számomra szimpatikusabb opciót: elmondta, hogy létezik egy barátcserje nevű gyógynövény, amelynek a kivonata teljesen természetes módon, mégis bizonyítottan tud segíteni a ciklus szabályozásában.

Nem is volt kérdés számomra, a természetes megoldás mellett döntöttem, és hazafelé be is szereztem a patikából a barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszert. A barátnőm azt is mondta, hogy legalább 2-3 hónapig biztosan szednem kell, hogy a terápiás hatása érvényesüljön. Persze jó lett volna, ha a barátcserjegyógyszer az egyik napról a másikra megoldotta volna a problémámat, de nem keseredtem el – Laci még hat hónapig úgyis távol volt, reménykedtem, hogy ez idő alatt a ciklusomat is rendbe tudom tenni.

Így is történt. Kellett egy kis idő, de a barátcserje tényleg hatékonynak bizonyult: két hónap után a ciklusom beállt 27-28 napra, én pedig nem is lehettem volna boldogabb, de azért beszedtem az utolsó doboz gyógyszert is. Ennek köszönhetően sokkal sikeresebben meg tudtuk tervezni az utazásainkat, és a maradék külön töltött időnkbe többé nem csúfított bele a váratlanul megjött menstruációm.

Viszlát cikluszavar és PMS! Helló Premens!

Vény nélkül kapható, barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer

A cikluszavar rendezésében és a menstruáció előtti kellemetlen panaszok enyhítésében is segít a hormonmentes, koncentrált barátcserje-kivonatot tartalmazó Premens tabletta, melynek gyógynövény összetevői pozitívan hatnak a női hormonális szabályozórendszer működésére. Hatását és biztonságosságát több vizsgálat is alátámasztja. Jelenleg az egyetlen recept nélkül kapható barátcserjekivonat-tartalmú gyógyszer, melyet a kívánt hatás érdekében ajánlott legalább 3 hónapon át, a menstruáció alatt is szedni. A kezelés szükség esetén tovább folytatható, vagy kiújuláskor újrakezdhető. 3 havi terápiára elegendő kiszerelés is kapható.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Fotó: Getty Images

Promóció