Adventi készülődés: legyünk biztonságban a konyhában (is)!

2023. december 04.
Bár az adventi időszak négy hétig tart, a végére mindig kifutunk az időből: minél közelebb a karácsonyeste, annál több a teendő. Hiába fogadjuk meg újra és újra, hogy most aztán tényleg korábban kezdjük el a készülődést, a vége akkor is kapkodás lesz.
Adventi készülődés: legyünk biztonságban a konyhában (is)!

Figyelemből is kevesebb jut a szokásosnál és az indokoltnál, pedig a konyha veszélyes üzem – ilyenkor, a sütési-főzési főszezonban lenne a legfontosabb, hogy ügyeljünk szeretteink és a saját magunk biztonságára, csökkentve a belélegzett káros égéstermékek mennyiségét. A füstmentes sütési-főzési technikák irányzata nem véletlenül vált a 21. századi konyhaművészet egyik legmarkánsabb vonulatává. Akár serpenyőben sütünk, akár grillezünk, a füst mindenképpen olyasmi, ami az egészségre ártalmas folyamatokra utal, vagyis lehetőség szerint kerülendő. Most bemutatunk néhány olyan praktikát a jövő konyhájából, amelyekkel sokat tehetünk az ártalomcsökkentett, biztonságos ünnepekért.

Égett olaj helyett párolj!

A korszerű konyhákban napjainkra már számos technológia áll rendelkezésre, hogy az ételek elkészítése során kíméletes módszerekkel készíthessünk igazán omlós, zamatos ételeket. Ilyen például a párolás, a gőzzel sütés vagy az air frying, vagyis a forró levegős fritőz alkalmazása is. Nemcsak az ízek miatt érdemes bevezetni a konyhaművészetünkbe ezeket az eljárásokat, hanem az egészségünk miatt is! Itt kerül ugyanis a képbe a fizika, méghozzá a biológiával együtt. Mivel nincs gyulladási hőmérséklet, nincs égés sem, azaz nem ég oda, amit készítünk, nem keletkeznek az egészségre káros égéstermékek, mint ahogy nem keletkezik füst sem. Amikor a zsír vagy az olaj elég, olyan policiklusos aromás szénhidrogének jönnek létre, amelyek nagy mennyiségű belélegzése vagy fogyasztása növeli a daganatos és a légzőszervi megbetegedések kockázatát. Égés, illetve füst nélkül viszont nem csak a káros mellékhatásoktól mentesülünk: megmaradnak azok a tápanyagok is, amelyek egy magasabb hőfokon esetleg már elvesznének. Nem csapódnak ki a fehérjék, megmarad az alapanyagokban lévő vitaminok jelentős hányada is – összességében tehát élettani szempontból sokkal értékesebb lesz az elkészült étel.

A füstmentes konyha a hosszabb élet záloga

Az csupán mellékszálnak tűnik, hogy ha nincs gyulladási hőmérséklet, akkor nincs gyulladás sem, vagyis a tűzveszély is sokkal kisebb, de azért korántsem elhanyagolható, hogy a konyha veszélyes üzem, és erre mindig érdemes gondolni, amikor a főzéshez hozzálátunk. A teljes folyamat, az anyagok és a technológiák végiggondolása ugyanakkor más okok miatt is nélkülözhetetlen. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a füstmentes konyha, illetve általában az ártalomcsökkentés fejben kezdődik, esetünkben már az alapanyagok összeválogatásánál: például jó minőségű, tiszta, kellő gyakorisággal cserélt olajban sütünk alacsonyabb hőfokon. És a gyakorlatban folytatódik, például az előírt sütési hőmérséklet és idő megválasztásával.

A füstmentes konyha valójában a hosszabb, egészségesebb élet záloga. Részben a szakács számára, hiszen ő tölti a legtöbb időt a konyhában, ő szívja be napról napra órákon keresztül az ártalmas égéstermékeket – gyakran ugyanazokat, amelyek a hagyományos dohánytermékek használata közben is a levegőbe, illetve a tüdőbe kerülnek. De mindenki más egészségét is érinti a füstmentesség, hiszen a konyha közvetve vagy közvetlenül az otthon légterében van, ráadásul azt is nehéz elképzelni, hogy ami sütés vagy főzés közben egészségtelen, az fogyasztás közben hirtelen egészségessé válik. Az ártalomcsökkentett konyha ezért szó szerint a jövő konyhája: ez a néhány könnyen megtanulható, elsajátítható fogás mindannyiunk jóllétéről, az egészségesebb jövőről szól.

Füstmentes formába hozunk!

Az egyéni károsanyag-kibocsátás csökkentését középpontba helyező, szemléletformálást segítő és gyakorlati tanácsokra, valamint hiteles szakértők bevonására épülő Füstmentes formába hozunk! kampány célja, hogy támogatást nyújtson a mindennapi ártalmak csökkentésében, valamint segítse további ismeretek megszerzését mindazok számára, akik készek arra, hogy megvalósítsanak egy fenntarthatóbb és biztonságosabb jövőt saját maguk és a környezetük számára.

Életünk szinte valamennyi cselekedetének, döntésének hatása van ránk és a környezetünkre, éppen ezért az egyén választási lehetőségeinek és felelősségének tudatosítása kiemelten fontos feladat. A Füstmentes formába hozunk! kampány ismeretterjesztő videókkal és kreatív tartalmakkal irányítja rá a figyelmet az ártalomcsökkentés mindennapi és egyszerűen megvalósítható lehetőségeire. Például ma már egy olyan káros szokás, mint a dohányzás esetében is mérsékelhető a kibocsátás mértéke: a legbiztonságosabb és legegyszerűbb módon úgy, ha nem dohányzunk, azaz ha nem szokunk rá a dohányzásra, vagy ha már dohányzunk, akkor leszokunk róla. A leszokásnál soha nincs jobb megoldás, de a le nem szokó felnőtt dohányzók számára kulcsfontosságú lehet az ártalomcsökkentés témakörében – így a füstmentes technológiákról ­– a hiteles forrásból történő tájékozódás, hiszen minden apró lépés számít az ártalomcsökkentés felé vezető úton!

Kattints további hasznos, figyelemfelhívó tartalmakért, tudj meg többet, és hozd magad füstmentes formába!

www.fustmentes.hu/formabahozunk/

Ez a médiatartalom társadalmi célú reklám, mely készült a Philip Morris Magyarország Kft. megrendelésére.