Kiss Tibi, Csonka András és Hegedűs D. Géza együtt énekli: minden egy!

2023. december 11.
Öt év kihagyás után az Aranyakkord Az én Budapestem című átírt dalával és a hozzá készült videóklippel robbant be a Budapesti Színházak Éjszakája! 2024. március 23-án újra kinyitják kapuikat a fővárosi teátrumok, hogy egyéjszakás kalandba bonyolódjanak nézőikkel.

2019-ben a pandémia megakasztotta a népszerű programsorozatot, amely jövő márciusban a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér csapatának szervezésében születik újjá, új szlogennel, új ötletekkel, és soha nem látott csatlakozási kedvvel: hiszen 46 színház jelezte részvételi szándékát, amely rekordnak számít a program történetében.

Az alapkoncepció változatlan: a színházak saját épületükben, társulatuk és munkatársaik által kitalált és megvalósított programokat kínálnak a nézőknek, ám idén csatlakozásukkal az esemény szlogenjéül választott Minden egy! szlogen gondolatisága mellett is leteszik, letehetik a voksukat.

„Az ősidőkben minden egy volt, a művészetek is kohéziós egységet alkottak. Találjunk vissza oda, ahol az egység megvalósul: ahol létezik a szolidaritás, az egymásért létezés, és engedjük el az elszigetelődést, az elidegenedést, ami sajnos a mostani korunkat sújtja! – mondta Kiss Tibi, az Aranyakkord zenekar énekese. Ezzel a dalhoz készült klipben szereplő színészek is egyetértettek: Nem csak minden egy, hanem mindenki egy! – állítja Nagy Sándor, aki a Játékszín képviseletében vett részt a fogatáson. Ez a szakma legyen egységes, mutathassa meg mindenki szabadon, amit akar – fejezte ki Csonka András is a vágyát a forgatás alatt. Hiszen minden egy játék az életben, de nagyon komoly játék – tette hozzá Ullmann Mónika színésznő.  Végül Hegedűs D. Géza így zárta gondolatait: egy célból egy hivatást űzünk mindannyian, és egyféleképpen közelítünk az élethez, mert az a mi küldetésünk; a művészek a világ őrszemei és a színház önmagában is képes megadni a testvériség reményét a nézőknek.

Ez a mondat mindenki számára más jelentéssel bír – mondja Benkő Nóra, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója – a szervező csapat a színházi szakma vágyott egységességére szeretne utalni ezzel, hiszen a „színház-barátság” jegyében ezen a tavaszi estén a csatlakozó társulatok nemcsak a szakma iránti szeretetüket, de a törzsközönségüket is megosztják egymással. Együtt erősítik a színházba járás hagyományát, segítenek a nézőknek nyitni más színházak, más nézőpontok irányába is.

A Kiss Tibi vezette Aranyakkord együttes adta kölcsön egyik szerzeményét, így lett a 2024-es Budapesti Színházak Éjszakája hivatalos dala Az én Budapestem című zeneszám, amely a fülledt, macskaköves fővárosi éjszakát festi le, amikor az ember színházba, buliba, étterembe igyekszik. Ráadásul a Minden egy! szlogent is a dalszöveg ihlette, hiszen ahogy a szerzők fogalmaznak a dalban:Mert 1 minden 1 mindegy is /egyre megy máshogy nem megy.”

A dalhoz videóklip készült a zenekar és a csatlakozó színházak művészeinek részvételével, a filmet Mátyássy Áron Balázs Béla-díjas film- és televíziórendező, forgatókönyvíró rendezte. A klipben szerepet vállalt színészek – Ács Norbert, Bakonyi Alexa, Balogh Benjámin, Csonka András, Csőre Gábor, Dolhai Attila, Döbrösi Laura, Dragos Dániel, Hegedűs D. Géza, Keresztes Tamás, Kirády Marcell, Kovács Kata Milla, László Boldizsár, Nagy Sándor, Pál András, Peremartoni Krisztina, Pikali Gerda, Podlovics Laura, Szilvási Anna, Tabajdi Anna, Ullmann Mónika, Vass György, Zsigmond Emőke – különböző színházi karakterek szerepébe és jelmezébe bújtak, és együtt énekeltek a zenekar tagjaival.

A Budapesti Színházak Éjszakája nagyon hasonló célkitűzésekkel indul útjára, mint ez a klip – jegyzi meg Mátyássy Áron rendező –, és remélem, sikerült valamit megragadni ebből a szellemiségből. 2024-ben megint lesz egy este, amikor a fővárosi színházak egy vérkeringésre kapcsolódnak, és a színházi közönség, az alkotók, a művészek mind összetalálkoznak egy nagy eseményen egy olyan korban, ahol sokkal divatosabb megosztottnak lenni, mint meglátni egymásban, ami közös.

Fotó: Juhász Éva

Promóció