„A szabálytalan ciklusom miatt nem tudtam teherbe esni”

2024. június 05.
A menstruáció általában 28 napos időközönként jelentkezik, de néhány napos eltérés még nem számít kórosnak. Ha azonban a menstruációs ciklusunkban zavar támad, azt jelezheti, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben. Milyen típusai lehetnek a cikluszavarnak és miért fontos foglalkozni vele?
Szabálytalan ciklus terhesség

A 32 éves Márti hónapok óta küzdött a rendszertelen ciklusával. Teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy vajon melyik hónapban mikor jön meg a vérzése, ez az összevisszaság pedig nem egyszer kellemetlen szituációba sodorta.

„Egy nap a munkahelyemen éppen fontos prezentációt tartottam, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben. A menstruációm egy ideje már rendszertelen volt, sosem tudtam előre, mikor fog megjönni – és ekkor pont a legkevésbé megfelelő pillanatban döntött úgy, hogy meglepetést okoz. A prezentáció közepén kellett kimenekülnöm a teremből, miközben mindenki zavartan nézett utánam. Szerencsére akkorra már megtanultam, hogy mindig legyen nálam tartalék tampon.”

Kriszti életét hatványozottan is megnehezítette a rendszertelen ciklusa. A 31 éves nő és párja nagy erőkkel dolgozott a babaprojekten, ám a várva várt 2 csík a terhességi teszten több hónapnyi próbálkozás után sem jelent meg.

„Mindig is szerettünk volna kisbabát. Amikor a férjemmel úgy döntöttünk, hogy eljött az idő, izgatottan vágtunk bele a projektbe. De hónapok teltek el, és semmi nem történt. Fogalmam sem volt, mi lehet a baj, ezért egy idő után orvoshoz fordultam. A nőgyógyászom részletesen kikérdezett, majd elmondta, hogy a rendszertelen ciklusom lehet az oka annak, hogy nem akar összejönni a baba. Tény és való, minden havivérzésem egy kiszámíthatatlan hullámvasút volt. Az orvosom tanácsára változtattam az étrendemen, elkezdtem rendszeresen mozogni, és a gyógynövények erejét is segítségül hívtam. És egy nap, amikor már-már feladtam a reményt, a terhességi teszt pozitív lett. A boldogságom leírhatatlan volt.”

Mi számít cikluszavarnak?

Túl rövid, vagy túl hosszú a ciklus

A menstruációs ciklus hossza optimális esetben 28 nap, de egyénenként ettől eltérhet. Addig semmi baj nincs, amíg a vérzés 21 és 35 nap elteltével kezdődik – ám ha ennél rövidebb (kevesebb, mint 21 nap), vagy hosszabb (35 napnál több), akkor már cikluszavarról beszélhetünk. A túl rövid, vagy túl hosszú ciklus mögött gyakran a hormonális egyensúly zavara áll.

Kimarad a menstruáció

Amenorrheának nevezzük, ha egy nő menstruációja három egymást követő hónapban elmarad. A kimaradt menstruáció mögött több ok is húzódhat, de nagyon gyakran egy megfogant terhesség áll a hátterében.

Túl kevés, vagy túl nagy mennyiségű a vérzés

A menstruációs vérzés mennyisége is egyénenként változhat, általában 30-80 ml között van. Ha a vérzés mennyisége 30 milliliternél kevesebb, vagy több mint 80 ml, az szintén cikluszavart jelez.

Nagyon fájdalmassá válik a vérzés

A menstruációs vérzés normális esetben is jár némi kellemetlenséggel, a túlságosan fájdalmas vérzést azonban cikluszavar is okozhatja. Ez akkor fordul elő, ha a méh összehúzódásai túl erősek, vagy ha valami akadályozza a vér kiürülését.

Köztes vérzés jelentkezik

Köztes vérzésnek a két menstruáció közötti időszakban jelentkező vérzést nevezzük. A jelenség semmilyen esetben nem számít normálisnak, és arra utalhat, hogy valami nincs rendben a szervezetünkben.

Miért fontos kezelni a cikluszavart?

A szabálytalan menstruáció mögött gyakran komolyabb okok is húzódhatnak, amelyeket fontos időben felfedezni. De azt is tudni kell, hogy – amint Kriszti történetéből is láthattuk – a cikluszavar a teherbe esést is gátolhatja.

Ha zavar támad a női szervezet hormonális szabályozásában, és a cikluson belüli egyensúly megbomlik, előfordulhat, hogy az ovuláció bőven túl a 14. napon következik be. Ez azzal jár együtt, hogy a ciklus második szakasza jelentősen lerövidül: 14 nap helyett csupán 4-5 napos lesz. Mindez a sárgatest hormon elégtelenségéhez vezethet, aminek következményeként a méhnyálkahártya nem fog tudni felkészülni a megtermékenyített petesejt befogadására. Enyhébb esetekben a beágyazódás meg tud ugyan történni, de a sárgatesthormon hiánya miatt a szervezet nem lesz képes a terhességet fenntartani. A cikluszavar tehát korai vetéléssel járhat, vagy akár meddőséget is okozhat.

Fotó: Getty Images

Promóció