A Napszálltával kezdődött a Cinefest Miskolcon

2018. szeptember 17.
Golden Globe-jelölt filmlegenda és hollywoodi akcióhős is megjelent a 15. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál nyitó estéjén Miskolcon. A legnagyobb várakozás azonban mégis a magyar Oscar-díjas rendező, Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjének hazai premierjét övezte a tíz napos fesztivál második napján. A rendező a stáb számos tagjával – köztük a két főszereplővel, Jakab Julival és Vlad Ivanovval – személyesen érkezett a bemutatóra.

Már két napja dübörög Miskolcon a 15. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztivál és a nyitóhétvégéből arra következtethetünk, hogy a jubiláló fesztivál idén sem veszít az erejéből. Még most sem késő ellátogatni Miskolcra, hiszen a java még hátra van. Rögtön a nyitónapon a filmvilág ismert nemzetközi és hazai arcai is feltűntek az évek óta Magyarország legrangosabb filmfesztiváljaként emlegetett filmünnep megnyitóján. A cannes-i Zsűri-díját és a velencei Arany Oroszlánt is magénak tudó, Golden Globe-díjra jelölt lengyel rendező, Krzysztof Zanussi „Az Európai Film Nagykövete” címet vehette át az ünnepélyes megnyitón, amit 1984-es klasszikusa,  A nyugodt nap éve című filmdrámájának vetítése követett. Rögtön utána, az első versenyfilm (Ultra, Low) kapcsán a Karate kölyök 2. egykori sztárját, Yuji Okumoto-t köszönthette egy színpadi pódiumbeszélgetés keretében a fesztiválközönség. Az emlékezetes harcművész-jelenetekben megcsillanó amerikai színész a rendezővel és a film néhány további szereplőjével, egyenesen Seattle-ből érkezett Miskolcra.


Krzysztof Zanussi „Az Európai Film Nagykövete”

A Karate kölyök 2. egykori sztárja, Yuji Okumoto

A CineFest messze földön híres arról a kivételes fesztiválhangulatról, ami – többek között- évről évre idevonzza a nemzetközi filmkészítőket. Ebben idén sem csalódhatunk. Az Avas lábánál zöld fényben úszó épület (Művészetek Háza), az oversize rendezői szék, a mindig zenétől hangos, szabadtéri fesztivál-bár, a vörösebbnél is vörösebb szőnyeg csupán (elengedhetetlen!) külsőségek, a CineFest valójában mégis az erős és nívós szakmai és közönségprogramokról szól. A tizenkilenc nagyjátékfilm mellett Kisjáték- és kísérleti filmek kategóriában versenyeznek az alkotások, de lesz Kitekintő, Cineclassics,  Musicdocs, Midnight vetítések is, emellett pedig számos filmszakmai program várja a fesztiválvendégeket.

A CineFest idei kiemelt eseménye volt az Oscar-díjas magyar rendező, Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjének magyarországi bemutatója. Már a premier kísérőprogramjaként meghirdetett rendezői DVD-dedikálás is nagy érdeklődés mellett zajlott, de eleredő esőben, utcán kígyózó sorokat még életemben nem láttam a CineFesten, pedig több, mint egy évtizede látogatom a fesztivált… A helyzet fényét tovább emeli, hogy a filmet nem egy, hanem szimultán két teremben is egyszerre vetítették és a délutáni sorok még nem is az esti, hivatalos premiervetítésre kígyóztak ekkor. Amíg a lelkes közönség hősiesen állta a rá zúduló vizet, addig mi sokkal szerencsésebb környezetben, a közeli szálloda különtermében kérdezhettük meg a Napszállta alkotóit a filmmel és a forgatással kapcsolatos élményeikről.

Nemes Jeles László a Cinefesten

Rajk László látványtervező már a Saul fiában is együtt dolgozott Nemes Jeles Lászlóval. „Mindent mi építettünk – kezdi a beavatást. – László nem háttérben, hanem térben, struktúrában gondolkodik, ahogyan én is. Amit megépítettünk, nem díszletnek nevezném, hanem épületnek, mert nem szabad beáznia, ki kell bírnia a nehéz kamerahordozó gépeket, hangszigeteltnek kell lennie és más nagyon fontos technikai követelménynek is meg kell felelnie.” Rajk László azt is elárulta, hogy az építmény elhelyezése a Nemzeti Múzeum és a Magyar Rádió közti parkoló területén egyszer csak elkezdett hatni a környezetére és terjedni, akár egy vírus. „A vírusépítészet egy létező fogalom, egy urbanisztikai technika. Ez valósult meg nálunk is csak kisebb léptékben– magyarázza. – Az ilyen típusú filmeket régebben is és mostanában is úgy szokták elkészíteni, hogy kiviszik az utcát a stúdióba, például Etyekre vagy Fótra. Mi ezt fordítva csináltuk: a stúdiót vittük be a városba. Ilyenkor a stúdió és a város egyszer csak el kezd hatni egymásra.”

A film férfi főszereplője, Vlad Ivanov jelenleg az egyik legkeresettebb román színész. És mintha a karma húzná Magyarországra, két héttel a Napszállta bemutatója előtt volt a magyarországi premierje Kenyeres Bálint Marokkóban fogatott Tegnap című filmjének, amelyben Vlad főszerepet játszik. Amíg a Tegnapban egy régi szerelmet, egy érzést kereső, arrogáns üzletembert alakít, addig a Napszállta Brill úrjában egy állandó önmérsékletet tanúsító, elegáns, de folyamatosan fenyegető karaktert formál meg. „A legjobban a Brill úr lelkében lévő csendet szerettem eljátszani. Valami történt vele a múltban, ami örökre, mélyen megsebezte a lelkét és ezért elnémult. Ő olyan, mint egy apa, aki nem tudja kimutatni az érzéseit és csak azután csókolja homlokon a gyermekeit, amikor már elaludtak” – vélekedik szerepéről a színész. Amikor arról kérdezem, hogy mit tart Nemes Jeles László legfontosabb rendezői tulajdonságának, gondolkodás nélkül válaszol. „László rendkívüli módon képes fókuszálni rendezőként, de a legkiemelkedőbb erénye, hogy tiszteli és szereti a színészeit.” Talán éppen ennek köszönhető, hogy képes a legnagyobb érzékenységgel kiválasztani szereplőit. Vlad Ivanov és a főszereplő Jakab Juli között érezhető színészi kémia van jelen, ami egy pillanatig sem szűnik meg a film során.

Vlad Ivanov és cikkünk szerzője, Vida Virág

„Julival azonnal megvolt a kapcsolat – emlékszik vissza Vlad Ivanov, – és azt hiszem, hogy László pont ezt kereste. Amikor a castingra mentem, meg kellett volna tanulnom a szöveget franciául és magyarul, de jeleztem Lászlónak, hogy nem volt magyar trénerem és időm sem, így csak franciául tudok beszélni. Meg akart nézni így is, de az volt az érdekes, hogy Juli viszont csak magyarul tudta a szövegét.  Nekiálltunk és csoda történt. A testnek és a léleknek az energiája hozta össze, hogy működjön. Nem csak annyi történt, hogy ő befejezett egy sort és én onnan folytattam, hanem ahogy néztük egymásra, valami azonnal megszületett. Mintha valami áldás szállt volna ránk.” A legalább öt nyelvet beszélő színészt arról is kérdeztem, hogy komoly nemzetközi sikerekkel, elismerésekkel a háta mögött, megfordult-e a fejében hogy hollywoodi karrierrel próbálkozzon. „Hollywoodban nagyon bölcsen azt tanácsolta nekem az ügynököm, hogy ne adjam fel az európai karrieremet a hívogató csillogásért. Sosem lehetek angol anyanyelvű színész, ha olyat keresnek, akkor biztos, hogy akcentus nélküli színészt fognak választani. Ők tudnak rólam és amikor kelet-európai karaktert keresnek, csörögni fog a telefonom.”

A CineFest a nagy érdeklődésre való tekintettel újabb Napszállta vetítést tervezett be, de aki mégis lemaradna, annak is érdemes Miskolc felé venni az irányt még egy hétig, mert számos filmpremiert, izgalmas nemzetközi filmcsemegéket csíphet el az ingyenes vetítéseken. És ki tudja, lehet, hogy szembe jön vele az utcán egy amerikai akcióhős…

Fotók: Cinefest, Vida Virág