2019. január 10. | marieclaire.hu

Zsédának jól indul az éve

Az angol királyi ház kedvenc crossover énekegyüttese, a hamarosan Budapesten és Debrecenben is fellépő Blake Zsédát kérte fel vendégül a hazai koncerteken. Az előkészületek nagy titokban folynak, de az biztosnak tűnik, hogy Zséda egyik dala is elhangzik majd a koncerten.

Nem mindennapi koncert érkezik január 18-án Budapestre, egy nappal később pedig Debrecenbe. Az angol hercegi pár osztálytársaiból verbuválódott, klasszikus crossovert előadó Blake már a debütáló albumával nagyot robbantott: 2008-ban a Classical Brit Award gála dobogós helyén végeztek, ahol elnyerték az Év Albuma díjat, és a Top 20 Pop Chart listájára is felkerültek.

A fiúcsapat minden alkalommal egy helyi énekest is felkér vendégművésznek, itthon ez a megtiszteltetés Zsédát érte. „Nagyon örültem neki, hogy engem választottak. Amikor elkezdtünk beszélgetni, nagyon gyorsan egy hullámhosszon voltunk – mesélte Zséda.  – Boldog vagyok, hogy része lehetek ennek a koncertnek. Tetszik, amit csinálnak, ahogy csinálják, nagyon jó ízléssel dolgozzák fel a dalokat, tényleg az egyik legjobbak ebben a műfajban.” Arról azonban, hogy mi lesz a repertoáron, egyenlőre nem akar részletesen beszélni. „Olyan dalokat választottunk, amelyek hozzájuk és hozzám is közel állnak. Nagy ívű, igazi világslágerek lesznek, de nem szeretném a meglepetést lelőni. Annyit azonban elárulok, hogy Zséda dal is lesz a repertoárban – mondja sejtelmesen. – Leginkább az volt a szempont, hogy együtt jók legyünk benne, passzoljon a Blake-hez és hozzám is.”

Zsédának jól indul az éve, hisz’ nem a Blake az egyetlen, aki határainkon túlról is felfigyelt az énekesnőre. A német és a svájci eurovíziós válogatóba is meghívták a nemzetközi zsűribe. Míg a svájci versenyzőket csak e-mailben kellett értékelni, a német válogatóra Berlinbe utazik majd az énekesnő, hogy az élő show-ban is részt vegyen. ”Nagyjából a Blake felkéréssel egyszerre jött Németországból is a felkérés. Nem lehet mondani, hogy unalmasan indul ez az év, már most annyi izgalmas és érdekes dolog került a naptárba, hogy kíváncsian várom a folytatást” – mondja Zséda.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Feltörekvők: Váradi Gergely színész feltörekvők

Feltörekvők: Váradi Gergely színész

Mi már láttuk: Guerilla film

Mi már láttuk: Guerilla