Azt hiszem, így januárban még adja magát az első kérdés, hogy teltek az ünnepek?
Nagyon jól, köszönöm! Karácsonykor volt néhány nap pihenő, de két ünnep között folytatódtak a Kasimir és Karoline próbái. Bármennyire is próbáltam az ünnepek alatt elengedni a közelgő premier gondolatát, mégis bennem motoszkált, hogy nagy munka vár még rám.
Van olyan trükköd, amivel ki tudsz kapcsolódni a legstresszesebb pillanatokban is?
Otthon a családommal játszani szoktunk, az például jó gondolat-elterelésnek. Amúgy is keveset tudok hazamenni, ilyenkor ki szoktam élvezni minden pillanatát.
Szinte azonnal az év első hetében el is kezdődött a premier hét, utána pedig január 6-án a premier.
A Kasimir és Karoline-t november elején kezdtük el próbálni. Már jócskán benne voltunk, amikor jött a karácsony. A klasszikus értelemben vett főpróbahét január 2-án indult. A darab egy nagyon érdekes világot mutat be, nem biztos, hogy kisimult idegrendszert kíván, ezért is nagy energia próbálni. Olyan fura rezgésen kell dolgozni, amiben rettenetesen el lehet fáradni mentálisan, de szerintem éppen ez benne az izgalmas.
Egy ilyen próbafolyamat alatt gondolom fontos az összpontosítás, hogy a lehető legjobb formádban állj a színpadra.
A mostani próbák alatt sok mindent megtanultam arról, hogyan lehet jól próbálni egy ilyen energiákat követelő darabra. Ha reggel 10 órakor kezdtünk, 7 órakor felkeltem, hogy a színpadon már biztosan éber legyek. De az például nem működött, hogy egy bitangabb részre előre rákészültem, mert akkor valahogy befordultam saját magamba, és a próbán már nem ment olyan jól a jelenet. Igazából szerintem nagyon jót tesz egyfajta belső nyugalom és egy olyan nullpont, amelyből meg tudom engedni magamnak, hogy bármerre mozduljon a lelkem.
Mennyire formáltak a szerepeid az évek folyamán?
Több szempontból is formáltak. Van egy olyan heppem, hogy amikor valamelyik munkám közepén járok, vagy már túl vagyok rajta, elkezdem vizsgálni, miért éppen most történt meg velem, mit kell feldolgozzak általa, mit kell tanulnom belőle. A színészet nagyon furcsa tükröt tud tartani az ember elé. Nem nagyon hiszek az időben, az csak egy körülmény. Inkább az a fontos, mik történnek velünk és miért. Izgalmas önvizsgálat, de persze nem szabad nagyon belecsúszni sem, mert akkor túlzott jelentőséget nyilvánítanék saját magamnak, ami nem biztos, hogy jó.
Visszatérve a Kasimir és Karoline próbafolyamatára, milyen volt együtt dolgozni Alföldi Róberttel, aki a darabot rendezte?
Dolgoztunk már együtt, első alkalommal még főiskolás voltam, később a Vígszínházban a Danton halálában. Nagyon vágytam rá, hogy együtt próbáljunk. Szerintem ő csodálatosan gondolkodik és működik. Van az elméjének egy olyan lehengerlő energiája és tempója, amit ha nem vesz fel időben az ember, akkor bizony lemarad, és úgy nehézkes lesz a közös munka. Számomra azért volt nagyszerű élmény az elmúlt néhány hónap, mert sokszor lebuktatott önmagam előtt. Miközben csináltam valamit a színpadon, és azt gondoltam, hogy ez már egy bejáratott út, működik a dolog, rögtön ráfókuszált és megcáfolt benne. Kicsit úgy éreztem magamat, mintha egy óriási nagyító alatt mocorogtam volna a próbák alatt. De minden észrevételére szeretettel mutatott rá. Szerintem sem itt, a színházban, sem más munkahelyen nem jó vért szül a sértődés. A színészek a lelkükkel dolgoznak, ezért jobban magukra veszik a kritikát, még ha azok építő jellegűek is. De ha valaki felfogja azt, hogy a javítások érte és a darabért, vagyis az egész produkcióért történnek, akkor nagyon lehet élvezni ezt a folyamatot, és fejlődni lehet általa.
Hogyan ismerkedtél a karaktereddel, hogyan kezdtél neki a próbának?
Robinak nagyon határozott elképzelései voltak az egész darabról. Konkrétan tudta, mit akar látni a színpadon. Amikor még alig tudtam valamit a karakteremről, akkor is fel kellett állni és el kellett kezdeni játszani, ő pedig, mint egy bástya ott volt mellettem és segített. Körülbelül egy hónapig ment ez a ‘tapogatózás’, majd szépen-lassan elkezdett kikristályosodni a szerep és maga a darab. Akkor működik jól egy rendező-színész kapcsolat, ha én be tudom fogadni azt, amit ő mond, ugyanakkor ha én a játékom alatt eszébe juttatok valami mást, akkor ő is képes tovább ötletelni.
Mert minden színész mást ad bele egy szerepbe, egy kicsit mindig önmagából is…
Igen, nem tudod letagadni, aki vagy. De akkor igazán izgalmas egy szerep, minél távolabb visz el önmagadtól. Azokat a távolságokat kell tudni összenyomni, amíg magadtól eljutsz a figuráig.
Melyik szereped volt eddig a legtávolabb önmagadtól?
Ezzel a darabbal rendesen megszenvedtem. (nevet) Ödön von Horváth világa, a szövevénye a darabnak nagyon sűrű, darabos, hézagos, viszont nagyon szikár is, sok agy van benne, mindeközben rettentően érzelmes. Ennek az arányát kell eltalálni, és ez nehéz feladat. Tudom magamról, hogy soha nem volt bajom azzal, hogy érzelmileg mit sűrítek bele egy szerepbe, hogy mit akarok megmutatni. Inkább az a nehéz, hogy aggyal kell megfogalmazni a mondandót, minden mondatnál megtalálni az arányt. Ez iszonyú izgalmas, most is libabőrös vagyok tőle, ahogyan mesélem.
A darab egy felvonás. Ez jó vagy azért szünet nélkül fárasztóbb eljátszani a szereped?
Utálom a szünetet a színházban. Én ezt a verziót szeretem. Nyilván vannak olyan darabok, amelyek megkövetelik a szünetet, és persze jól esik a színészeknek is szusszanniuk egyet, de ez a darab annyira sodró, rezgő, hogy nem tenne jót neki, ha szünettel megtörnék a varázsát.
Néhány évvel ezelőtt csöppentél bele a filmezés világába. Veszettek, Testről és lélekről, a legutóbbi pedig a BUÉK, csak hogy néhányat említsünk közülük. A forgatások mennyivel kívánnak más energiákat, mint például a Karoline és Kasimir?
Szerintem egyfajta színészet létezik. Az érdekes inkább az, hogyan koncentrálódnak az energiák színháznál és hogyan a filmnél. Utóbbinál nem tudsz olyan ívet csinálni, nincs annyi hatalmad, mint egy színházi darabnál, ahol este héttől kilencig benne vagy a karakterben. A filmnél nem te határozod meg a tempót, sok minden nem rajtad múlik. Ez furcsa volt eleinte. A filmezésnél többször kell nagyokat dobbantani rövid időn belül. Itt például a belső nyugalom nagy segítség tud lenni.
Ha már a BUÉK című filmet említettem, milyen visszajelzéseket kaptál?
Szerette a közönség, aminek nagyon örültem. Iszonyú jó nézőszáma van. A forgatás rettenetesen feszített, nagy meló volt. A szerkezetéből kifolyólag minden szereplőnek szinte állandóan egyszerre kellett jelen lennie a forgatáson. Egy hónapon keresztül össze voltunk zárva egy műterembe, és reggeltől estig forgattunk. Ugyanakkor áldásos helyzet is volt, mert nagyon jó színészek kerültek a csapatba, ebből is fakad a film ereje. Nagyon jól működött közöttünk a kémia, állandóan nevettünk, mint az óvodások (nevet).
Van olyan szereped a közeljövőben, amiről már beszélhetsz?
Ezen a héten kezdjük el olvasni a Nemek és igenek című darabot, amit a Centrál Színházban fogunk játszani március elején, Puskás Tamás lesz a rendezője. Remélem utána lesz egy kis szabadidőm, és el tudok menni pihenni valamerre, mert hosszú volt az utóbbi néhány hónap.
Nemrég úgy döntöttél, hogy szabadúszó leszel. Beváltotta a változás a hozzá fűzött reményeket?
Második éve dolgozom szabadúszóként. Egészen érdekes élmény volt, hogy huszonkét éves koromig egyetlen színház tagja volt. Mint egy család, ott nőttem fel, mindenkit ismertem, mintha csak hazajártam volna. Egy idő után azonban vágyni kezdtem a szabadságra, kíváncsi voltam, milyen lehetőségek várnak rám a színház falain túl. Azóta sincs bennem frusztráció, mi lesz, ha nem jönnek felkérések, és ez nem nagyképűség. Iszonyatosan érdekel az, amit csinálok, de azt hiszem, nem minden áron. Kívánom, hogy legyen mindig sok szerep, amelyek közül tudok válogatni, de ha nem jön össze, majd csinálok mást. Ez ad egyfajta nyugalmat, hogy mindig van hova tovább. De erről szerencsére most nem is kell beszélni, mert minden rendben van. A szabadúszásban az a jó, hogy te döntesz, mi tetszik és mi nem. Ha belemész valamibe, a te felelősséged kihozni belőle a legtöbbet. Nem éreztem jól magamat már egyetlen színházban, ezért döntöttem, váltottam, és most jól érzem magamat a bőrömben.
Fotó: Horváth Judit
