Dokumentumfilm a tokaji aszúról – rendkívül rizikós biznisz

2019. szeptember 15.
A tokaji aszú egy több száz éves luxusmárka, kincs, amiről még itthon sem tudunk eleget. Almási Tamás új dokumentumfilmjében most három főszereplőn keresztül pillanthatunk be a tokaji borászok világába. A Folyékony arany ötlete Ditz Edittől származik, aki nemzetközi borakadémikus és a film kreatív producere.

Honnan jött az ötlet, hogy a tokaji aszúról készüljön film?

A magyar borvidékek közül engem mindig is Tokaj érdekelt leginkább. A tokaji aszú háromszáz éven át a legkeresettebb és legdrágább borai között volt nemzetközi szinten, hasonló csak a világ legnagyobb márkáiról mondható el. A 19. század filoxéra vésze (amely óriási pusztítást végzett Európa szőlőin), a két világháború, majd az államosítás megtörték Tokaj szép ívű pályáját. Több mint húsz éve foglalkozom marketinggel, ezért az érdekelt leginkább, hogy lehet-e újra a csúcsra törni, lehet-e Magyarországról olyan bormárkát építeni, amely képes felvenni a versenyt a világ legnagyobb boraival. Írtam egy filmvázlatot, amellyel pályáztunk a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, és megkerestem Almási Tamás dokumentumfilm-rendezőt, hogy lát-e fantáziát ebben. Nagyon szerettem a korábbi filmjeit, amelyekben mindig nagy érzékenységgel közelített a témákhoz. Azt éreztem, hogy egy Tokaj-filmnek rá van szüksége.

Ditz Edit, a film kreatív producere

Almási alkotásainak a középpontjában mindig megkapó emberi történetek állnak. Meglepte a felkérés, hogy egy borról csináljon filmet?

Sokáig gondolkodott rajta, mielőtt igent mondott. Aztán elkezdtünk érdekes emberi történetek után kutatni Tokajban, interjúkat vettünk fel számos tokaji borásszal. A felvételeket nézve egy ember szerepe a filmben biztos volt: Szepsy Istváné. Ő Magyarország legsikeresebb borásza, Tokaj szellemi vezetője, és az egész életét annak szentelte, hogy a tokaji borok eljussanak a világ legjobb asztalaira. Az elképzelése Tokaj jövőjéről régóta egy irányba halad, csúcsminőséget állít elő, borai a legjobb nemes édes borok közé tartoznak. A másik két főszereplő Bacsó András és Alkonyi László, tokaji borászok. Három karakter személyes történetén keresztül szerettük volna bemutatni azt a küzdelmet, és azt a szeretet, ami ahhoz kell, hogy a világ egyik legjobb borát, a tokaji aszút elkészítsék.

Szepsy István nyilvánvaló választás volt, de miért pont ők ketten lettek a további főszereplők?

Olyan borászokat kerestünk, akiknek eltérő a hátterük, teljesen más a történetük, mint Szepsynek. Alkonyi László sikeres borszakíró és gazdasági újságíró volt, aki hátrahagyva budapesti életét, elköltözött Tokajba, és alapított egy kis pincészetet. Bacsó András pedig az Oremus birtokot vezeti, amely egy világhírű spanyol dinasztia, a Vega Sicilia borászat tulajdonában van. Ő alkalmazott a cégnél, mégis sajátjaként viszi a birtokot a rendszerváltás óta. A három szereplő mindennapjai ugyanarról a Tokajért folytatott küzdelemről szólnak, de mégis más a hátterük. A filmben egyébként sosem találkoznak, a történeteik egymással párhuzamosan futnak.

Mennyi ideig tartott a forgatás?

Az aszúkészítés rizikós biznisz, tízévente két-három olyan év van, amikor jó aszútermés van, ezért két teljes szüreti időszakot forgattunk végig – remélve, hogy szerencsénk lesz. A forgatás első évében a termés szinte teljesen tönkrement, ezért a második évben nagyon sok izgalom volt. A filmben megjelenik az a kettősség is, hogy Tokajban, ahol a világ legjobb nemes édes borait készítik, még mindig árusítják műanyagkannákban az édes bort. Ez a két vonal egymás mellett él, és Tokaj ma egyike a világ leginkább alulértékelt borvidékeinek. Kérdés, hogy az a két tucat tokaji borász, akik világszínvonalon dolgoznak, fel tudják-e építeni azt a márkát, amely az álmaikban él, és a magyarok mikor fedezik fel újra maguknak a tokaji édes borokat, a „folyékony aranyat”.

Ebben a két évben hogyan vettél részt a film alakulásában?

Producerként a feladatom – a rendezővel és a stábbal együtt – a történet ívének irányítása, a szereplők súlyának meghatározása volt. A forgatások nagy részén Almási Tamás és az operatőr, Vízkelety Márton volt csak jelen – nem akartuk, hogy nagyobb stáb zavarja a rendezőt abban, hogy közeli viszonyba tudjon kerülni a szereplőkkel.

Hány nézőre számítotok?

A Folyékony arany az első egész estés borról szóló mozifilm, ezért reméljük, hogy több ezren megnézik a filmet, köztük elsősorban azok, akiket érdekel a magyar bor és a gasztronómia. A film három elszánt hős története is, akiket közös szenvedélyük hozott össze: megcsinálni a nagy bort, azt a tokajit, amire újra rácsodálkozik a világ. Izgalmas követni, hogy vajon sikerrel járnak-e.

Tervben van a külföldi bemutató?

Igen, a film angol felirattal is elkészült, jövőre indul a nemzetközi forgalmazás. A Folyékony aranyat elsősorban a hazai közönségnek készítettük, de nagy érdeklődésre tarthat számot nemzetközileg, ahol a hazainál jóval nagyobb az érdeklődés a boros témájú filmek iránt.

Te milyen borokat iszol, az aszú köztük van?

Nálunk mindig sokféle bor van otthon, köztük tokaji is – gyakran iszunk száraz furmintot, de aszút is. Éttermekben speciális előételekhez, vagy desszert helyett szoktam tokaji aszút kérni. Ugyanakkor nekem a tokaji az ünnepek itala, annyira nagyszerűnek tartom. Ha karácsonykor mindannyian megbontanánk egy palack tokaji aszút a családi asztalnál, az is nagy lépés lenne abba az irányba, hogy méltó helyére kerüljön legalább Magyarországon.

Premier: a film a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, szeptember 19-től a mozik is vetítik.