Egy lépéssel közelebb az Oscarhoz: Akik maradtak

2019. december 21.
Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása is szerepel a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára esélyes művek szűkített listáján, jelentette be keddre virradóra az Amerikai Filmakadémia Los Angelesben.

A Susotázs rendezője és a Testről és lélekről producerei új filmjének elkészültét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2011-ben életre hívott támogatási programja, a Magyar Média Mecenatúra program támogatta. A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és Szőke Abigél főszereplésével készült film a II. Világháború utáni Budapesten játszódik, könnyedséggel és melegséggel beszél a szeretet gyógyító erejéről. Tóth Barnabás alkotását több mint 25.000-en látták eddig a hazai mozikban. A film 12. hete van immár műsoron a Budapest Film forgalmazásában és több moziban most is megtekinthető.

Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél, interjúnkat ITT olvashatod vele), dacos kamaszlány, aki makacsul „várja haza” szüleit a haláltáborból a II. Világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, majd páratlanul komplex és gazdag kapcsolata áll a viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nem csak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az ’50-es éveket is átvészelni.

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő, a zeneszerző Pirisi László, a jelmeztervező Lengyel Rita, a díszlettervező Rajk László, a casting director Ascher Irma.

A filmben olyan nagyszerű színészeket is láthatunk a vásznon, mint Nagy Mari, Simkó Katalin, Horkay Barnabás, Lukáts Andor, Zsurzs Kati, Jordán Adél, Stefanovits Angéla, Igó Éva, Spitzer Gyöngyi és Paizs Miklós és Varga Veronika.

Dr. Kollarik Tamás, a Mecenatúra program ötletgazdája és koordinátora elmondta: „Szívből gratulálunk Tóth Barnabás rendezőnek és az Akik maradtak című film alkotóinak a 10 alkotást számláló Oscar shortlist-re kerüléshez. Hatalmas siker ez egy olyan filmnek, ami alapvetően nem mozi forgalmazásra készült, költségvetése pedig eltörpül a nagy európai vagy amerikai filmeké mellett. A több száz komoly elismerés, a Mindenki Oscar-díja, a Trezor Nemzetközi Emmy-díj jelölése után ez egy újabb hatalmas elismerés a magyar filmművészetnek és a Mecenatúra programnak egyaránt. Pályázati rendszerünkön keresztül ezen időszak alatt több mint 12 milliárd forinttal járultunk hozzá, közel 1400 kortárs magyar alkotás létrejöttéhez. A Mecenatúra programban támogatott filmek több mint 400 rangos hazai és nemzetközi díjat és elismerést gyűjtöttek be az évek során, de a legfontosabb siker a több millió magyar néző elérése, szórakoztatása volt.”

Az Akadémia 2020. január 13-án jelenti be, hogy a tíz shorlistes alkotás közül melyik ötöt jelöli majd Oscar-díjra.