Tudnál kicsit részletesebben is mesélni a regény sztorijáról?
A könyv főszereplője, Dorina a történet kezdetekor hét éve rövidtávú memóriazavarban szenved, ami azt jelenti, hogy csupán egyetlen napig képes az új ismerőseire és a friss élményeire emlékezni. Aztán egyszer csak történik valami: megnéz egy színházi előadást, és másnap úgy ébred, hogy a színdarab főszereplőjére, Heltai Nolenre emlékszik. A lány családja úgy gondolja, hogy Nolen lehet a kulcs Dorina emlékeihez, ezért minden követ megmozgatnak, hogy felvegyék a kapcsolatot a színésszel. A srác viszont egy nagyon nehéz ember. Nárcisztikus személyiségzavara van és egy igazi nőcsábász. Semmi kedve az egészhez, csak azért kezd el segíteni a lánynak, mert így a sajtóban jó színben tűnhet fel. A kereskedelmi csatorna készít egy reality-t kettejük főszereplésével, együtt bejárják Amerikát, így indul el az ő kapcsolatuk, ami aztán persze jobban kibontakozik.
Az egyik főszereplőnek memóriazavara van, a másik nárcisztikus személyiség. Mi volt a célod azzal, hogy ezeket a kórképeket belefűzted a regénybe?
A rövidtávú memóriazavar már akkor elkezdett érdekelni, amikor annak idején láttam Az 50 első randi című filmet. Több cikket is írtam ebben a témában, dokumentumfilmeket néztem és elraktároztam az agyam hátsó szegletében, hogy egyszer regényben is körüljárom. Ugyanakkor bevallom, elgondolkodtam, hogy nem lesz-e vajon túl sok „nyavaja” egy történetben, ha a nárcisztikusság és a rövidtávú memóriazavar is terítékre kerül. Aztán rájöttem, hogy Dorina betegségéből adódik egy nagyon gyermeki, jó értelemben mondott naiva, akitől személyiség tekintetében nagyon távol áll Nolen, a mai felszínes világ megtestesítője. Ő a tipikus, össze-vissza csajozó Instagram-huszár, aki kifelé a tökéletesség látszatát kelti, miközben az élete valójában darabokra hullik. Az érdekelt írás közben leginkább, miként hatnak ők ketten egymásra, hogyan tudnak együttműködni, ha muszáj. És muszáj.
Mennyire volt nehéz laikusként hitelesen bemutatni a két esetet?
A kutatáshoz, háttérmunkához szakértői segítséget kértem, dr. Vághy Beatrix neurológus és két pszichológus, Faragó Melinda és Villányi Gergő is segített. Nagyon hálás vagyok nekik. Amikor elakadtam és nem tudtam, hogy vajon reális-e, amit például Dorináról írni szeretnék, akkor mindig felhívtam őket, és megbeszéltük a dolgot.
Nolen karakteréhez honnan inspirálódtál? Van esetleg személyes kötődés a sztori mögött?
Igen, Nolen karaktere abszolút az életemből jött. Évekkel ezelőtt az életem része volt egy férfi, róla mintáztam a főszereplőmet. Kifelé sikeres, nagyon jóvágású, egyedülálló férfi, csak hát néha nagyon furcsán viselkedett. Vagy szó szerint rajtam lógott, vagy hirtelen napokra eltűnt, nála nem létezett átmenet. A helyzet frusztrálttá tett, és egy idő után elkapott az érzés, hogy én itt nagyon meg vagyok vezetve. Mint egy igazi újságíró – merthogy az is vagyok, – nyomozni kezdtem. A végén kiderült, hogy egy feleség, egy, az asszony családjának a tulajdonában lévő üzleti birodalom áll a háttérben, és mellettem még három nő, akinek közös jövőt ígért. Nagyon sokszor hallok hasonló sztorikat, úgy tűnik, az ilyesmi korjelenség, aminek a könyvemben Nolen a megtestesítője.
Gyakori, hogy a személyes tapasztalataidat viszed bele a könyveidbe?
Jellemzően igen. Az utóbbi négy regényt lélektani témában írtam, és a négyből háromhoz személyes élmények is fűztek.
A könyvírás terápia is a számodra? Azzal könnyítesz a lelkeden, ha kiírod magadból?
Igen, pontosan. Az írásban megtehetem azt, ami az életben nagyon kevésszer sikerül – például megváltoztathatom a „rosszfiút”. Amikor egy könyvben megváltoztatom a „rosszfiút” és a történetnek jó vége lesz, akkor kicsiben az én traumámat is a helyére tudom tenni. Azt vettem észre, hogy ez az olvasóknál is működik. Elolvassák a könyvet és megkönnyebbülnek, fellélegeznek, megnyugszik a lelkük. Ha másért nem, hát azért, mert azonosulási felületre találnak. Amikor kiírhatjuk magunkból a személyes drámáinkat, az gyakorlatilag tükröt tart nekünk, nagyon jól rámutat arra, hol is tartunk éppen az utunkon.
Az egyetlen ismerős arc című könyved már a 11. a sorban. Mennyire nehéz íróként boldogulni ebben a kis országban?
Számomra a kreatív írás, a regényírás leginkább szenvedély, de megélni belőle nem tudok. Az újságírás a munkám, a könyveimben pedig mindig azzal foglalkozhatok, ami engem érdekel, ami belőlem fakad. 11 regényt írtam, sikeres könyvek voltak, a magyar irodalomban mondjuk az erős középmezőnybe tartozom. De hiába minden, még mindig sokszor megkérdezik, hogy te „írogatsz még”? Nagyon tud fájni, mikor 11 év után a létjogosultságomat kell bizonygatni.
Ráadásul még nő is van. Azt pedig tudjuk jól, hogy a történelem során általában csak a férfi szerzőkkel foglalkoztak, míg a nőket inkább csak múzsaként emlegették. Ma a 21. században mennyire vesznek komolyan egy nőt a szakmában?
A női írókat ma is gyakran bagatellizálják, azt gondolják, hogy minden, amit írnak, csak nyálromantika lehet, pedig ez egyáltalán nem így van. Bármelyik könyvem akkora lélektani pofont ad az olvasójának, hogy utána napokig gondolkozik a történeteken. Aztán pedig kapom a meglepett leveleket, hogy jé, te egy igazi író vagy, pedig azt hittük, ez is csak valami Romana-Júlia szamárság. Ami pedig a női létet illeti: néhány hete egy könyvkiadási szakember azt tanácsolta nekem, ha szeretnék a legnagyobbak közé emelkedni a hazai irodalmi színpadon, akkor csináljam azt, amit nem olyan régen egy zongorista lány meglépett a YouTube-on. Ledér öltözetben elkezdett zongorázni és két nap alatt 5 milliós megtekintést ért el… De egy írónak ne kelljen már levetkőzni a siker kedvéért! Kikérem magamnak, hogy az irodalmat szexszel akarjuk eladni. Nem lesz aktnaptáram, csak azért, hogy több olvasóm legyen. Vajon, ha egy férfi író ült volna vele szemben, neki is ezt tanácsolta volna?
Valószínűleg nem.
Amit íróként elérhetsz magyar nőként önerőből, annak van egy jól belőtt határa. Ha azon túl akarsz emelkedni, akkor be kell állnod celebnek, vagy valami nagyon extrémet tenni, amire mindenki felkapja a fejét. Én egy másik utat választottam: szeretetből írok és magasról teszek a számokra.
Megvan már a következő könyved sztorija? Lesz a közeljövőben újabb megjelenés?
Nem tudom még, mi lesz a következő állomás, négy regényem jelent meg zsinórban évről évre, úgyhogy most egy picit elfáradtam. Ebben az évben tudatosan szeretnék egy kis szünetet tartani. Írni persze úgyis fogok… Nem tudok úgy létezni, hogy ne írjak.
