1956-ban kisgyermekként hagyta el Magyarországot az édesanyjával, hogyan emlékszik vissza azokra az időkre?
Aránylag jól emlékszem, a villamosok nem tudtak közlekedni, sok volt a halott, főleg az maradt meg, amikor barátokkal elmentünk a Parlament elé, és láttuk, hogy a tetőről lövik az embereket. Utólag azt mondták, hogy akik lőttek, azok nem oroszok, hanem ávósok voltak. Aztán egy nap belőttek a lakásunk ablakán, ez volt a végső ok, amiért eldöntöttük, hogy elhagyjuk az országot.
A Fénytörések című könyvében meglepően tiszta emlékeket tudott felidézni, a korai negatív élmények, például az, hogy börtönbe kerültek a határátlépési kísérlet miatt, mennyire maradt traumatikus élmény?
Anyámmal két alkalommal voltunk börtönben, először 5 éves lehettem, nem sikerült disszidálni, ezért letartóztattak minket. Arra tisztán emlékszem, hogy erős lámpát irányítottak a szemünkbe, és hosszasan faggattak arról, hogy miért akartunk elmenni. Én csak pár hétig voltam anyámmal bent, őt viszont 8 hónapig ott tartották. Többnyire tollat fosztottunk vagy mesélt nekem, amit nagyon szerettem.
Amikor végül sikerült a határátlépés, Új-Zélandon kezdtek új életet, mennyire sikerült otthonra találni ott?
Nem igazán, de akkor még azt reméltem, hogy talán egy idő után hazatérhetünk.
Később miért éppen Kanadát választotta lakhelyéül? Voltak ott barátai, rokonai?
Nem ismertem senkit Kanadában, egy állás miatt jöttem ide. Eredetileg azt terveztem, hogy két évig maradok, és aztán visszamegyek Új-Zélandra, ahol anyám újraházasodott, és viszonylag boldogan élt. Végül nem így történt, mert beleszerettem Kanadába. Rengeteg kanadai könyvet olvastam, majd férjhez mentem egy ragyogó kanadai férfihoz. Az utolsó könyvem éppen ebben a témában született, a címe: In Other Words: How I Fell in Love with Canada One Book at a Time.
Kanadában egy könyvkiadótól kapta az első munkáját, ahol junior pozícióban kezdett, majd az évek során egészen a vezérigazgatói szintig jutott, sőt később saját kiadót is alapított. Úgy érzi, megtalálta a hivatását ebben a szakmában?
Igen, úgy éreztem, hogy a könyvkiadás egy fantasztikus szakma, szerettem a könyveket és az írókat, sokat tanultam tőlük. A mai napig sokat kapok a könyvektől, és a legjobb barátaim is írók vagy újságírók. Mint szerkesztő és kiadó dolgoztam például Margaret Atwooddal, Farley Mowattal, Josef Skvoreckyvel, John Keegannel és George Jonassal is.
Az első saját könyvei a krimi műfajában születtek, miért éppen ezt a stílust választotta?
Őszintén szólva azért, mert a krimi kiváló terápia is egyben, mivel akár el is tüntetheted, meg is ölheted az ellenségeidet benne. Ez a szakma – csak úgy, mint számos más szakma – sok olyan embert vonz, aki csak rosszat akar másoknak, és a krimikben el lehet őket tenni láb alól, ráadásul még pénzt is keresel ezzel. Az első négy krimim nagyon jól fogyott, több nyelvre is lefordították őket.
Később áttért a tényirodalomra, írt többek között Soros Györgyről is egy könyvet, amely a Forbes kiadásában jelent meg Mit akar Soros? címmel. Milyennek látta őt a személyes találkozások során?
Soros egy nagyon érdekes, intelligens, intellektuális ember, aki széles érdeklődéssel bír a világ iránt. Mindemellett én személyesen nem találtam őt barátságosnak vagy megnyerőnek. Ő egy olyan ember, akit az ötletei hajtanak, én azt akartam megtudni, hogy ezeket az ideákat hogyan tudja a gyakorlati életben is megvalósítani.
A magyarországi kapcsolatai mennyire maradtak meg, sűrűn hazalátogat?
Nem sok kapcsolatom maradt, mert anyám barátai mind meghaltak, az én gyerekkori barátaim pedig mára felnőttek. Egy családtagom él még Budapesten, vele tartom a kapcsolatot. A férjemmel kétszer jártam Budapesten, megmutattam neki, hogy honnan jöttem, illetve egy alkalommal egy kis csoportot is vittem és kalauzoltam Magyarországon. Többször tartottam beszédeket otthon, és cikkeket is írtam kanadai újságoknak, jártam párszor könyvvásárokon, egyszer pedig az egyik unokám is velem tartott. Legutóbb tavaly, a Soros-könyv miatt utaztam Budapestre. Most, hogy így végig gondoltam, elég sűrűn járok haza!
Dolgozik most új könyvön? Hogyan telnek a hétköznapjai?
Igen, a következő könyvem jövő év elején jelenik meg. Ez is egy krimi lesz, ami a művészet világában játszódik, és persze szerepel benne egy magyar ember is…
Szöveg: Sárosi Kinga
Fotó: Graham Bezant
