Újra látogatható a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria

2020. június 20.
Három hónap kényszerű zárvatartást követően június 20-án, szombaton újra megnyitja kapuit a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria. A járványveszély miatt március közepén zártak be az intézmények, ezt követően csak az online térben találkozhatott a közönség a gyűjteményekkel. A megnyitást követően a múzeumok állandó kiállításai, valamint a Szépművészeti Múzeumban az újranyitásra összeállított Dürer kora című grafikai kamarakiállítás tekinthetőek meg.

A Magyar Nemzeti Galéria hétfő kivételével hétköznap 13 és 18 óra között, hétvégén 10 és 18 óra között, a Szépművészeti Múzeum pedig – szintén hétfő kivételével – 10 órától 18 óráig várja a látogatókat. A múzeum óvintézkedések betartása mellett nyitja meg kapuit, a látogatókat másfél méteres távolság betartására kérik, a múzeumi dolgozók pedig maszkot viselnek a nyitvatartás ideje alatt. Az intézményekben tárlatvesztésekre és kisebb rendezvények megtartására is lehetőség nyílik, megnyílnak a kávézók és a múzeumshopok is. A részletes információkat a múzeum honlapján érhetik el a látogatók.

szepmuveszeti-muzeum

A most nyíló és október közepéig látható Dürer kora. Német rajzok és metszetek a Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből című kiállítás az internacionális gótika világától a reneszánsz korszakon át a manierizmus időszakáig ívelő két évszázad német nyelvterületen készült rajzait mutatja be. A kiállított rajzok Dürer legkiemelkedőbb réz- és fametszetével együtt láthatóak, így összesen 54 művel találkozhat majd a nagyközönség a kiállításon. Hasonló tárlat a múzeum német rajzainak gyűjteményéből utoljára fél évszázada volt látható a Szépművészetiben.

Olvass tovább!