A sajátos humoráról híres Fülöp herceg, aki 99 éves korábban, április 9-én hunyt el, élete nagy részét II. Erzsébet királynő szerető férjeként töltötte. Fülöp 18, Erzsébet, aki akkor még „csak” hercegnői címmel rendelkezett, pedig 13 éves volt, amikor 1939 nyarán levelezni kezdtek. A görög és dán királyi család tagjaként Fülöp herceg a második világháború idején katonai szolgálatot teljesített, ezután 1947-ben lemondott mind a görög, mind a dán királyi címről, és hivatalosan is eljegyezte, majd feleségül is vette Erzsébetet, így kapta meg az Edinburgh hercege rangot.

Fülöp herceg és II. Erzsébet Diana halála után, a Buckingham-palota előtt
73 évig tartó házasságuk alatt négy gyermekük született (Károly, Anna, András és Eduárd), akik nyolc unokával és tíz dédunokával ajándékozták meg a királyi párt. A Buckingham-palota április 9-én jelentette be a szívműtéten átesett és egy fertőző megbetegedés miatt kórházba szállított Fülöp herceg halálhírét, amely szerint II. Erzsébet szeretett férje békésen vett búcsút a földi léttől. Temetését pedig április 17-én, szombaton tartják.
Fordulatokkal teli, kalandos életéről számos dokumentumfilm készült, amelyben maga Fülöp herceg szerepelt, a nagyobb lélegzetű filmekben és sorozatokban azonban színészek bújtak a bőrébe. Nézd meg, kik voltak ők, és hogyan emlékeztek Edinburgh hercegére.
A korona (The Crown)
Az eddig négy évadot felölelő Netflix-drámasorozatban, amelynek forgatását 2016-ban kezdték, Fülöp herceget különböző életkorokban több színész alakította és alakítja a jövőben is. Az első és második évadban Matt Smith és Finn Elliot kapta meg a szerepet.

Finn Elliot, mint a fiatal Fülöp herceg A korona sorozatban
Matt Smith a napokban a Today magazinban fejezte ki mély együttérzést a királynőnek és a királyi családnak, majd így emlékezett a hercegre: „Fülöp herceg igazi férfi volt. És ezt ő maga is tudta. Elmúlt 99 éves, mégis micsoda kisugárzása és stílusa volt! Köszönök mindent, öregfiú, nélküled más lett volna a világ.”

Matt Smith az első két évadban bújt Fülöp herceg bőrébe
A harmadik és a negyedik évadban Tobias Menzies volt látható mint Fülöp herceg. Az uralkodó halála után nem sokkal a színész a Twitteren búcsúzott II. Erzsébet férjétől egy Shakespeare-idézettel az Ahogy tetszikből, és hozzátette: „Ha valamit, azt biztosan tudom Fülöp hercegről, hogy nem szeretné, hogy olyan színész nyilvánítson véleményt az életéről, aki valamikor őt személyesítette meg.”

Tobias Menzies volt látható a sorozat harmadik és negyedik évadában
Az ötödik és hatodik, egyben utolsó évadban Jonathan Pryce tűnik majd fel Fülöpként.

Jonathan Pryce az idős Fülöpöt alakítja majd
A királynő (The Queen)
A 2006-os, hat Oscarra jelölt francia–brit–olasz filmben az amerikai James Cromwell játszotta Fülöp herceget az Erzsébet királynőt megformáló Helen Mirren oldalán (aki Oscar-díjat is nyert alakításáért). A film 1997-ben játszódik, abban az évben, amikor Tony Blair az angol kormány élére került, s amikor augusztus 31-én Diana hercegnő halálos autóbalesetet szenvedett Párizsban. Fülöp herceg a kezdetektől fogva szimpatizált Diánával, éppen ezért fájtak neki annyira a hercegnő későbbi nyilatkozatai.
James Cromwell, aki 2 méternél is magasabb, olyan nagyszerű filmekben is látható volt, mint A Gyűrűk Ura és a Hobbit-trilógia. A The New York Times szerint Cromwell – bár nem főszereplőként tűnt fel a filmvásznon – rendkívül fontos karaktert formált meg, az általa közvetített érzések ugyanis sok mindent elárulnak a királynő és Fülöp herceg kapcsolatáról.

James Cromwell és Helen Mirren a 2007-es filmben
Ezt olvastad már?
Károly és Diana: A királyi love story (Charles & Diana: A Royal Love Story)
Ebben az 1982-es tévéfilmben Christopher Lee háttérszereplőként alakította Fülöp herceget. A színész maga is nemesi családból származik, édesanyja ugyanis egy olasz grófi család tagja. Lee 2015-ben, 93 éves korában hunyt el. 61 éves pályafutása alatt több mint 250 fimben szerepelt (mint A Gyűrűk Ura, a Csillagok háborúja vagy az Alice Csodaországban), munkásságáért és jótékonyságáért 87 éves korában Fülöp herceg fia, Károly walesi herceg lovaggá ütötte a színészt.

A színész kicsit hasonlított csak Fülöpre
Fotó: Getty Images; Netflix