Művészek az Oscar mögött

2021. április 27.
Az idei Oscar sok változást hozott, de nem lehet elégszer leírni, hogy a legnagyobb érdeme mégis az volt, hogy letette a voksát a faji és nemi sokszínűség mellett. Az Akadémia kreatív csapata minden évben nagy hangsúlyt fordít az esemény virtuális arculatára, idén viszont – épp a sokszínűség jegyében – nem a saját stábjuk, hanem hét meghívott kortárs művész tervezte meg a logókat, bannereket, illetve a teljes grafikai csomagot. Ismerkedjetek meg velük!

Temi Coker

Temi-Coker

A fekete bőrű Temi a nigériai Lagosban született és nőtt fel, majd Dallasban vált elismert kortárs művésszé, ahol saját kreatív cégét vezeti és feleségével él. Inspirációját a gyökereiből meríti, színeiben a nigériai kultúrához tér vissza. Sosem akarta maga mögött hagyni a múltját, Amerikában is büszke származására, és fontosnak tartja a fekete közösséggel ápolt szoros viszonyát.

Petra Erikkson

petra-erikkson

A stokholmi születésű Petra hosszú utat járt be Dublinon és Máltán keresztül, míg letelepedett a kortárs művészetek egyik európai bölcsőjében, Barcelonában. Illusztrátorként dolgozik, markáns kompozíciókat épít erős, fényes színekkel. „Amikor a filmekre gondolok, mindig az jut róluk eszembe, hogy általuk egy másik realitásba menekülhetünk” – fogalmazza meg gondolatait az Oscar kapcsán.

Magnus Voll Mathiassen

magnus-voll-mathiassen

A norvég Magnus saját dizájnstúdióját vezeti, amelyben illusztrátorként és grafikai tervezőként működik cégében. Kliensei között olyan neveket lehet felfedezni, mint az Adidas, a Converse, a Nike, Rihanna and a Sony PlayStation. „A filmek minden szinten élményt nyújtanak az embereknek, ugyanakkor a hétköznapi emberek élete inspirálja a filmipart, ami szintén csodálatos dolog, és fantasztikus történetek lesznek belőle a képernyőn.”

Michelle Robinson

Michelle-Robinson
Michelle egzotikus keveréke a fekete és az ázsiai kultúrának. A szöuli születésű koreai–afrikai művész Los Angelesben él és alkot. Robinson munkája merész ellentéteket tár fel a színpalettákban, mintákban és a női formában. Oscar-koncepciójában Hollywood aranykoráig nyúlt vissza, azon belül is a különleges szépségű moziépületeket vette górcső alá. „Az inspirációmat átgondoltan, felépített struktúrákból merítettem. (…) Csodálom a lenyűgözően díszes amfiteátrumokat, amelyek az 1920-as és 1930-as évekbeli Hollywood aranykorában épültek.

Karan Singh

karan-singh

A szik gyökerekkel bíró indiai művész Ausztráliában él. Különleges munkája az op-art és a század közepi grafikai tervezés kortárs és játékos kombinációja. Művészetét számtalan formában fejezi ki, köztük printek, animációk, videók, rejtvények, szobrok és ruházat formájában. Szakmai karrierje során olyan kliensekkel dolgozott, mint az Apple, a Louis Vuitton, a Herman Miller, a The New York Times és a Nike. „Felfedezéseimet a harmónia és az egység ötlete inspirálja” – fogalmazza meg művészi alapvetését.

Victoria Villasana

victoria-villasana

Nagyon furcsa lenne, ha az Oscar kifelejtené ebből a sokszínű válogatásából az Amerika számára oly fontos latino közösség képviselőjét. Victoria mexikói származású textilművész, akit a történelem, a kultúra és az emberek egymáshoz való viszonyulása érdekli a széttöredezett és posztdigitalizált világunkban, ahol mindenki sebezhetővé válik. „Fiatalabb koromban mindenem a divat volt, és sok ihletet merítettem a filmekből. A filmek ihlették a stílusomat. Amikor felöltöztem, úgy tettem, mintha a saját filmem szereplője lennék.”

Shawna X

shawna-x

Az ázsiai gyökerű, New York-i székhelyű Shawna X független művész, aki a zsigeri, vibráló grafikus digitális képalkotásáról ismert. Élményeket teremt a zene, a divat és a technológia területén, és olyan ügyfelekkel dolgozik együtt, mint a The New Yorker, a The New York Times, a Nike, a Google és a Ghostly International. Shawna X élvezi a kulturális identitásokkal foglalkozó projekteket az alkotó folyamatról és újabban az anyaságról. „Mindig egy szem világítja meg a szobrot a háttérből” – fogalmaz képletesen.

Olvass tovább!