7 színész, aki az első filmjével máris Oscart nyert

2021. április 27.
Jó pár olyan színészről tudunk, aki sosem tarthatott a kezében Oscar-szobrot, hiába szerepelt több filmben is. Mutatjuk, kik azok, akiknek elsőre összejött!

Julie Andrews

A legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat érdemelte ki Julie Andrews 1965-ben a Mary Poppins filmmusicalben játszott főszereppel. Karrierjét a színpadon kezdte, 1964-ben azonban filmezésre váltott, és rögtön egy címszereppel debütált. „Tudom, hogy ti, amerikaiak nagyon vendégszerető emberek vagytok, de ez azért tényleg túlzás” – viccelődött az Oscar-gálán elhangzott ünnepi beszédében Andrews.

oscar

Barbra Streisand

1969-ben színházi berkekben már ismertnek számított, sőt díjakkal is büszkélkedhetett. Azt, hogy a Funny Girlben megkapta Fanny Price szerepét, kiváló színpadi teljesítményének köszönhette. Amikor Barbra Streisand átvette az Oscar-szobrot, rámosolygott a díjra, és így üdvözölte: Hello, georgeus (azaz Helló, gyönyörűség) – ez a mondat a filmben is elhangzott a szájából. 1977-ben aztán újabb Oscar-díjjal gazdagodott.

Timothy Hutton

1980-ban került reflektorfénybe, amikor az Átlagemberek (Ordinary People) című filmben eljátszotta Conrad szerepét. Egy olyan tinédzsert alakított, aki öngyilkossági kísérlet miatt került pszichiátriai kezelés alá, hazatérése után pedig rendezni próbálta kapcsolatát a szüleivel. Az alakításáért járó Oscar-szoborért elhunyt édesapjának mondott köszönetet.

Timothy Hutton

Marlee Matlin

Mindössze 18 hónapos volt, amikor elveszítette a hallását, de ez sem tántorította el attól, hogy már gyerekként színpadon szerepeljen. 1986-ban megkapta első filmszerepét az Egy kisebb isten gyermekei (Children of a Lesser God) című filmben, ahol szerepe szerint is siket volt. Az 1987-ben nyert Oscar-díjjal ezidáig ő az egyetlen siket színésznő, aki ilyen komoly elismerésben részesült, de csúcstartó azzal is, hogy mindössze 21 éves volt, amikor kiérdemelte az Oscar-szobrot.

Marlee Matlin

Anna Paquin

A Zongoralecke (The Piano) című filmben nyújtott alakításáért 1993-ban – mindössze 11 évesen! – elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ebben a kategóriában ő számít a második legfiatalabb díjazottnak. Amikor Anna Paquin átvette az arany szobrot, szemmel láthatóan lámpalázas volt, és mielőtt köszönetet mondott volna, nevetésben tört ki.

anna paquin oscar

Jennifer Hudson

2004-ben állt először a nagyközönség elé az American Idol nevű tehetségkutató műsorban, ahol még a dobogóig sem jutott. Két évvel később azonban hatalmas lehetőséget kapott: ő játszotta Effie White szerepét a Dreamgirls című musicalben, amivel 2007-ben Oscar-díjat is nyert a legjobb női mellékszereplőként.

jennifer hudson oscar

Lupita Nyong’o

Kenyában nőtt fel, de színpadi tanulmányait a Yale School of Dramán folytatta. Első filmszerepét, amivel Oscar-szobrot is nyert, még azelőtt kapta, hogy lediplomázott volna. 2013-ban a 12 év rabszolgaság (12 Years a Slave) című filmben játszotta a gyapotültetvényeken keményen dolgozó Patsey szerepét. Amikor átvette a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerést, Patsey szellemének is köszönetet mondott. „Ez az arany szobor arra emlékeztet engem és minden kisgyermeket, hogy teljesen mindegy, honnan érkezel, az álmaid valóra válhatnak” – mondta köszönőbeszédében.

Fotó: Getty Images

Ezt láttad már?