Kortárs művészettel töltik fel Budapest kirakatait

2021. június 06.
Június 4. és 6. között rendezik meg először Budapesten a kirakART kortárs előadóművészeti hétvégét öt független befogadóhely – a Bethlen Téri Színház, Jurányi Inkubátorház, Szkéné Színház, MU Színház és az ötletgazda Trafó Kortárs Művészetek Háza – közös szervezésében. A város elhagyatott kirakatai mellett kávézók és színházak üvegablakai élednek újjá művekkel, művészekkel, akciókkal. Három napra díszletté változik a város: 30 helyszínen több mint 40 alkotócsoport várja az érdeklődőket változatos programokkal.

Bár a járványhelyzet miatti korlátozások enyhülésével az újranyitás izgalmában élünk, Budapest legtöbb színháza erre az évadra már nem nyit ki. A független befogadóhelyek ezért úgy döntöttek, hogy a hosszú hónapokra „vitrinbe zárt” művészetet kiviszik az utcára, és biztonságos körülmények között, mégis egyedi módon teremtik meg a lehetőséget a művészek és a közönség várva várt találkozására. 

A Trafó által kezdeményezett és a Budapest Brand által támogatott projekthez a főszervezőkön túl további 10 intézmény csatlakozott, így 30 helyszínen zajlanak majd a programok 3 napon át, közel 70 művész részvételével. Minden műfaj képviselteti magát: lesz kirakatszínház, újcirkusz, kortárstánc, performanszok, installációk, minikoncertek, felolvasás, storytelling, egyperces jelenetek, fotó- és plakátkiállítás, irodalom, jelmezbemutatók, DJ és VJ setek, valamint gyerekprogramok és bábszínház is.

Fellépnek többek között: Téri Gáspár, Góbi Rita, Cserepes Gyula, Szeri Viktor, Dollár Papa Gyermekei, Narratíva csoport, Közép-Európa Táncszínház, Kámfor Bábszínház, TÁP Színház, Hodworks, Gólem Színház, Zéró Balett, Duda Éva Társulat, Pelva Gábor, JazzaJ, Andaxínház, SzínMűhely, Huzella Júlia, Grisnik Petra és Horváth Csaba koreográfus-rendező szakos hallgatói. Láthatóak lesznek továbbá Nagy Fruzsina, Kálmán Eszter, Korolovszky Anna, Szűcs Edit, Rácz Nóra, Noppa Design, Haraszti Zsolt, Bérczi Zsófia, Kiss Julcsi és Esterházy Marcell munkái is.

A szervezők arra hívják az érdeklődőket, hogy az egymásra és a művészetre való (újra)nyitás jegyében látogassanak el minél több helyszínre. Nézzenek be hozzájuk, lessék meg az alkotókat, akik láthatatlanul is jelen vannak és dolgoznak, hogy ősszel visszatérhessünk megszokott tereinkbe.

Érdemes előre figyelni a megjelölt kirakatokat vagy böngészni az infotérképet, és a szervező intézmények köré csoportosuló szekciók szerint megtervezni a hétvégi kirakART-túrát:

  1. Trafó – Üllői út – Stúdió K Színház – Ráday utca
  2. Szkéné Színház – Bartók Béla út – MU Színház – Artus
  3. Három Holló – Hatszín Teátrum – Bethlen Téri Színház – Gólem Színház
  4. Jurányi Inkubátorház – Átrium – Bem Mozi – Margit-negyed

Részletes program, infók és térkép: http://kirak.art/

Olvass tovább!

beauty-awards-felhivas

Szavazni ITT tudsz!