Alexandre Aja eddig leginkább a horror műfaji keretei között tanulta ki a feszültség pontos adagolását, legújabb filmjében, az Oxygenben (megnézhető a Netflixen) azonban már sci-fi díszletek között teszi ugyanezt. A végig fojtogató, klausztrofób történet úgy tud izgalmas és fordulatos lenni, hogy gyakorlatilag a világ egyik legminimalistább monodrámáját nézzük: Liz Hansen professzor (Mélanie Laurent) felébred egy teljesen zárt, csúcstechnológiás kapszulában, ahol centikben mérhető a mozgástere, testéből csövek lógnak ki, és egyetlen társa a kapszulát vezérlő mesterséges intelligencia. De ami még ennél is sokkal balszerencsésebb, fogalma sincs, hogy pontosan hol van, mit keres ott, és egyáltalán kicsoda ő. Az egyetlen, amit biztosan tud, hogy valamilyen rendszerhiba miatt vészesen fogy a kapszulában rendelkezésre álló oxigén szintje, és ha nem talál ki valamit nagyon gyorsan, akkor garantáltan meghal.
Hansen számára az időnként fel-feltörő emlékfoszlányok mellett az egyetlen támpontot a kapszulában is rendelkezésre álló internet adja, meg a vonal túlsó végén lévő ismeretlen, ha éppen sikerül elindítania egy hívást. Csakhogy ahogyan egyre fogy a levegő, Hansen számára egyre inkább megkérdőjeleződik a valóság és saját emlékezetének megbízhatósága.
Az Oxygent akkor is érdemes megnézni, ha nem vagyunk nagy sci-fi rajongók, a tudományos fantasztikum itt tényleg csak díszlet – a feszültséggel teli történet sokkal inkább olvasható izgalmas thrillerként, amiben Laurent egyébként tökéletesen megoldja a folyamatot, és képes kábé csak az arcával elvinni a közel kétórás játékidőt. A történet több fordulatot is tartogat, de a végén van az igazi nagy csavar, amit tényleg sikerült ötletesre és eredetire írni – pedig az ilyen történetek többnyire ott buknak el, hogy az izgalmas alaphelyzet mögött valami tök béna magyarázat van. Ha a tapadós-ragadós belvárosi kocsmázás helyett inkább filmeznétek a légkondi alatt, szerintem ez a film szuper választás!
Fotó: Netflix
Olvass tovább!
