Az idei Golden Globe-gálán sem lesz vörös szőnyeges felvonulás

2022. január 05.
A 79. Golden Globe-gála egy ideig úgy tűnt rendben meg lesz tartva. A gálát ugyan megrendezik, de hírességek és a sajtó jelenléte nélkül.

A tavalyi, merőben másként megrendezett Golden Globe-gála után, ahol virtuálisan adták át a díjakat, a koronavírus ismét megnehezítette a szervezők dolgát.

A Hollywood Foreign Press tegnap bejelentette, hogy idén megtartják a Golden Globe-gálát, de csak a résztvevők egy részével. Hogy ezt mit jelent pontosan, majd csak pár nappal a gála előtt tudjuk meg. Az azonban már biztos, hogy a vörös szőnyeges felvonulás elmarad, és közönség és sajtó jelenléte nélkül zajlik majd a díjak átadása idén január 10-én. Az ok a Covid-19 omicron variáns túlzott terjedése.

golden-globe-2022

Az idei gálán csak válogatott meghívottak vehetnek majd részt, de nekik is szigorúan be kell tartaniuk a korlátozásokat: igazolniuk kell, hogy oltottak, és az eseményt megelőző 48 órán belül elvégzett negatív PCR-tesztet is fel kell mutatniuk. A vendégeknek végig maszkban kell lenniük amíg a bálteremben tartózkodnak. A kiadott sajtóközlemény nem tesz említést arról, hogy az élő közvetítést mindezt érinti-e.

Kíváncsian várjuk, hogy azért online és a social platformokon láthatunk-e majd „vörös szőnyeges” megjelenéseket. 

Fotó: Getty Images Forrás: Page Six

Olvastad már?