Ezek voltak a Golden Globe legemlékezetesebb pillanatai

2021. március 01.
A 78. Golden Globe-gála merőben másként zajlott, mint ahogy azt megszokhattuk. A koronavírus-járvány miatt a díjakat virtuálisan osztották ki, és a sztárok a saját kanapéjukról izgulhatták végig a műsort. Történelmi, vicces vagy éppen kínos pillanatokból azonban így sem volt hiány az este folyamán.

Már a gála időpontja is szokatlan volt az eddigi évekhez képest: a koronavírus-járvány miatt folyamatosan tologatták a dátumot, míg végül az eseményt az eredeti időponthoz képest két hónap csúszással rendezték meg. Az est házigazdái Amy Poehler és Tina Fey voltak, akik két különböző helyszínről jelentkeztek be. Míg Fey New Yorkban, addig Poehler a gála szokásos helyszínén, a Los Angeles-i Beverly Hilton Hotelben vezette a showt. Ezúttal a közönség sorai sem voltak dugig hollywoodi sztárokkal, alig néhány asztal állt csak szellősen, a kevés személyesen megjelent híresség között pedig a járvány frontvonalában szolgáló egészségügyi dolgozók is helyet kaptak. A díjazottak otthonról, a saját kanapéjukról jelentkeztek be, nem egyszer az egész családjuk társaságában.

golden-globe-2021

Az est bővelkedett a különleges, vicces vagy éppen kínos pillanatokban is, a következőkben ezekből válogattunk

Chadwick Boseman posztumusz kapta meg a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat a Ma Rainey: A blues nagyasszonya című filmért. A díjat a színész megözvegyült felesége, Taylor Simone Ledward vette át, aki érzelmes beszédében azt is elmondta, hogy Boseman most valószínűleg Istennek, a szüleinek és az őseinek mondott volna köszönetet.

A filmtörténelemben most először szerepelt egynél több női rendező a jelöltek listáján, egészen pontosan három: Chloé Zhao, Emerald Fennell és Regina King. A legjobb rendezőnek járó díjat végül Chloé Zhao vihette haza. Harmincöt éve ő az első nő, akinek rendezői munkásságát elismerte a Golden Globe – ráadásul Zhao A nomádok földje című filmjével az este abszolút legfontosabb díját, a legjobb filmdrámának járó szobrot is elhozta.

Egy technikai baki miatt Daniel Kaluuya némítva maradt a köszönőbeszéde közben. Kaluuya a Judas and the Black Messiah című filmért nyerte el a Legjobb férfi mellékszereplő díját. A technikai malőrt szerencsére gyorsan orvosolni tudták, és a színész megismételt beszédét már a közönség is tisztán hallhatta.

Regina Kinget még a gála előtt interjúvolták meg online, a színésznő háttérben megjelenő kutyája pedig gyakorlatilag percek alatt el is lopta az egész show-t. King észre sem vette a háta mögé besétáló kutyust, aki teljes nyugodalommal el is heveredett a kiságyában.

Az egész internet azt találgatja, hogy Jason Sudeikis vajon mit szívhatott a bejelentkezése előtt. A színész a Ted Lasso című sorozattal nyerte el a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, a köszönőbeszéde pedig elég egyedire sikeredett. Már az sem volt éppen mindennapi, hogy Sudeikis egy kapucnis melegítőben vette át a díját, amire csak rátett egy lapáttal a kicsit zavaros, de vicces monológja. Persze lehet, hogy csak azért tűnt ilyen nyúzottnak, mert Angliából követte végig a gálát, és az időeltolódás miatt egészen hétfő hajnalig fent kellett lennie. De a netezők szerint azt sem kizárt, hogy a magánéleti problémái ültek ki a színész arcára. (Olivia Wilde novemberben jelentette be, hogy hét év után véget ért a kapcsolata Sudeikisszel, és a színésznő azóta már Harry Stylesszal alkot egy párt.)

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!