Heti kultkedvenc: Valódi csecsemőként nevelt játékbabától borsódzik a hátunk

2022. május 13. |

Ezen a héten újságíró kollégánk, Sütő Emese Franciska meséli el, melyik sorozatnak érdemes nyitott kapukat hagynunk, ha szeretjük a finom borzongást és a festményre kívánkozó képi megoldásokat.

Viccen kívül az egyik legjobb dolog az életemben az utóbbi pár hétben, pedig akad jó pár nívós jelölt. A gyerek bölcsiben, szép az idő, van itt minden, pálmafák, madárcsicsergés és SPF-szezon, amelybe finom borzongás kíséretében türemkedett be az utóbbi időkben a Servant. A sorozatban M. Night Shyamalan nevét csak az első rész után szúrtam ki a képernyőn, és persze picit sem csodálkoztam. A sorozat a férjem, Kobi választása volt, az Apple TV dzsungeléből túrta ki első blikkre, és bár elbizonytalanodott a szolgálólány szemében felcsillanó unott, mégis határozott tébollyal kecsegtető fény miatt, engem pont ez vett meg. Két részt egyben nyeltünk le, és bár korai fekvő vagyok az utóbbi időben, fennakadt szemmel is hajnalig néztem volna.

servant-film-kritika
A sztorit 4 főszereplő viszi a hátán, az eszelős riporter-helyi philadelphiai tévés celeb Dorothy (Lauren Ambrose), molekuláris gasztronómiai szakértő-séf férje Sean Parker (Toby Kebbell), tragikus körülmények közt elvesztett kisbabájuk, Jericho helyett, terápiás jelleggel „nevelt” zavarbaejtően élethű „újjászületés babájuk” (reborn doll) mellé felvett dadájuk, Leanne (Nell Tiger Free), és személyes kedvencem, a rengeteg, morbid platformon igenis vidám perceket és emlékezetes poént hozó Dorothy-öccs, Julian (Rupert Grint).

A sztorit a baba elvesztése, az anya és az ezzel bevont mikrokörnyezete megküzdési mechanizmusát, pontosabban a traumával való szembesülés képtelenségét festi elénk, mindezt baromi izgalmas, furcsa jelenetekben. Valahogy semmi nem kerek, na de majd mindjárt az lesz-érzése van az embernek. Minden csupa misztikum, fájdalom, téboly. Újabb titkok, minimális megnyugvást hozó félinfók csöpögnek apró dózisban elénk, annyira, hogy már tényleg csak egyre többet akarunk.

A színészek szerintem óriásiak, szépen, de legalábbis milliméterre kidolgozott karakterek, ahol a nekem eddig láthatatlan Harry Potter-színész olyat domborít a nővéréért erőn felül mindent megtevő, kokós „Juju” szerepében (pláne a második évadban), hogy legszívesebben újranézném a sorozatot, pedig a három évadból még csak a másodikat faljuk.

A katatón, eszelős műfajban nem kevesebbet hoz maga Dorothy, ahogy a többiek sem, de annyit elárulhatok, a film igazi csemege mellékszereplők terén is. Ritka találat azoknak, akik szeretik az őszintén röhejes fordulatok különleges, mégis színvonalas keveredését az izgalommal a thriller világában, ahol a feszültség gőzét egy jó időben bevetett poén vagy vicces jeleneten való őszinte heherészéssel lehet levezetni.

Ez a film neked való, ha szereted:

-a lassan, jól adagolt rejtélyeket
-a csodálatos enteriőröket
-a természetfeletti kikacsintásokat a thriller szegmensben
-a szimplán csak nyugtalanító cselekménykibontakozást a fröcsögő vérrel és a baltapörgetéssel szemben
-szívesen nézegetsz brutál jó borokat felpattintó, jól szituált szereplőket
-csúcsgasztronómiai otthoni berendezéseket és a szinte megfizethetetlen alapanyagokat

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Heti kultkedvenc: Nadav Kander fotós

Heti kultkedvenc: Nadav Kander fotós

Kíváncsiak vagytok rá, mi mit olvastunk, néztünk vagy éppen milyen régi/új kulturális felfedezést tettünk? Ezen a héten újságíró kollégánk, Czvitkovits Judit meséli el, ki az a fotós, akinek munkáival nem tud betelni.

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra