Még több Félelem és reszketés Hawkinsban – megnéztük a Stranger Things 4. évadát

2022. június 04. |

Három év várakozás után végre megérkezett a Stranger Things utolsó évada – legalábbis annak első fele. A hét új epizód nem véletlenül került fel a Netflix TOP10-es listájára, és van egy jó hírünk: megérdemli a kitüntetett figyelmet.

A folytatásban ugyanis minden megvan, ami miatt eddig szerettük a Stranger Thingset, viszont emellé még durvább, mint az összes eddigi évad együtt. Ez önmagában kevés lenne a sikerhez, hiszen eddig sem pusztán a véres gyilkolás és a többi horrorelem volt az, amivel a széria óriási népszerűségre tett szert. Kreativitása, szerethető karakterei, humora és az a szintű nosztalgiafaktor, amitől még az is visszarepül a ’70-80-as évekbe, aki akkor még nem is élt, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Stranger Things egyszerre legyen egyedi és mégis populáris.

A 3. évad lezárásával a Duffer fivérek sokkban hagyták magukra még a megedzett rajongókat is, elhitetve, hogy Hopper meghalt. Az utolsó utáni pillanatban bedobott kis elhintés ennek ellenkezőjéről volt az, amely a döbbenetet valamelyest feloldotta – ám a várakozást és mohóságot annál jobban növelte; a starcourti csata óta eltelt három év ugyanis bőven elég volt arra, hogy egyre nagyobbra duzzadjanak az új évad felé támasztott elvárások. Ennek első 7 epizódja mind hosszabb a korábbiaknál, még a legrövidebb is több mint egyórás, a hetedik rész pedig egyenesen felér egy egészestés filmmel a maga több mint másfél órájával. De ez kifejezetten jól áll egy olyan szériának, amely térben (sőt, ezúttal időben is) több síkon mozog, miközben rengeteg szereplőt és történetszálat követ. Az eddigieknél is komplexebb és szerteágazóbb történet pedig megkívánja a bővebb kibontást. És ami ennél is fontosabb: nem érződik egyik epizódon sem, hogy hosszabb lenne, mint az eddigiek. Egy pillanatra sem ül le a történet, és még az új részek brutalitása ellenére is tökéletes arányban keverednek a horrorisztikus-misztikus események a léleksimogatóbb, karakterközpontúbb jelenetekkel.

stranger-things-toplista

Az első két rész még leginkább utóbbira koncentrál, belehelyezve minket a szereplők új életébe: Eleven, Joyce, Jonathan és Will elköltözött, mindenki más viszont maradt Hawkinsban. A sorozat tehát jó szokásához híven ismét „újrarendezte” a csapatokat (de megkönnyebbülésünkre az ikonikus Dustin-Steve duó megmarad), hogy egymást különböző dimenziókból, idősíkokból, a legkreatívabb, legbetegebb és legelvetemültebb tervekkel segítsék. Hawkinsban ugyanis – ismét – egyre több tinédzser kerül elő holtan, a gyilkosságok pedig egyértelműen egyazon minta szerint történnek. A testek minden esetben eltorzultan, kicsavarva, kivájt szemekkel kerülnek elő. A rendőrségnek és a lakosságnak meg is van az első számú gyanúsítottja, hőseink azonban ismét pár lépéssel előrébb járva tudják, hogy a választ a rejtélyes esetekre nem elég az e világon keresni. Az új évad főgonoszához képest pedig a Mind Flayert visszasírhatjuk.

De nem pusztán arról van szó, hogy az új, Vecnára keresztelt szörnyszülött félelmetesebb, vagy hogy olyan gyilkosságokat követ el, amelyek már a megedzett horrornézők ingerküszöbét is eléri. Attól válik rögtön sokkal komolyabban vehetővé, mint a húsos óriáspókként is definiálható Mind Flayer, hogy előbbiben van valami emberi. A teljesség igénye nélkül az Az Pennywise-a, a Démonok között apácája vagy az Árva címszereplője óta nem újdonság, hogy akkor tud egy ördögi lény túlvilági gonoszsága igazán nagyot ütni, ha abban a gonoszban van valami emberi is. Ez a választás pedig lehetővé tette azt is, hogy az új évad új rosszfiúja egy sokkal összetettebb és kidolgozottabb háttértörténetet kaphasson, amely olyannyira kibontakozik a hétszer egy-másfél órányi epizódok során, hogy az első három évadban látottakat nem csupán megmagyarázza, de azok eredettörténetévé is kinövi magát – habár a kép az utolsó évad második adagjával lesz teljes.

A 4. évad rengeteget foglalkozik olyan kérdésekkel, mint a trauma, a traumatizált állapot, a valóság és a képzelet összemosódása, a valóság és az emlékek objektivitásának megkérdőjelezése, tudatalattik, emlékek és hallucinációk… Az új részek nem is attól válnak különösen ijesztővé, hogy milyen kegyetlen fizikai formát öltött halálesetek történnek benne, és nem is a gyilkos fizimiskájától. Sokkal inkább attól a módszertől és logikától, amellyel áldozatait kiválasztja és elméjükbe, a gondolataikhoz férkőzik, majd irányítja és birtokolja azokat. Olykor mi sem tudjuk biztosan, hogy egy emlékben, hallucinációban vagy (valamelyik) valóságban vagyunk éppen, különösen Eleven történetszálának esetében.

Anélkül, hogy pusztán új köntösbe csomagolt önismétlésről lenne szó, mindent visszakaptunk a szériától, amit eddig szerettünk benne, de ezek után sem dőltek hátra az alkotók (köztük a 4-5. évadot rendező Antal Nimród): az eddigi legelgondolkodtatóbb és legsokrétűbb epizódokat hozták el nekünk, amelyek méltó módon nyitották meg a kaput a záró évad záró epizódjainak.

Szerző: Németh Míra gyakornok

Ezt már olvastad?

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra