„Hollywood rákfenéje a forgatókönyv” – Beszélgetés Mike Leigh filmrendezővel

2022. július 28. |

Az elmúlt öt évtizedben a legendás filmes és színházi szakember, Mike Leigh, egyedülálló munkamódszeréről és virtuózitásáról vált híressé. A most 79 éves, temérdek nemzetközi elismeréssel jutalmazott rendező-író a kortárs brit filmvilág egyik legközkedveltebb alakja. Mélyen humanista, innovatív és kísérletező munkáját mozikban, színházakban, de még a televízió képernyőjén is figyelemmel kísérhette és kísérheti a nagyérdemű.

Páratlan nyíltsággal és gyermeki csalafintasággal a szemében mesél színészi tanulmányairól, példaképéről, a nemrég elhunyt Peter Brookról, a kreatív csapatmunka fontosságáról és a pályakezdő Gary Oldmannel közös projektjéről. Bepillantást nyújt sajátos munkafolyamatába, amelyben forgatókönyv nélkül, hónapokig tartó próbasorozat alatt színészeivel és stábjával közösen alakítják ki filmjei narratíváját. Állást foglal a streaming szolgáltatók páratlan térhódítását, a self-tape meghallgatásokat és a woke felemelkedését illetően is. Valamint egy sor személyes példán keresztül mutat rá a szakmai fegyelem fontosságára és a folytonos megújulás elengedhetetlenségére. Beszélgetésünk során szót ejtünk olyan harmat finom lelkületű, korai alkotásairól, mint az Ólmos percek vagy nyersségében zabolázatlan sikerfilmjeiről, mint például a Mezítelenül.

mike-leigh

Mike Leigh a Mr. Turner c. film forgatásán

Különböző művészeti területen végzett tanulmányokat mielőtt a rendezés felé orientálódott volna. Mindig is a rendezés volt a végső cél vagy csak így hozta az élet?

A művészet világa már gyerekkorom óta vonzott, a rendezés magától értetődött. Manchesterben nőttem fel a ’40-es években. Állandóan a helyi moziba jártam, ahol csak régimódi, angolszász filmeket játszottak. Filmeket, színházi és pantomim előadásokat, cirkuszi show-kat néztem heti rendszerességgel. Tagja voltam a korabeli ifjúsági mozgalomnak, iskolatársaimmal pedig kis előadásokat állítottunk színpadra. Nem neveztük nevén semelyikünk szerepét sem, nem voltak skatulyák. Alkottunk, mikor mit. A szüleim legnagyobb rémületére felvettek a Királyi Színművészeti Akadémiára (RADA). Csodálatos módon ösztöndíjat is kaptam, így nem állta semmi útját annak, hogy Londonba mehessek. Ott aztán felfedeztem a kortárs világi mozit és színházat. Sosem fogom elfelejteni például, a Peter Brook rendezte A vihar című előadást.

Milyen hatással voltak a nagy korabeli film- és színházcsinálók a főiskolás Mike Leighre?

Nagyon inspiráló volt az egész légkör. Brook elképzelése a rendetlenség és mindennemű felesleg mellőzéséről, az egész „üres tér” koncepció, mély hatást gyakoroltak rám. A vihar, a Lear király, a Marat/Sade csak néhány előadás, amit volt szerencsém látni tőle azokban az években. Később személyesen is megismerhettem Brookot, nagyon lelkesedett a munkámért. Néhány hete kilencvenhét éves korában hunyt el…

Szép kor…

Valóban az.

Felvéve az eredeti kérdésem fonalát; elképzelhetőnek tartja, hogy más szakmai utat választott volna? Esetleg más művészeti pályát?

Elég jól tudok rajzolni. Őszintén szólva, de csak azért mert rákérdezett, karikaturista talán lehettem volna. De ugyanakkor el sem tudom képzelni, hogy ne csapatban dolgozzak, ne működjek együtt másokkal.

Hogy élte meg a COVID-19 okozta lezárásokat? Szinte semmi emberi érintkezés, a kreatív együttműködések lehetetlenségéről nem is beszélve.

Sokan kérdezték, mivel ütöttem el az időt a pandémia első időszakában. Voltak, akik úgy gondolták egész biztosan egy tucat új forgatókönyvet, vázlatot készítettem. Semmi ilyesmiről sem volt szó. Olvastam, de írni egyáltalán nem írtam. Nem is készítettem elő semmilyen filmet. Nagyon hiszek a színészekkel, jelmeztervezőkkel, sminkesekkel, stb. való szerves együttműködésben.

Amint ismeretes hónapokig tartó improvizációs és próbafolyamat előzi meg minden forgatását. A helyszínen is csak egy vázlatos forgatókönyv áll a rendelkezésre. Elképesztő, hogy a nek, csupán egy kevesebb mint húsz oldalas forgatási menetrendje volt. Próbálkozott valaha hagyományos forgatókönyvek írásával? Volt rá esetleg külső szorgalmazás?

Szerintem a filmek rákfenéje – legalábbis Hollywoodban, és Hollywood minden filmesre nagy hatással van – a forgatókönyv. Minden a forgatókönyvről szól. Szavak a papíron. Sokszor az alkotók teoretikusan készítenek filmeket, jóval mielőtt bárki kiszállt volna egy helyszínre és akár egy napot is forgatással töltött volna. Számomra a filmkészítés egy utazás. Hosszú előkészítési folyamat során alkotjuk meg a karaktereket, a kapcsolataikat, a történet előzményeit, a világot, amelyben központi figurák mozognak. Fegyelmezett és desztillált módon készítjük mindezt elő. Amihez a folyamat végén eljutunk, az szerves és természetes. Nem írok hagyományos forgatókönyveket, sosem írtam. Persze volt, hogy színpadon vagy nagy ritkán filmen is kész történetből dolgoztam. De számomra a filmkészítés nem szavak jelentésének kihámozása egy kötegnyi papírból.

interview_mike-leigh_naked_imdb2

Pillanatkép a Mezítelenül c. filmből

Nyilván Ön teljesen más metódus szerint dolgozik, mint aki hónapokig egyedül munkálkodik egy hagyományos forgatókönyvön – és valamilyen fokig – merev elképzelésekkel vág bele a forgatásba. Élvezi, hogy inkább megfigyel, mintsem diktál?

Nagyon is. Én is megfigyelek és tanulok, miközben a társaimmal dolgozunk. Személy szerint, én nem tudnék egyedül egy szobában ülve rátalálni azokra a karakterekre vagy dialógusokra, amikre együtt képesek vagyunk. Nem állítom azonban, hogy emberek ezrei nem dolgoznak kiválóan a hagyományosabb módszerekkel. Sok a nagyszerű forgatókönyv. De tudom, nekem úgy nem menne.

Hogyan jönnek létre a filmjeiben látható, gyakran excentrikus karakterek?

Csak és kizárólag karakterszínészekkel dolgozok, olyan színészekkel, akik nem önmagukat játsszák. Kezdetben mindenkivel külön-külön kezdünk el próbálni. Leülök a színészekkel és együtt, valós emberekre alapozva kezdjük el létrehozni a karaktereket. Az első találkozások során hosszú listákat íratok a színészeimmel, néhány támpont alapján olyan személyeket sorolnak fel, akiket ténylegesen ismernek. Végül ezt a listát szűkítem le nekik. Ezek után elkezdenek mozogni, ahogyan a karakter mozog. Beszélni, ahogyan a karakter beszél. Kialakítjuk nem csupán a személyt, de annak környezetét is. Folyamatosan ötletelünk, majd csoportosan is improvizálunk. Kialakulnak a kapcsolatok, a karakterek világa. Mindez organikus, természetes, 3D-s módon.

Mindig könnyű volt színészeket rávenni erre a fajta munkára, így forgatókönyv nélkül?

A színészek többnyire pontosan a munka jellege miatt, a folyamat miatt vállalják a részvételt. Élvezik, hogy semmit sem tudnak arról, mi történik, csupán annyit amennyit a karakterük tud. A négyszemközti munka után, általában stáb nélkül improvizálnak, majd jelenetről jelenetre haladnak, helyszíneket látogatunk meg, építkezünk, hibákat foltozunk be és végül így érkezünk meg a forgatásra.

Izgalmasnak hangzik. Honnan jött az ötlet az első egész estés filmjéhez, az Ólmos percekhez? A film telis-tele van érdekes és nagyon fizikális karakterrel. Rossz tartású, a világtól rettegő és eltűnni igyekvő figurák, akik mintha a terheik alatt szószerint lelassultak és megbicsaklottak volna.

Örülök, hogy látta. A fiatalabb generáció tagjai között kevéssé ismert az a film. Az Ólmos percek eredetileg egy kísérleti színházi előadás volt. Jobban mondva az öt központi karakter és azok sajátos világa már megvolt, azt bővítettük és formáltuk filmmé.

Mi a helyzet a filmben használt dalokkal, amiket Norman, a garázst bérlő neurotikus alak játszik a gitárján? Elképesztően jó kontrasztot adnak a történetnek.

Egyikük sem híres dal. Az előadásban eredetileg Bob Dylan számokat használtunk. De ez a film költségvetése miatt a vásznon már kivitelezhetetlen lett volna. A dalokat, amiket a néző hall Mike Bradwell, a Normant játszó színész írta. Mike amellett, hogy nagyszerű színész és zenész, kiemelkedő színházrendezővé is vált az évek alatt.

1997-ben Steve Persall, a Tampa Bay Times filmkritikusa a Két angol lány kapcsán ezt írta, „Leigh egy rendíthetetlen filmrendező, aki a sajátján kívül senki más feltételeivel sem dolgozik.” Mennyire hajlamos kompromisszumokra, például producerekkel?

Tegyük fel, hogy van egy fala és szeretne egy falfestményt ezen a falon. Tehát felbérel egy festőművészt és azt mondja neki: „Rendben, itt a fal. Ekkora a fal. Ennyi a költségvetés. Ebből a távolságból és ebből az irányból fesse. De egyébként azt csinálhat, amit akar.” Na már most, a művész azt csinál, amit akar, de ez nem jelenti azt, hogy meg tudja változtatni a fal méretét, tudja módosítani a megrendelés határidejét vagy a rendelkezésre álló anyagköltséget. Mondhatnánk, hogy ebben az értelemben a művész megalkuszik. De valójában csak fegyelmezett. Ez az alkotó művész fegyelmezettsége. Vannak helyzetek, amelyek kompromisszumokat kívánnak. Viszont leginkább csak arra van szükség, hogy a megadott paraméterek között legyen az embernek elég fantáziája. Van egy erre vonatkozóan egy jó kis anekdotám. Tudom, hogy látta a Mr. Turnert. (Nevet)

interview_mike-leigh_mr-turner_imdb

Pillanatkép a Mr. Turner c. filmből

Igen, valójában ez volt az egyik első mozis Mike Leigh film élményem. Szeretem, na. (Nevet)

Turner híresen sokat járt Velencébe. Velence volt a festői munkásságának központi része. Így, amikor készülőben volt a rá fókuszáló filmünk, kérdés sem volt, hogy Velencébe kellett mennünk. Azonban az a világ egyik legdrágább helye. Pláne filmes szemszögből. Nem egy csatorna partján akartunk felvételeket készíteni. A várost akartuk megörökíteni, a fényt. Olyan szépségében, amilyenben rabul ejtette Turnert. Azonban, ha csak átsétál valaki a San Marcon és iszik egy kávét a Caffé Florianban, máris elköltötte a havi keresetét. Végül a producerekkel úgy döntöttünk, nem tudunk Velencében forgatni. Tehát csináltunk egy filmet Turnerről, amiben egyáltalán nem szerepel annak hőn szeretett városa. A lényeg tehát, hogy vannak kompromisszumok. A legfontosabb az, hogy a sztori működjön.

Sok filmet készített komplex női szereplőkkel a középpontban, már a ’80-as években is. Okozott ez bármilyen nehézséget a reprezentációs problémák miatt, jelentkeztek például finanszírozási gondok?

Készítek filmeket mind férfiakról, mind pedig nőkről. Rengeteg munkám fókuszált női karakterekre, részben azért, mert úgy gondolom, több filmet kellene készíteni nőkről. Nagyon tehetséges, intelligens és elkötelezett színésznőkkel dolgozom együtt. Csak az ő segítségükkel tudtam eljutni azokhoz az összetett, érdekes női karakterekhez, akiket a nézők a filmjeimben láthatnak. Itt visszacsatolnék egy korábbi témánkhoz, egyedül lehetetlen lett volna megalkotni ezeket a figurákat. Az együttműködés a művészeti szemléletem alapja.

Egy nagyon konkrét lábjegyzet ehhez a nő-férfi témához: amikor a Mezítelenül megjelent, sokan azt állították, a film középpontjában a nőgyűlölet áll. A főbérlő karaktere nyilvánvalóan egy igazi nőgyűlölő. De sokan kérdőre vontak az erőszakos szexjelenetek miatt. A helyzet az, hogy ha bármelyik színésznő kellemetlenül érezte volna magát akár egy másik karakter, akár egy jelenet miatt, akkor egyszerűen eldobtuk volna az ötleteinket. Még csak nem is próbáltunk volna semmit, ami bárkit kényelmetlenül vagy rosszul érint. Csak olyan jelenetek maradtak, amelyeknek sokrétű jelentése van és amelyeket mind organikusan helyénvalónak éreztünk.

Jeremy, a főbérlő erősen hajaz Christian Greyre A szürke ötven árnyalatából. Egy erőszakos, minimum nárciszisztikus, borzasztó karakter, aki manapság antagonista helyett főhős is könnyen lehet.

Abszolút. Sok minden változott ’93 óta…

Mi a véleménye a jelenleg igen elterjedt self-tape vagy Zoom meghallgatásokról? Nagyon eltér az Ön a munkafolyamatától, ami az állandó személyes kontakton alapul.

Nos, sok színészt ismerek és egy színésznővel élek együtt, így nagyon is tisztában vagyok a self-tapekkel. Van, hogy segédkezni is kényszerülök egy-egy felvétel elkészítésében. (Nevet) Összességében azt gondolom, a self-tape, mint olyan, lustaságra ösztönzi a castingolókat. Viszolygok az egész hozzáállástól. Személy szerint az én projektjeim azon alapulnak, hogy közösen építkezünk a színészekkel már az első meghallgatásoktól kezdve. Nem csak a self-tape elterjedése taszít, a tömeges színész-meghallgatások is inkább kihallgatásnak tűnnek számomra. Zsúfolt termekben, ipari termelési tempóban hívnak be és dobnak ki színészeket egy ajtón. De persze értem, hogy a streamereknek elsősorban a produktum és a gyorsaság számít.

Persze. A self-tapek a legegyszerűbb és legkényelmesebb alternatívát biztosítják sok szempontból a színészeknek is. Személytelen, gyakran kevésbé pontos képet adnak  nemcsak a színész képességeiről, de az esetleges közös munka minőségéről is. Arról, hogy van-e közös hang. De kisebb büdzséjű filmeknél ez a módszer költségkímélőbb megoldás. Ha stúdióbérlés esetén például csúszások vannak, az óra mindentől függetlenül ketyeg.

Teljesen érthető a másik oldal is. Azt hiszem, én ehhez túlontúl régivágású 20. századi figura vagyok.

interview_mike-leigh_vera-drake_imdb

Mike Leigh a Vera Drake c. film forgatásán

Mi az álláspontja a PC kultúrát illetően? Nekem imponál a sötét humor, amiben igencsak gazdagok a filmjei, de manapság sokan érzékenyek és hevesen reagálnak egy-egy pengeélen táncoló poénra. Változtatna a stílusán vagy cenzorálna bármit a korábbi filmjeiben mai fejjel?

Ez egy nagyon érdekes téma. Az elmúlt öt évben nem készítettem filmet. A Peterloo után nem találtunk elég pénzt és aztán berobbant a COVID. A múltban még nem kellett aggódnom a filmjeim humora miatt. Őszintén szólva nem hiszem, hogy tudomást fogok venni, vagy valaha is vettem volna mások elvárásairól. Ha valakinek nem tetszik egy poén, szíve joga, csak tegye túl magát a dolgon.

Az egyik korai televíziós filmje, az Időközben, a ’80-as évek Thatcher-i, mély munkanélküliséggel és frusztrációval átitatott korszakának lenyomata. Ma is fájdalmasan releváns alkotás. Ha jól tudom, ez volt Gary Oldman első filmes szerepe.

Igen, valóban az volt az első filmje.

Hogyan figyelt fel a fiatal Oldmanre?

Sok fiatal színészt ajánlottak a főbb szerepekre. Végül Tim Roth, aki Oldman karakterének ellenpólusát játssza szintén nemzetközi filmsztár lett. Persze, akkor ezt még nem sejthettük. Kétségtelenül nagyon tehetségesek és merészek voltak mindketten. Mindkét figura a felnőtté válás küszöbén szembesül a valósággal, miközben nehéz családi és gazdasági helyzetük fogságában él.

Micsoda telitalálat casting. Hogyan jött az ötlet a film híressé vált betonkerekes jelenetéhez? Oldman skinhead karaktere az őrület határán egy betonkerékben forog és szeli át a lepukkant panelokkal teli környéket.

Nos, ez a kérdés pontosan egybevág a korábbi fejtegetéseinkkel. A helyszínen jött az ötlet. Mondhatjuk, hogy teljesen improvizatív jelenetről beszélünk. A szomszédságban, ahol forgattunk éppen felújítási munkálatok zajlottak. Egyik nap megpillantottam az oldalán heverő betonkereket. Odahívtam Garyt és azt mondtam: „Tudod mit? Ülj bele és kattanj be, amennyire csak tudsz.” Mire ő gondolkodás nélkül rávágta: „Nagyszerű, próbáljuk meg.” Ez az utolsó jelent, amiben a karaktere feltűnik, a srác teljesen belecsúszik a kilátástalanságba. Egy fémrúddal üti a kerék belsejét és valósággal csahol. Ezek azok a jelenetek, amik egy szobában ülve sosem pattannának ki a fejemből.

Szerző: Endre Dóra Fotó: Imdb

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak Alföldi Róbert

Heti kultkedvenc: a magyarok nem sírnak