Bonobo, vagyis Simon Green első lemezét még 2000-ben jelentette meg Animal Magic címmel. Szinte rögtön leszerződtette az egyik legfontosabb elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune, akikkel azóta is együtt dolgozik. Albumait a kezdetektől fogva maga hangszereli és a produceri munkát is ő látja el. Azonnal felismerhető ütem- és dallamvilágával szakmai körökben indulása óta a downtempo úttörőjeként tartják számon, az igazi áttörést mégis a 2010-es Black Sands című album hozta el számára. Egyedi hangzásvilágának egyik kulcseleme, hogy az elektronikus zenét sokszor távolabbi műfajokkal, nép- és világzenével, jazzel vagy éppen gyűjtött hangelemekkel keveri.
„Az elektronikus és akusztikus zene közötti szembenállás szerintem nem létezik. Elektronikus módszerekkel készítek nem elektronikus zenét. Ha ugyanis a hagyományos értelemben vett elektronikus zenére gondolunk, mint a detroiti techno vagy a Kraftwerk, az szó szerint gépek által generált hangzás. Amit én csinálok az az akusztikus forrásokból származó hangok összegyűjtése. Gépek által készített zene helyett, gépekkel készített zene” – mesélte egy interjúban.
„Vokális töltetű, ütem-vezérelt tánczene precízen rétegzett, merengő hangzásvilággal” – adta meg zenéjéről talán az egyik legpontosabb meghatározást a Financial Times újságírója. Egy biztos, az elektronikus és az élő hangszeres zene határait elmosó fellépéseivel Bonobo egyaránt megtölti a Sydney Operaházat, a Royal Albert Hallt, vagy éppen a Glastonbury Fesztivál színpada előtti teret.
„Az emberek nem feltétlenül tudják ki vagyok. Sokan még mindig azt hiszik, a Bonobo egy zenekar. Ez azért is lehet így, mert nem személyiségközpontú zenét csinálok. Nem az a fontos, hogy én ki vagyok” – nyilatkozta korábban. Simon az elmúlt négy évben öt Grammy-jelölést zsebelt be, sokan úgy gondolják, nagy az esélye, hogy a díjat januárban megjelent Fragments című albumáért fogja megkapni. Ez érzelmileg az eddigi legintenzívebb lemeze, így talán nem is meglepő, hogy maga szerző is ezt tekinti remekművének.
Korábban mindig utazás közben készítette dalait, a lezárások miatt azonban máshonnan kellett inspirációt gyűjtenie. „Korábban folyamatosan a világ zajában éltem, tele voltam élményekkel. Amikor mindez megváltozott, úgy éreztem, nincs mit mondanom. Ott ültem a stúdióban, rengeteg időm volt, és mégsem tudtam zenét szerezni. Újra be kellett indítanom a kreatív lendületemet azzal, hogy kimegyek a szabadba, és más módon próbálok kapcsolódni a világgal.” Végül a kaliforniai Halál-völgyében tett túrák során találta meg a régen várt ihletet. A Fragments 12 dala így lett egyfajta lenyomata annak, hogy a küzdelemből, a kiábrándultságból a kreativitás és a remény a legváratlanabb pillanatokban is felbukkanhat.
