Felelősségvállalás felsőfokon: Külkörút címmel indul a Népszínház-negyed programsorozata

2022. augusztus 15.
Szlogenek helyett valódi városkép-formálásra és közösségépítésre vállalkoznak a Budapest Tuning pályázatának nyertes csapatai. A projekt a Budapest Brand nZrt. és Budapest Főváros Önkormányzata szervezésében 2022-ben indult útjára, azzal a céllal, hogy a város lakóival közösen turbózzák fel Budapestet. A felhívásra, amelyre különleges városélményt nyújtó kulturális programok, művészeti produkciók és kísérleti városi projektek megvalósításával lehetett jelentkezni, 85 pályázat érkezett. Az egyik nyertes a Népszínház utcában és környékén megvalósuló Külkörút projekt.

Külkörút

A Külkörút a kezdeményezők szándékai szerint megváltoztatja a Népszínház-negyedről alkotott képet. A kezdeményezést olyan zsűritagok szavazták meg nyertesnek, mint Eke Angéla színművész, Balogh Samu, Budapest főpolgármesterének kabinetfőnöke, Fazekas Dorothy, a Budapest Brand nZrt. gazdasági divízióvezetője, Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója és Zsendovits Ábel, a Szimpla alapítója. Többé ne számítson bátorságnak, ha a Blahán túlra indulunk – ezen a sztereotípián szeretnének változtatni a szervezők. A várost megmozgató akció nemcsak megszólítja a helyieket, de izgalmas programokat kínál minden budapestinek, és nem utolsósorban párbeszédet indít el a környék jelenével és jövőjével kapcsolatban.

felelossegvallalas-kulkorut-nepszinhaz-programsorozat

A projekt mögött a kerületben működő Kastner Kommunity kávézó és közösségi tér, a Rákóczi téren galériát és vintage boltot működtető Oltai Kata kurátor, művészettörténész és a Népszínház utcai kötődésű civil csapat Petrik Bence, Széplaki Márk és Kehrer Ádám állnak. A helyzetbe hozott terület nyüzsgő tereivel most is azt az arcát mutatja, ami a századfordulós Budapest sajátja volt. Az augusztusban induló és őszig tartó eseménysorozat további lehetőségeket biztosít a szórakozásra és a kikapcsolódásra.

A három fő helyszín a Népszínház utca, a II. János Pál pápa tér és a Teleki tér, ahol összekapcsolódhat a tősgyökeres generáció az újonnan beköltöző fiatalokkal és a városrész iránt érdeklődő urbánus közönséggel. A közösségi projekt célja a negyed újrafelfedezése, újjáélesztése és a közös kulturális identitás megerősítése, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a budapestiek magukénak érezzék a köztereket.

Piknik pont

A Kastner Kommunity csapata már el is indította a II. János Pál pápa téren megvalósuló Piknik pont projektjét. Az augusztustól egészen október elejéig tartó akció Budapest zöldebb arcát mutatja meg a négyes metró megállója mögött, ahol piknik-terasszal és pihe-puha air sofákkal kedveskednek a kikapcsolódni vágyóknak, a különleges családi program keretében pedig a babákat és álmos szüleiket élő klasszikus zenés relaxációs programmal igyekeznek ellazítani, az elkötelezett munkavállalókat pedig szabadtéri live DJ-s, laptopos közösségi irodázás várja.

felelossegvallalas-kulkorut-nepszinhaz-programsorozat

A szervező Kastner Kommunity, mint kávézó és kreatív közösségi tér, ezekkel a programokkal is ösztönözni szeretné a Pápa park aktív használatát. A szervezett eseményeken túl lehetőség van a Kommunity kávézójából kaució ellenében ingyenesen air sofákat és piknik asztalkákat kölcsönözni és kivinni a parkba, ami mellé jólléti csomagokban specialty kávé, kézműves üdítő is vásárolható, de a piték és szendvicsek különböző kombinációjával még tovább fokozható az élmény.

Augusztus 3-án tartják a babás chill klaszikusan első eseményét, amikor a babák 60 percen át szabadtéren pihenhetnek, a mamák és papák pedig az air sofákon nyújtoztathatják ki elgémberedett tagjaikat, mindezt relaxáló komolyzenei aláfestéssel. A Piknik pont október 8-ig üzemel a Pápa téren.

Telekitangó

A Külkörút együttműködés csúcspontja az október 7. és 9. közötti hétvége lesz, amikor mindhárom csomóponton találkozhatunk majd programokkal.  A TELEKITANGÓ projekt Oltai Kata művészettörténész vezetésével egy új kulturális kezdeményezés első állomása lesz, ami október 7-től 9-ig a Teleki tér “tangóságát”, egykori pezsgő, multikulturális vásártér jellegét megidézve hozza lendületbe a főváros egyik leggazdagabb helytörténettel rendelkező központját.  Az ún. good neighborhood [jó szomszédság/ jó környék] projektek, a helyieket és az újonnan ide költözőket bevonó, és a helyi kulturális identitást erősítő szemléletét honosítják meg a programmal.

felelossegvallalas-kulkorut-nepszinhaz-programsorozat

Az októberi hétvégén lesz köztéri és beltéri kiállítás a tér és környékének múltjáról, a téren álló házakon külső installációkkal jelenítik meg azok történetét, szereplőit, legyen szó lakászsinagógáról vagy André Kertész édesanyjának kávéméréséről. Hétvégén felpezsdül a bolhapiac és több intellektuális séta és előadás segíti közelebb hozni a múltat és a jelent, összekapcsolni helyit és máshol lakót, fiatalt és időst.

Nép-szín-ház Járdafesztivál

Ugyanezen a hétvégén a terület másik pontján tartják a szintén Külkörutas eseményt, a Nép-szín-ház Járdafesztivált, ami a gasztronómiát, a zenét és a civil jelenlétet helyezi a középpontba. Október 8-án és 9-én a Népszínház utca különböző pontjain zenés, kulturális és gasztronómiai eseményekkel találkozhatunk kora délutántól egészen este 8 óráig. A Járdafesztivál egy alulról szerveződő, helyi erőket megmozgató zenei, gasztronómiai civil dzsembori, ahol a szervezők célja, hogy bemutassák: városi környezetben és a profitmaximalizálás igénye nélkül is lehet olyan eseményt rendezni, ahol az emberek jól érzik magukat.

Olvass tovább!