Dühödt taxisok, politikai krízis és golyózápor a Blokád új előzetesében

2022. szeptember 17. |

Alig több mint egy hónap múlva, október 20-án már a mozikban lesz látható az idei év egyik legjobban várt magyar filmje, az 1990-es taxisblokádról és az akkori miniszterelnökről, Antall Józsefről szóló Blokád. A Seress Zoltán, ifj. Vidnyánszky Attila és Gáspár Tibor főszereplésével tavaly ősszel forgatott alkotás bővelkedik a látványos jelenetekben, a történelemformáló pillanatok felidézésében.

A két idősíkon játszódó, Köbli Norbert forgatókönyvíró által jegyzett történet a kulisszák mögé tekintve vezet végig a 32 évvel ezelőtti, az egész országot megrázó politikai krízisen, illetve idézi meg az 1956-os forradalom napjait. A Blokádban a két korszakot Antall József személye köti össze, akinek az jutott osztályrészéül, hogy a barikád mindkét oldalán helytálljon. A ma debütáló előzetes nemcsak a taxisblokád eseményeit villantja fel, hanem betekintést enged a válságkezelő miniszterelnök politikai, magánéleti küzdelmeibe 1990-ben, illetve még fiatal tanárként 1956-ban.

Taxisblokád

„A taxisblokád négy napja szimbolikus esemény. A rendszerváltás utáni korai magyar demokrácia első erőpróbája. A konfliktusban óriási dilemmák és nehéz döntési helyzetek feszítették szét a társadalmat, rendezték át a politikai valóságot, illetve forgatták fel a mindennapokat. Az akkori miniszterelnök, az egykori ‘56-os forradalmár Antall József számára pedig a tét akkor is a demokrácia megvédése volt, ami a betegségével küzdve elmondhatatlanul nehéz feladatnak bizonyult. Érzelmileg megragadóbb, hitelesebb történetet kitalálni sem lehetne a rendszerváltásról, ezért is gondoltuk úgy a stábbal, hogy belefogunk ennek a hiánypótló filmnek az elkészítésébe” – meséli Tősér Ádám, a Blokád rendezője.

taxisblokad-blokad-elozetes

Változatos helyszíneken

Hozzátette, hogy a hatalmas statisztériát, több száz korabeli, 1990-es és 1956-os járműveket egyaránt igénylő filmet látványos moziélménynek szánják, ezért a stáb a tavalyi felvételek során változatos helyszíneken forgatott. Többek közt dolgoztak a teljesen lezárt Alkotmány utcában, ahol a rendőrök felvonulását örökítették meg, valamint forgattak a Magyar Tudományos Akadémián, a MOL százhalombattai telephelyén, az Erzsébet hídon, a Budaörsi laktanyában, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es terminálján, a Rózsák terén és olyan nagy múltú budapesti közintézményekben, mint a Toldi Gimnázium és a Szent István Gimnázium vagy a volt BM Kórház. A filmhez ugyanakkor különleges díszlet is készült. A hungaroringi versenypályán életnagyságban felépítették az Árpád hidat, ami a benzinárak ellen tüntető, a fővárost lezáró taxisok egyik legfontosabb gócpontja volt, ahol a több ezres sokadalom nem engedte át a kivonuló rendőröket. Ezt a komplex tömegjelenetet természetesen nem lehetett az eredeti helyszínen rögzíteni, ezért döntöttek a készítők a híd reprodukálása mellett Mogyoródon.

A 95. Oscar-verseny legjobb nemzetközi film kategóriájába nevezett Blokád rendezői feladatait a tavaly bemutatott Kittenberger – Az utolsó vadászat alkotója, Tősér Ádám látta el. Producere Lajos Tamás, kreatív producere és forgatókönyvírója az Apró meséket, a Félvilágot és A játszmát is jegyző Köbli Norbert volt. A film egyedi képi világáért A játszma és a Post Mortem operatőre, Nagy András felelt, míg a díszletek Pataki Tamás, a jelmezek pedig Kemenesi Tünde páratlan munkáját dicsérik.

 

Fotó: InterCom, Szvacsek Attila

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Kultúra

Bodó Viktor a szorongásainkról rendezett a Vígben a kastély

Bodó Viktor a szorongásainkról rendezett a Vígben