Ennio Morricone fia nem hagyja, hogy apja zenei munkássága feledésbe merüljön

2022. október 15.
Ennio Morriocone egy vadonatúj koncertprodukción dolgozott, amikor két évvel ezelőtt elhunyt. Az olasz zeneszerző családja nem hagyta, hogy a produkció a feledés homályába merüljön, és 2022-ben turnéra indulnak a koncerttel: szerencsére Budapest is a helyszínek között van.

Ennio Morricone több mint 500 kottát írt a film- és tévéiparnak, valamint több mint 100 komplett zeneművet komponált. 2014 és 2019 között 111 koncertet adott csak Európában, több mint 800 000 fős nézőközönségének.

Ennio Morricone 2019-ben, közvetlenül a színpadtól való visszavonulása után kezdett el dolgozni egy vadonatúj koncertprodukción, amelyben a legnagyobb klasszikus filmjeit elevenítette volna fel. A nagyszabású, látványos produkciót szimfonikus zenekar, kórus, illetve fia, Andrea Morricone vezénylésével mutatták volna be. A 2020-as év közepére fejezte be az új műsor terveit, azonban a koncertet már nem élhette meg. 2020. július 6-án Ennio Morricone 91 éves korában sajnos elhunyt.

Ennio MorriconeAz Oscar-, Grammy- és kétszeres Golden Globe-díjas olasz zeneszerző családja nem hagyta, hogy a produkció a feledés homályába merüljön, és 2022-ben turné keretén belül színpadra állítja a koncertet. A magyar rajongók 2022. december 18-án 20 órakor a Papp László Budapest Sportarénában élvezhetik Ennio Morricone emlékműsorát, amelyet fia, Andrea Morricone fog vezényelni. A zenei élmények mellett soha nem látott felvételek is bemutatásra kerülnek a maestróról munka, illetve interjúk közben.

andrea-and-ennio_morricone

Andrea Morricone az édesapjával

„A sok kiváló producerből és műsortervezőből álló csapat nagyon keményen dolgozik a műsor számos elemének véglegesítésén. Már majdnem minden készen áll, és alig várom, hogy a show végre életre keljen néhány hét múlva Japánban, ahol megnyitjuk a turnét. Nagyon izgatott vagyok! Évekkel ezelőtt kezdtünk el dolgozni ezen a műsoron, apámmal együtt, amikor még élt. Megtiszteltetés és egyben mélyen megindító élmény lesz apámra és fenomenális zenéjére emlékezni egy teljes szimfonikus zenekar és kórus vezetésével. Az elmúlt hónapokban nagyon koncentráltam, és azon dolgoztam, hogy a legjobb formába hozzam magam a koncertekre. Készen állok, és nagyon várom, hogy apámat a rajongóival együtt ünnepelhessem szerte a világon” – nyilatkozta a mester fia, Andrea Morricone.

A jól ismert dallamokat a Cseh Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a több mint 50 énekesből álló Kodály Filharmónia debreceni kórusa szólaltatja meg. A kórus jelenléte a produkcióban 2014-re nyúlik vissza, ugyanis a magyar Green Stage Production akkor kérte fel őket először, amikor még a maestróval, Ennio Morricone-val turnéztak.Fotó: Getty Images, Ennio Morricone – The Official Concert Celebration

Olvasd el ezt is!