Vida Benedek még csak 24 éves, de már számos reklám- és három rövidfilm van a háta mögött. Közülük az első a Hozzád?, ami egy fiatal lányról szól, akiről még a legszűkebb környezete sem tudja, hogy valójában az autójában él, elhozta a berlini Indie Film Festival különdíját, majd Chicagóban is vetítették és jelölték. Második alkotásában, az Átutazó Fellegekben Porogi Ádám alakítja a főszereplőt, aki az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal színésznő, Nagy Katica által megformált, halott barátnőjét akarja visszahozni a másvilágról. Legújabb filmjében a flow-élmény legmélyéig igyekezett leásni, és már tervben van első nagyjátékfilmje is.
Mindig is tudtad, hogy rendezni akarsz?
Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jártam, ott kezdtem el irodalommal és írással foglalkozni. Egy barátommal teljesen véletlenül elmentünk mozgókép- és médiaismeret-órára, ami nagyon megtetszett, mert hasonlított a szerkezete az irodalomhoz, ráadásul úgy gondoltam, hogy írásból nem tudnék megélni, ezért elkezdtem filmekkel foglalkozni. Láttam a METU-n a mozgókép szakot, és jelentkeztem. Itt egy irtó erős baráti társasággal találkoztam. Polus Péter vezetésével és Csiszár Gergővel megalapítottuk a CineOne BT-t, és kezdetben kisebb reklámfilmeket, videóklipeket forgattunk – az utóbbi végül annyira nem jött be. A bejövő profitot megélhetésre költöttük, a fennmaradó összeg nagy részét pedig kisfilmekre fordítottuk, amik közül hármat én rendeztem. Egy összeszokott csapattal dolgoztunk ezeknél a filmeknél, akik a korosztályunkból csapódtak mellénk. Azóta is folyamatosan együtt dolgozunk ezzel a bandával. Az egyik volt a diplomafilmem, a Hozzád?, a másik az Átutazó Fellegek, a harmadik pedig a Londonban tanuló látványtervezőnk, Plumpton Emma diplomafilmje, a Flowstate. Ebben egy festőt egy balett-táncossal, az asztalost szalagtáncossal, a sakkozó párt pedig egy társastáncos párral állítottuk párhuzamba, és azt kerestük, hogy mit érez az, aki benne van ebben a baromi erős húzóélményben, a flow-ban.
És csak 24 éves vagy, de máris elég komoly partnereitek vannak.
Például a RedBull, a Wolt, a Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum – az utóbbi kettő még a mai napig tart. Az elején fogalmunk sem volt arról, hogyan kell ezt az egészet csinálni, úgyhogy mindent autodidakta módon tanultunk meg. Először az ismeretségi körünket kerestük fel, hogy kell-e valakinek reklám. Kezdetben napi harminc e-mailt küldtünk ki borzasztó szövegekkel. Azóta változott a dolog, én is sokat tanultam marketingről. Már a konkrét ötleteinkkel keressük meg a potenciális partnereket.
Úgy tűnik, hogy sikeresen, hiszen a Hozzád? különdíjas lett Berlinben, aztán Chicagóban is vetítették.
A nagybátyám kint él Berlinben, én pedig imádom azt a várost, és volt egy ilyen berögződésem, hogy ha nyerünk, akkor ott kell nyernünk, mert Berlin az új film bölcsője. Chicagóban és Münchenben is vetítették, ott bekerült a fesztivál programjába, de díjat nem nyert. A Művészetek Völgyén is meg lehetett nézni, oda mi is beültünk egy sörrel a kezünkben.
Milyen érzés volt a közönséggel együtt nézni?
Nem is a filmet néztem. Az emberek reakcióját figyeltem, azt, ahogy a csattanókon nevetnek. Nagyon jó volt az első ingereket nézni. Úgy éreztem, hogy ha nem nevetnek, akkor én megölöm magam (nevet). Intim, kiszolgáltatott helyzetnek éltem meg, mintha beengednék a hálószobámba harminc vadidegent.
A filmjeid alapgondolatai elég széles skálán mozognak, az Átutazó Fellegek például kimondottan misztikus. Honnan jött az ötlet, hogy egy kicsit elrugaszkodj a realitásoktól?
Szerettem volna egy mesét készíteni, amit én mondok el a saját hangomon, és ami egy rendszer működését mutatja be – ez a rendszer pedig akár a másvilág is lehet. Három hónapig írtam a könyvet, elég sötét hangvétele lett. Kerestem hozzá egy toposzt, amit adaptálhatok, így lett az egésznek a magja Orpheus és Euridiké. A film látványvilága is kimondottan mesebeli: a nyitójelenet egy elhagyatott kastélyban játszódik, ahonnan a főszereplő átlép a túlvilágra. A másik kapu pedig egy szélmalom lett, kis erdővel és végtelen szántófölddel a háttérben.
Az egyik főszereplő pont Nagy Katica volt, aki az e havi címlapsztárunk…
Nagy Katica ajánlotta a másik főszerepre Porogi Ádámot, aki az egész lényével belehelyezkedett a karakterbe. Ők ketten ráadásul egy pár, én pedig még sosem rendeztem színészpárt – ez kuriózum szerintem a szakmában. Nagyon izgalmas volt! Quitt László is szerepelt a filmben, ő Pintér Béla társulatában játszott. Igazi régi vágású klasszis volt, aki saját gondolatokat hozott és rögtön belehelyezkedett abba a portásattitűdbe, akit játszott. Sajnos a forgatás után két-három hónappal elhunyt. A negyedik mellékszereplő Nagy Juli volt a Katona Körből.
A Hozzád?-ban amatőr színészekkel dolgoztál, az Átutazó Fellegekben viszont profikkal. Melyik volt a nagyobb kihívás fiatal rendezőként színészvezetési szempontból?
A Hozzád?-ban karaktertípusokat kerestem. Így jutott eszembe Zsille Sári, akivel talán három éve egyetlenegyszer összefutottunk az éjszakában. Ő ajánlotta a másik szerepre az egyik barátját, Gárdai Pétert, akivel tökéletesen felvették azt a dinamikát, szurkálódást, amit szerettem volna megmutatni a kettejük kapcsolatában. Az volt a probléma, hogy amikor elkezdtünk próbálni, egyből befeszültek, viszont amint leállt a kamera, elkezdték egymást piszkálni – pontosan úgy, ahogy szerettem volna. A végeredményhez egy oldási metóduson kellett átmennünk, mert elő kellett hoznom belőlük különböző gyakorlatokkal a karakterüket – saját magukat. A profi színészektől viszont kicsit bennem volt a félsz.
Elég széles skálán mozognak az ötleteid. Mi inspirál általában?
Van ez a hülye mondás, hogy a legjobb ötletek a buszon születnek, de általában tényleg így van. Kell, hogy új ingerek érjenek és nem szabad telítődnöm. Bármi lehet inspiráló: egy ember, egy szag, egy bútor, a fény esése. Az a hangulat a legfontosabb, amit az ember akkor érez, amikor erre a dologra ránéz. Én sokszor olyan dolgokat keresek a világban, amik nincsenek ott, és azokat szeretném megmutatni. Mindig a „mi van, ha” típusú helyzeteket keresem. A Hozzád?-nak például az volt az alapötlete, hogy mi van akkor, ha megismerkedik két olyan ember, akik mindketten a kocsijukban laknak, ami egyébként Magyarországon illegális.
Nem titok, hogy szaktársak vagyunk az egyetemen. Láttalak szerepelni egy jelenetben, illetve instruáltál minket rendezőként, amikor mi játszottunk. Te soha nem gondolkodtál el azon, hogy a kamera előtt is kipróbáld magad?
Diákfilmekben játszottam, és borzasztóan szerepeltem, viszont sokat tapasztaltam. Nagyon fontos része a rendezői attitűdnek, hogy tudd, mire kéred a színészt, mert amikor azt érzed, hogy valami neked is rosszul esne, akkor érdemes újratervezni.
Szerinted mit tud ez az új generáció adni a szakmának?
Sokan gondolják, hogy technikai és vágási ismereteket, de azt gondolom, hogy nem ez a meghatározó. Szerintem igazából az nyom sokat a latba, hogy egy olyan generáció nevelődik ki, ami más dolgokat élt át, mint az előzők, ezért más módon más történeteket is akar elmondani.
Mit gondolsz fiatal rendezőként a magyar filmgyártásról?
Mostanában megjelentek olyan filmek, amik eddig nem voltak tipikusak – mint a történelmi vonal –, illetve az NFI egyre kevésbé szponzorálja a filmeket, így az emberek rákényszerülnek a kreatív megoldásokra. A húszas-harmincas generáció borzasztóan motivált, ők akkor is leforgatnak egy filmet, ha nincsen rá pénz. A Hozzád? például négy napon keresztül forgott 120 ezer forintból, mindenki hozta a szendvicseit és tizenhatórázott. Pont emiatt a lelkesedés miatt gondolom azt, hogy a magyar filmipar nincs bajban.
Azok, akik olyan fiatalon kezdik a szakmát és olyan motiváltak, mint te, gyakran külföldön kötnek ki a végén. Te gondolkodtál hasonlón?
Rendező és forgatókönyvíró akarok lenni, és szerintem az ember nem tud más nyelven ugyanúgy írni, mint a sajátján, vagy legalábbis nagyon sokat kell hozzá gyakorolnia. Én Berlinnel kacérkodom, ezért küldöm oda a filmjeimet is. Ott abszolút el tudom magam képzelni, vagy esetleg még a prágai filmiskolában. A nagybátyám a rendszerváltás előtt emigrált és a nagynéném is kint él – nekem nagyon tetszik az a közeg, amiben ők mozognak. Most szeretném megcsinálni a mesterképzést, mert van még miben fejlődnöm, aztán szeretnék készíteni egy nagyjátékfilmet, amihez már van ötletem, csak meg kell írnom a forgatókönyvét. A másik város címet viseli. Egy apokaliptikus Budapestről szól, de benne van a fiatalok életének légies könnyedsége, bohémsága is. Ha ez megvan, akkor már úgy tudok kimenni, hogy lesz egy olyan átfogó tapasztalatom, amire érdemes építeni.
Melyik eddigi munkádra vagy a legbüszkébb? Mi az, ami a legnagyobb hatással volt rád?
Talán az Átutazó Fellegek. Nemcsak azért, mert ez az eddigi legnagyobb dolog, amit le tudtam tenni az asztalra, hanem azért is, mert amikor nézem, olyan érzés fog el, mintha mély álomban lennék. Szerintem a színészek, a képi világ (köszönhetően Plumpton Emma látványtervezőnek és Szakcsy Mihálynak, az operatőrömnek) és a zene is nagyon ott van – Oros Patrikkal írtunk hozzá egy egész melódiát, három hónapig csak a hangon dolgoztunk. Nevezzük a Friss Húsra, a Hozzád?-dal együtt. Eszméletlen lenne, ha ez is bejutna Katica vagy Ádám aktualitása miatt. Az mindegy, hogy nyer-e díjat vagy sem, de hatalmas nagy boldogságot jelentene nekem, ha minél több ember láthatná.
Fotó: Varga Péter
Olvass tovább!
