Oscar 2023: íme, a nyertesek listája

2023. március 13.
95. alkalommal osztották ki az Oscar-díjakat, magyar idő szerint ma hajnalban.
Michelle Yeoh például beírta magát az Oscar-díj történelmébe

Vasárnap este, magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezték meg az amerikai filmakadémia 95. Oscar-díjátadó gáláját a Los Angeles-i Dolby Színházban. Az Oscar-gála házigazdája Jimmy Kimmel komikus, műsorvezető volt, aki a 2017-es és 2018-as szereplése után harmadszor vállalta el ezt a feladatot. Az idei jelölések és díjazások több szempontból is úttörőek voltak. Michelle Yeoh például beírta magát az Oscar-díj történelmébe, mint az első ázsiai nő, akit a legjobb színésznő kategóriában jelöltek, és aki végül haza is vihette a szobrocskát. A legtöbb jelölést, szám szerint 11-et, a Minden, mindenhol, mindenkor című film kapta, amiből végül 7 tudott díjra váltani, ezzel az est legnagyobb nyertese lett.

A 2022-es sok kritikát kapó újítás után idén a szervezők visszatértek a régi kerékvágásba, és ismét mind a 23 Oscar-díj átadását élőben közvetítették. (Tavaly nyolc kategória – az eredeti filmzene, a smink és haj, a dokumentumfilmes rövidfilm, a filmvágás, a produkciós tervezés, az animációs rövidfilm, a kisjátékfilm és a hang – díjának átadását a műsoridő csökkentésére hivatkozva csak felvételről vágták be.) Egy meglepő újításra azonban idén is sor került: a megszokott vörös színű szőnyeg helyett tegnap este pezsgőszínű szőnyegen vonultak végig Hollywood sztárja.

A tavalyi Will Smith-féle pofozkodás után idén teljes  nyugalomban, botránymentesen telt az este.

Lássuk a 2023-as Oscar nyerteseit!

A legjobb film:

Nyugaton a helyzet változatlan
Avatar: A víz útja
A sziget szellemei
Elvis
Minden, mindenhol, mindenkor
A Fabelman család
Tár
Top Gun: Maverick
A szomorúság háromszöge
Women Talking

Legjobb rendező:

Martin McDonagh (A sziget szellemei)
Daniel Kwan, Daniel Scheinert (Minden, mindenhol, mindenkor)
Steven Spielberg (A Fabelman család)
Todd Field (Tár)
Ruben Östlund (A szomorúság háromszöge)

Legjobb női főszereplő:

Cate Blanchett (Tár)
Ana de Armas (Szöszi)
Andrea Riseborough (To Leslie)
Michelle Yeoh (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb férfi főszereplő:

Austin Butler (Elvis)
Colin Farrell (A sziget szellemei)
Brendan Fraser (A bálna)
Paul Mescal (Aftersun)
Bill Nighy (Living)

A legjobb női mellékszereplő:

Angela Bassett (Fekete Párduc 2.)
Hong Chau (A bálna)
Kerry Condon (A sziget szellemei)
Jamie Lee Curtis (Minden, mindenhol, mindenkor)
Stephanie Hsu (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb férfi mellékszereplő:

Brendan Gleeson (A sziget szellemei)
Brian Tyree Henry (Causeway)
Judd Hirsh (A Fabelman család)
Barry Keonghan (A sziget szellemei)
Key Hu Quan (Minden, mindenhol, mindenkor)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Nyugaton a helyzet változatlan
Tőrbe ejtve: Az üveghagyma
Living
Top Gun: Maverick
Women Talking

Legjobb eredeti forgatókönyv

A sziget szellemei
Minden, mindenhol, mindenkor
A Fabelman család
Tár
A szomorúság háromszöge

Legjobb speciális effektusok:

Nyugaton a helyzet változatlan
Avatar: A víz útja
Batman
Fekete Párduc 2.
Top Gun: Maverick

Legjobb operatőr:

James Friend (Nyugaton a helyzet változatlan)
Darius Khondji (Bardo, egy maroknyi igazság hamis krónikája)
Mandy Walker (Elvis)
Roger Deakins (A fény birodalma)
Florian Hoffmeister (Tár).

Legjobb vágás:

A sziget szellemei
Elvis
Minden, mindenhol, mindenkor
Tár
Top Gun: Maverick

Legjobb production design:

Nyugaton a helyzet változatlan
Avatar: A víz útja
Babylon
Elvis
A Fabelman család

Legjobb haj és smink:

Nyugaton a helyzet változatlan
Batman
Fekete Párduc 2.
Elvis
A bálna

Legjobb animációs film:

Pinokkió
Marcel the Shell with Shoes On
Csizmás, a kandúr: Az utolsó kívánság
A tengeri fenevad
Pirula Panda

Legjobb külföldi film:

Nyugaton a helyzet változatlan
Argentína, 1985
Közel
EO
The Quiet Girl

Legjobb rövid dokumentumfilm:

The Elephant Whisperers
Haulout
How Do You Measure a Year?
The Martha Mitchell Effect
Stranger at the Gate

Legjobb dokumentumfilm:

All That Breathes
All the Beauty and the Bloodshed
Fire of Love
A House Made of Splinters
Navalny

Legjobb eredeti dal:

Diane Warren: Applause (Tell It Like a Woman)
Lady Gaga: Hold My Hand (Top Gun: Maverick)
Rihanna: Lift Me Up (Fekete Párduc 2.)
M.M. Keeravaani, Chandrabose: Naatu Naatu (RRR)
Ryan Lott, David Byrne, Mitski: This is a Life (Minden, mindenhol, mindenkor)

A legjobb jelmeztervezés:

Babylon
Fekete Párduc 2
Elvis
Minden, mindenhol, mindenkor
Mrs. Harris Párizsba megy

Legjobb látványtervezés

Nyugaton a heylzet változatlan
Avatar: A víz útja
Babylon
Elvis
A Fabelman család

A legjobb hang:

Nyugaton a helyzet változatlan
Avatar: A víz útja
Batman
Elvis
Top Gun: Maverick

Legjobb filmzene:

Volker Bertelmann (Nyugaton a helyzet változatlan)
Justin Hurwitz (Babylon)
Carter Burwell (A sziget szellemei)
Son Lux (Minden, mindenhol, mindenkor)
John Williams (A Fabelman család)

Legjobb rövidfilm:

An Irish Goodbye
Ivalu
Le Pupille
Night Ride
The Red Suitcase.

Legjobb animációs rövidfilm:

A kisfiú, a vakond, a róka és a ló
The Flying Sailor
Ice Merchants
My Year of Dicks
An Ostrich Told Me the World Is Fake and I Think I Believe It

Fotó: Getty Images