Kertész Attilát mindemellett a kezdet és vég közti emberi létezés sebezhetőségének és biztonságának, összetartozásának és magányosságának, boldogságának és bizonytalanságának elkülöníthetetlen egyidejűsége foglalkoztatja. Az élet ezen pozitív és negatív érzelmeinek, élményeinek és tapasztalásainak folyamatos változása és egymásra hatása érdekeli, ahogy a bennünk rejlő feloldás megtalálása ezen érzelmek egységszerű megélésén keresztül.
Az utóbbi időben a figurális festészet felé elmozdulva alkotja meg a félig emberi és félig állati formákat felöltő lényeit. Ezek az antropomorf teremtmények egyazon személyiség különböző minőségeinek jelképei, akik különbözőségük ellenére örök és szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Végtagjaik és torzóik összecsomósodva, nemi besorolhatóságukat megtagadva tudatosan viselik az elsődleges és másodlagos nemi jegyek egyszerűsített formáit. Ezek a lények monokróm felületek előtt szüntelenül egymásba kapaszkodva, gabalyodva, szerelemben egybe- és összeolvadva, az elválást nem ismerve birkóznak a küzdelem és az ölelés határvonalán, összetett szimbólumrendszerben felfedve személyiségük komplex aspektusait. Az erős színmező izomzatuk élénk színeit vastag olaj stickkel megrajzolt körvonal veszi körül, ami összhangban van az anyai méhben megtapasztalható biztonsággal és elkülönüléssel, jelezve összetartozásukat és egységüket. Miközben félelmeik rákényszeríti őket, hogy abba kapaszkodjanak, amit ismernek: önmagukba.
Sorozataira a figurák részeit felépítő jellegzetes és visszatérő színhasználat jellemző, tudatosan törve meg az ismert emberi sziluettet, ezáltal a körvonal és a figurák izomelemei egy absztrakt organizmussá alakulhatnak, amely az örök rendeződés és átalakulás lehetségességét hordozza magában az egységet keresve.
A kétdimenziós felületekből a három felé indulva kezdett el Kertész a kerámiamunkákkal kísérletezni, amely által a számára fontos kérdéseket újabb aspektusból közelíthette meg. A munkáiban megbújó uncanny, az ismeretlen és az ismerős egyidejű jelenléte itt gomolygó kerámia képmásonként jelennek meg, a teljesen elvesztve a felismerhetőség jegyeit ugyanazon struktúrákból összeálló egységes tömeggé alakulnak. Mindegyiken csak egy-egy szín öröklődik át a festményekről, megelőlegezve annak lehetőségét, hogy a színek kifejező ereje nélkül kizárólag az agyagban rejlő formáló erőt kihasználva alkossanak egységet.
Kertész Attila La Lutte című kiállítását június 24-ig, az East of Eden Galériában (1064 Budapest, Paulay Ede u. 67.) tekinthetjük meg keddtől szombatig, 14:00–18:00 között.
Forrás: Kertész Attila
