Nehéz elképzelni, hogyan érzékelik a körülöttünk lévő világot azok, akik nem a szemükkel látnak. Ezért a Blind Journey-t életre keltő Café Communications és csapata segítségül hívta a mesterséges intelligenciát, hogy hét születésétől fogva vak ember megmutassa, hogyan érzékeli Budapest forgalmas csomópontjait. A céljuk ezzel az, hogy hidat építsenek látók és nem látók között, és bebizonyítsák, nincs is olyan nagy eltérés abban, ahogy a körülöttünk lévő világot észleljük.
A projektben résztvevő művészeket a Kézzelfogható Alapítvány támogatja, amely 2009-ben jött létre Mógáné Sebők Erzsébet elnökletével, hogy látássérültek társadalmi rehabilitációját segítse különböző művészeti és kézműves képzésekkel, programokkal.
A képekkel az érdeklődők Budapest hét pontján köztéri plakátokon, az Akvárium Klubban egy interaktív kiállításon, valamint a projekt weboldalán találkozhatnak. Az egyedülálló képek és az általuk képviselt nézőpontok örökbefogadásra várnak, amellyel nem csak az alapítvány munkáját támogathatják, hanem részt vehetnek a vakok és látók közötti híd építésében. Az ebből befolyt összeg teljes egészében a Kézzelfogható Alapítványt illeti.
A Blind Journey a mesterséges intelligencia segítségével épít hidat a vakok és látók között
Nemértés = nemsegítség
Ha megkérdezünk látássérült és vak embereket, akkor számtalan olyan történetet tudnak elmesélni nekünk, amelyek arról szólnak, hogy olykor nehéz helyzetekben – bár körbe vannak véve látó emberekkel – mégsem kaptak segítséget, vagy a legjobb indulattal, de “rosszul” segítenek nekik. Ennek legfőbb oka, hogy az emberek jelentős részének nincsen olyan tudása, amelyre támaszkodhatnak akkor, amikor egy vak embernek szüksége lenne segítségre. Erre a hiányra hívja fel a figyelmet a Blindjourney kampány, amely a létrehozók reményeik szerint hozzájárul, hogy a látók érzékenyítésén keresztül több megértés és több valódi segítség szülessen. A megismerésen és megértésen keresztül kapcsolódunk egymáshoz, hogy közös tereink, közös életünk, közös munkánk, közös jövőnk legyen.
Az alkotók
Őszinte benyomásokról és tapasztalásokról mesélnek a képeken keresztül, közelebb hozva ezzel egymáshoz két világot: látókét és nemlátókét. A kiállításon QR kóddal leolvasható atmoszfára hangok teszik teljessé az élményt, valamint időszakosan – a közösségi médiában meghirdetett időpontokban – a képek tapintható változatát is megismerhetik a látogatók.
Erdődy Viktor (48) – újpalotai kiserdő
„A nagypapámmal sétáltunk itt rendszeresen. Sok komoly és mély beszélgetésünk volt itt. Nagyon bölcs volt a nagypapám, ő volt példaképem. Mindig fogta a kezemet.”
Hosszú séták, hullanak a levelek, puha, bársonyos, szőnyegszerű a talaj, magasak a fák, szellős az erdő, nem zsúfolt, az ősz és a tél itt a legjobb, világos van, csend és harmónia, könnyen járható a terep, sima, biztonságos, van egy illat, amit csak itt érzek.
Csányi Márton (37) – Nyugati pályaudvar
„Minden nap járok itt. A középső mozgólépcső megy felfelé, ezt nem lehet eltéveszteni. Amikor pedig meghallom a vonatfüttyöt, tudom, hogy megérkeztem, jó helyen vagyok.”
Mindig a középső mozgólépcső, vonatfütty, mintha még mindig gőzmozdonyok lennének, sok-sok ember, vannak köztük külföldiek, mindenki siet, óriási csarnok, nagy téglalap alakú épület, konténerépületek, a vezetősáv segít, néha vannak akadályok, ütközések, sokszor segítenek, kettes vágány, bekapcsol a légkondi, berregés, indulás.
A kiállítás február 29-ig látható az Akvárium Klubban
Kónya Barbara (32) – Zugló vasútállomás
„Ha erre járok, az boldogsággal tölt el, mert megyek haza a szüleimhez. A boldogság nekem rózsaszín, ezért rózsaszínnek képzelem a vonatokat, az állomás tetejét meg szép csipkésnek!”
Vannak körülöttünk irodaházak, szűk a lépcső, néha nem állnak félre az emberek, végre van vezetősáv, teteje is van az állomásnak, sokszor hangosak a vonatok, nem félek, izgalmas kihívás közlekedni, megyek haza a szüleimhez, rózsaszínek a vonatok.
Lakatos Melitta (20) – Keleti pályaudvar
„Szeretek itt közlekedni. Furcsán hangozhat, de szeretek sodródni a tömeggel, mert így kirajzolódik előttem az út. De figyelnem is kell, mert néha elsodornak az ellenkező irányba.”
Nem messze van a meki és burger king, ezek jó támpontok, hallom a járműveket, megismerem az új buszokat, néha nehéz megtalálni a vezetősávot, sodródom, nagy a tömeg, érzem, amikor engem néznek.
Baráth Marcsi(36) – Normafa
„Olyan mesebeli itt a környezet. Szeretek itt piknikezni a családdal a fák között a tisztáson. Meg azt a nagy hintát is nagyon kedvelem, ami itt van, mert kényelmesen beleférek. Meg a libegőt is!”
Szabad tér, emelkedők, a fák szépek és érdes a tapintásuk, mesebeli, nyugodt környezet, családok és gyerekzsivaj, hallom a kisvasutat, tudom, hogy magasan vagyunk, még tériszonyom is van, frissek az illatok, nem zavar, hogy sokan vagyunk.
Szakács Máté (30) – Thököly út
„Van egy fix útvonalam, amin haladok, de itt a közelben van egy nagyon hosszú kereszteződés sok sávval és vezetősáv sincs rajta. Sietnem kell, hogy átérjek, és figyelnem kell, hogy tartsam az irányt.”
Házfalak és kerítések, sok az autó, nagy a forgalom, zaj van, segít a távirányítós lámpa, a zebra hosszú és végtelen, nehezen tudok egyenesen átmenni, szeretem, ha kevesen vannak, érzem a kipufogógázt.
Ribitek Gábor (25) – Tisza István tér
„Sok itt az akadály, amivel meg kell küzdenem, ilyenek az eldobált rollerek is. De a kerítés, a villanyoszlopok, az építkezés segítenek, hogy tudjam, hol vagyok.”
Van egy útvonal, amit követek, segítenek az utca tereptárgyai, a füves sáv is segít a tájékozódásban, egy roller, még egy roller, fontos, hogy halljam, mi történik, hallom az építkezést, jó irányban vagyok, bonyolult a kereszteződés, nagyon kell figyelnem, hallom, ahogy a közelemben berregnek az autók.
A kiállítás február 29-ig látogatható.
