Miért fontos, hogy féljünk a haláltól?

2019. november 01. |

Ha elfogadjuk halandóságunkat boldogabb életet élhetünk – elsőre morbidnak tűnhet, kutatások szerint azonban így van. De vajon miként segítheti a haláltudatunk az életünk alakulását? És hogyan nézzünk egyáltalán szembe a saját halandóságunkkal, hogy ha már az elmúlás gondolatától is kiver bennünket a hideg veríték? A kérdésekre Kanjo Nadával, a Magyar Hospice Alapítvány pszichológusával kerestem a válaszokat.

Először is szögezzük le: a halandóságunk elfogadása alatt természetesen nem azt értjük, hogy holnaptól kezdve eszeveszetten kezdjünk el félretenni a saját temetésünkre. A hangsúly sokkal inkább a lelki fejlődésen van, egy belső tudatosság kialakításán. Szakemberek szerint ugyanis a saját halandóságunk elfogadása egyfajta motiváló erőként hatással lehet az egész életünkre. Számos kutatás bizonyította már, hogy azok, akik gyakrabban gondolnak a saját halálukra, életüket boldogabban, teljesebben tudják megélni.

A halandóságunkkal tisztában lenni tehát valójában egy jó dolog – ezt az állapotot elérni, azonban már egyáltalán nem könnyű. Hiszen, hogyan is gondolkozhatnánk életünk majdani végén anélkül, hogy ránk törne a halálfélelem?

Természetes, hogy félsz

Nincs jó hírünk, a válasz röviden: sehogy. Kanjo Nada azt mondja, hogy a halálfélelem az egyik legmélyebben gyökerező emberi érzés, ami mindannyiunkban természetesen jelen van. Magyarán teljesen normális, hogy félünk a haláltól, ezt a félelmet pedig 100 százalékosan nem is lehet megszüntetni. „A halál az egyik legfőbb ismeretlen az emberek életében. Tudjuk, hogy egyszer mindenkivel megtörténik, mindegyikünk életében bekövetkezik, de nem tudhatjuk, hogy mikor és hogyan, és azt sem tudjuk biztosan, hogy mi lesz utána. Ettől az ismeretlentől, a biztos bizonytalanságtól ösztönösen félünk” – magyarázza Nada, aki hozzáteszi, hogy Irvin Yalom, amerikai pszichiáter szerint minden egyéb szorongásunk hátterében is a halálfélelem, azaz a semmitől, a megsemmisüléstől, önmagunk elvesztésétől való félelem áll.

Az, hogy kinek miként van jelen az életében a halálfélelem, egyénenként változó. A halálszorongást mérő kísérletek szerint az emberek többségének mindennapjaiban ez az érzés úgy működik, mint egy háttérzene: nem jelenik meg, vagy legalábbis kevéssé tudatosan van jelen. De olyanok is vannak, akik relatív gyakran elgondolkoznak életük végességén, ezért náluk a mindennapokban is hangsúlyosabban helyet kap a kérdés. Mindemellett az is nagyon jellemző, hogy a halandóság gondolata vagy a halálfélelem egy-egy megrázó élmény, egy baleset, egy súlyos egészségügyi probléma, egy hozzátartozónk halála, vagy az élet bizonyos fordulópontjainál jelentkezik először – sokaknál ilyen lehet például a 30., 40. vagy 50. születésnap.

Valójában jó is, hogy félsz

A halálfélelemtől tehát teljes mértékben sosem fogunk tudni megszabadulni – szerencsére.  A halálfélelemre ugyanis – legyen bármilyen nyomasztó is – valójában szükség van. Gondolj csak bele, ha nem félnél a haláltól, gondolkodás nélkül levetnéd magad például a harmadikról, remélve, hogy így majd megtanulsz repülni. A többi között a halandóságunk tudata az, ami minden nap emlékeztethet arra, mennyire szép, izgalmas és nem utolsó sorban törékeny az élet. Nada ezt úgy fogalmazza meg, hogy az élet végességének tudata adhat igazán tétet a mindennapoknak.

A halálfélelemnek tehát van létjogosultsága – egy bizonyos szintig. Az természetesen már nem feltétlenül egészséges, ha állandó szorongásban éled az életed. Mint annyi minden másban, itt is fontos megtalálni a középutat.

A halandóság jobbá teszi az életed

A középút pedig az elfogadást jelenti. Azt, hogy bár valamilyen szinten továbbra is félni fogsz a rád váró ismeretlentől, de egyúttal meg is békélsz vele, és tudatosan úgy alakítod az életed, hogy a visszanézve majd a lehető legkevesebb dolgot bánj meg. Hogy úgy érezd, volt érelme az odáig vezető útnak.

„A halálfélelmet gyakran azzal szokták összefüggésbe hozni, hogy ilyenkor az én megsemmisülésétől is félünk. Ez ellen az érzés ellen pedig hatásos lehet, ha átgondoljuk, miként is élhetnénk tovább az utókorban, hogyan tudnánk kiterjeszteni az énünket a halál után is.” Nada azt mondja, hogy bizonyos elméletalkotók szerint az én kiterjesztésének egyik legjobb módja az alkotás, ha az energiáinkat tudatosan arra használjuk, hogy valami értékeset és maradandót adjunk a világnak. Alkotás alatt egyébként rengeteg mindenre gondolhatunk, például valaminek a szó szerinti fizikai megalkotására, legyen az egy festmény, vagy egy könyv; de ide sorolhatjuk azt is, ha valaki egy családi tradíciót hagyományoz az utókorra – nem utolsó sorban pedig a gyerekvállalást is. Sokakat ugyanis már az is mély megnyugvással tölt el, ha tudják, hogy haláluk után gyerekeikben vagy akár más szeretteikben, tovább élnek majd.

De az alkotás mellett az is sokat segíthet, ha rendszeresen átgondoljuk és mérlegre tesszük az életünket. Bár a filozofálgatásokat inkább az időskorhoz szokták kötni, bármely életkorban szükség lehet a tervezésre, vagy éppen újratervezésre. A reális célkitűzések és ezek megvalósítása nem csak a halálfélelmedet enyhíthetik hosszabb távon, de egyúttal az elégedettséget, boldogságot is növelhetik. Ezzel pedig el is jutottunk a haláltudat és a boldog élet kapcsolatához.

A halál és hozzákapcsolódva a halálfélelem gyakorlatilag az életünk legnagyobb motivátora lehet. Az elmúlás gondolata arra sarkall, hogy egy minőségibb, teljesebb életet éljünk.

Fotó: Getty Images

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

Legyünk óvatosak a pozitív gondolkodással is! boldogtalanság

Legyünk óvatosak a pozitív gondolkodással is!

Sírásban az erő érzelmek

Sírásban az erő