Anya leszek: nyolc hónaposan az edzőteremben

2020. március 29. |

Személyes terhesnapló, amiben remélhetőleg mégis sok várandós nő magára ismerhet – hónapról hónapra. Az, hogy meddig és pontosan mit is lehet sportolni a terhesség alatt, elég megosztó kérdés, pedig a legtöbb kismama igenis tudja, mennyit bír el a teste.

Nem azt mondom, hogy elképesztően sportos alkat vagyok, de szerencsére már jó pár éve beépült az életembe a rendszeres mozgás: fixen járok heti egyszer pilatesre és egyszer callaneticsre, kisebb-nagyobb megszakításokkal pedig hetente elmegyek jógázni, vagy csak úgy a házunk aljában lévő edzőterembe. Mielőtt teherbe estem, biztos voltam benne, hogy ebben a kilenc hónapban is szeretnék majd mozogni, aztán persze az élet kicsit közbeszólt, mert a 6. és a 13. hét között legfeljebb a hálószoba és a fürdő közötti szakaszon végeztem kardioedzést – persze lehet, hogy magának a savhányásnak is van valami sportértéke. Utána viszont konzultáltam a nőgyógyászommal és az edzőmmel – ő tartja a callaneticset és a pilatest is –, és szerencsére mindketten engedélyt adtak a kellő körültekintéssel végzett, nem túl megterhelő sportolásra.
Furcsa módon ma egyszerre van jelen két élesen szembenálló elképzelés a terhesség és a sport kapcsolatáról: a klasszikus nézet szerint a kismamának pihennie kell, vagyis lehetőleg egy kanapén töltse el ezt a csodás kilenc hónapot, miközben szerencsére már sok szakember kampányol amellett, hogy a terhesség alatti aktív élet a mamának és a babának is nagyon jót tesz. Vannak speciális kismamatornák, és kismamajóga is, de erre majd később visszatérek, mert én alapvetően nem éltem ezekkel.

Szóval a hányinger elmúlása után maradt a szokásos szerdai callanetics, emellett pedig fogadtam egy személyi edzőt, aki gyógytornászként végzett, és egyébként sérültek edzésével foglalkozik – ő vállalkozott rá, hogy terhesség-kompatibilis, de azért izzasztó edzéseket tart nekem (szintén heti egyszer). Emellett persze igyekeztem minden nap sétálni – ezt a kutyánk miatt többnyire muszáj is megtennem. Azt persze nem tudom, hogyan érezném magam ezek nélkül, de annyi biztos, hogy még a nyolcadik hónapban is viszonylag jól mozgok, egyáltalán nem vettem fel a tipikus kacsázós kismamajárást, ráadásul a derekam is csak ritkán fáj, és főleg olyankor, amikor teljesen idióta módon túlterhelem magam hosszas álldogálással, vagy nagyon kényelmetlen széken való üléssel. A nyolcadik hónapban méretes hassal csinálom az egyensúlygyakorlatokat, lábemeléseket (most már csak a lakásban), egyedül az okoz egyre nagyobb nehézséget, hogy a talajgyakorlatoknál átforduljak egyik oldalamról a másikra – tényleg nevetséges, hogy mennyire hátára borult szarvasbogárnak tudja magát érezni az ember. Nem tagadom, hogy mindezt több okból is vállaltam: egyrészt tényleg sokat olvastam arról, hogy a kismama mozgása jó hatással van a magzat fejlődésére és egészségére, ráadásul a szülést is megkönnyítheti, másrészt szerettem volna a lehetőségekhez képest formában maradni. Sokan azt gondolják, hogy a sportoló kismamák önzők, csak a jó alak érdekli őket, és ezért hajlandók kockára tenni gyerekük egészségét is, de az az igazság, hogy az ésszel végzett mozgás mindenképpen jó dolog, és szerintem akkor sincs vele semmi baj, ha az anyukát tényleg a testalkata megőrzése motiválja. Annyit fontos szem előtt tartani, hogy ne vigyük az egekbe a pulzusunkat, és hogy a terhesség alatt végzett mozgás az általános edzettségi szintünknek megfelelő legyen, vagyis ne most kezdjük el kigyúrni magunkat, ha eddig nem tettük, viszont ha a terhesség előtt heti ötször edzőterembe jártunk, nyilván jobban is terhelhetjük magunkat. Ami még ezeknél is fontosabb, hogy konzultáljunk az orvosunkkal, akár több egészségügyi szakemberrel is, és persze hogy azonnal hagyjuk abba a mozgást, ha bármilyen kellemetlen tünetet észlelnénk magunkon. Én például még a nyolcadik hónapban is görcsök, keményedés, húzódás, szédülés nélkül tudom végigcsinálni az edzéseket, az edzőm pedig mindig elmondja, mennyire szerencsés vagyok emiatt, neki ugyanis már a második trimeszterben abba kellett hagynia a sportolást a görcsölés miatt. Egyébként kimondottan büszke vagyok magamra, hogy fitt kismama tudtam maradni, és mindig szuperül érzem magam a jóleső megterhelés után – sokkal jobban például, mint a kismamajógát követően, amit egyszer kipróbáltam, és ami nekem végtelenül unalmas volt: egy óra csípőkörzés nagy levegővételekkel, aztán egy megfelelő instrukciók hiányában számomra tökéletesen értelmezhetetlen gátizomtorna.

Persze én is megkaptam az aggódó/rosszindulatú kérdéseket, hogy nem árt-e a sport a babának, ami tényleg azért tud rosszulesni, mert azt feltételezi, hogy vagyok olyan önző, hogy az alakomat a saját gyerekem jólléte elé helyezzem.

Szerintem mint minden a terhességgel kapcsolatban, ez is az anyukák döntése, teljesen rendben van az is, ha valaki úgy dönt, hogy pihenéssel tölti ezt a kilenc hónapot, és az is, ha valaki rendszeresen szeretne mozogni. Nagyon távol állok én a fitnessz-lányoktól ahhoz, hogy az edzés mellett kampányoljak, nekem egyszerűen ez vált be, és hálás vagyok érte, hogy fizikailag ilyen jól bírom a terhességet. Remélem, hogy a szülés után majd vissza tudok menni az edzőterembe, persze erőltetni akkor sem fogok semmit, mint ahogy az első trimeszterben is elfogadtam, hogy nincs erőm a mozgáshoz.

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek

„Ha a problémákat kezelik, utána jön a baba. De nem jött” babavárás

„Ha a problémákat kezelik, utána jön a baba. De nem jött”