Mit tanított nekünk 2020?

2020. december 31. |

Miért ne állhatnánk ehhez az elmúlt, és valljuk be igen furcsa évhez pozitívan? Mindannyian átgondoltuk, hogy nekünk mit adott 2020, mit tanított, és mi az, amit átviszünk magunkkal a jövő évre is. Mi így szeretnénk búcsúztatni 2020-at! Jöhet egy újabb év!

Bobák Szilvia

„Ebben az évben végtelenül sokat voltam itthon, megszűnt minden olyan feladatom, amiért ki kellett volna lépnem a bejárati ajtón. Hálát kell adnom azért, hogy megmaradt minden bevételi forrásom, és hogy le tudtam államvizsgázni, doktori felvételizni a konyhaasztal mellől, majd ősszel el tudtam kezdeni a doktorimat minden hátráltató körülmény ellenére. Hálás vagyok azért is, hogy ugyan voltak lélektanilag nehéz pillanatok, de találtam olyan megküzdési módokat, amiket tovább tudok vinni majd. Mivel szívügyem a környezetvédelem, nagyon örülök annak is, hogy tavasszal a Föld vehetett egy mély és tiszta lélegzetet, ami talán kicsit felrázza az embereket, és elindulhatunk a változás felé… De azért minden apró idei öröm ellenére nem bánom, hogy elintegetjük az évet!”

Sütő Emese Franciska

„Alapvetően nem vagyok control freak (sokkal inkább sodródós) típus, de ha valamit nagyon szeretnék, pláne utazás esetén, akkor mindig úgy alakítom, hogy az megtörténjen, akár spontán, vagy ha kell, sok áldozat árán is. Az idei év arról szólt, hogy a terveimhez és a vágyaimhoz az eddigi szinten se ragaszkodjak. A karanténnak, nemzetközi szinten karanténoknak és a vírushelyzetnek »hála« nem ott szültem, ahol szerettem volna, és a családom, barátaim sem kísérhették végig velem ezeket a pillanatokat. Rengeteg ponton kívántam azt, bárcsak máshogy lenne, de az út negyedénél körülbelül elengedtem, és megpróbáltam mindennek örülni, ami éppen van. Nem pedig azon jajgatni, ami nincs. Mert van Skype, van Messenger, videochat dögivel, van okostelefon, fotók az újabb unokáról minden szögből, Zoom-meeting a kollégákkal, vagy éppen banki ügyintézés percek alatt a nővéremmel hangüzenetben. Hiszen van korlátlan wifi, és van viszonylagos egészség is a környezetemben, míg (hogy messzebb ne menjek a felmenőim sorában) anyukám, a nagynéném, szintén »egyedül« szültek »idegen« városokban, az egyetlen ventilálási vagy kapcsolattartási formáljuk pedig a kusza betűkkel papírra vetett sorok voltak, jobb esetben pedig az akkoriban aranyáron mért, távirati stílusú telefonálás.
Szóval 2020-ban azt tanultam meg egykori művészeti iskolásként, hogy a perspektíva messze nemcsak egy rajzolt vagy fotózott jelenet, hanem a való életben is nagy jelentősége van.”

Kránicz Dorottya

„Valószínűleg ebben kevesen osztoznak velem, de 2020 életem eddigi legboldogabb éve volt. Február végén megszületett a kislányom, márciusra pedig összeomlott a világ, de az én fókuszom szinte teljesen befelé fordult, és sokáig egy egészen szubjektív tér-időben léteztem, ahol mindent kitöltött a mi egységünk. Megtanultam, hogy mennyire csodálatos és kiszolgáltatott érzés ennyire szeretni, hogy mennyire nehéz elengedni a kontrollt, és mennyire izgalmas látni, ahogyan a kisbabád egyénisége formálódik és megnyilvánul. Megtanultam, hogy bármi is történik velünk, a nehézségekben és az örömökben most már mindig osztozni fogok egy másik emberrel, megtanultam megosztani azt is, amit talán magamnak akartam megtartani, és részesülni abból, amit a lányom megél. Remélem, a következő évünk már egészen más lesz, de az ideit semmire sem cserélném el.”

Czvitkovits Judit

„2020 nem várt gyorsasággal húzta ki a lábam alól a talajt, két hét leforgása alatt a munkáim mintegy hetven százaléka megszűnt, és a legnagyobb rémálmommal, az anyagi kilátástalansággal kényszerültem szembenézni. Elképzelésem nem volt arról, hogy mi lesz holnap, miből fogok megélni, miből fogok törleszteni, csekkeket fizetni. Minden porcikámat átjárta a szorongás, és miközben 35 helyre elküldtem a CV-m, azt éreztem, kilyukad a gyomrom. Amivel nem számoltam, hogy a családom, a párom és a barátaim szinte azonnal mellém álltak, munkát és kölcsönt adtak, hogy egyenesbe jöhessek. Hó végére bár rendre nulla forinttal zártam, minden hónapot átvészeltem. 2020 ezt hozta nekem, átértékeltem és rádöbbentem, mennyire szerencsés vagyok, hogy olyan emberek állnak körülöttem, akik nemcsak a jóban szeretnek.”

Lampért Zsófia

„Kaptam egy csodálatos mémet, amin II. Erzsébet királynő készül épp a rendes éves karácsonyi beszédére. A mellé fűzött kommentár szerint épp arra gondol: hát, hol is kezdjem…? Így vagyok ezzel én is. Annyi minden történt 2020-ban, annyira távol kerültünk a komfortzónánktól, és annyi új szerepben kellett kipróbálnunk magunkat. 2020 nem volt könnyű, még úgy sem, hogy a nagyobb bajok, betegségek és a koronavírus eddig elkerülte a családomat. És még így is ez alatt az egy év alatt legalább ötöt öregedtem. Több időt töltöttünk együtt a gyerekekkel folyamatosan összezárva, mint eddig valaha, aminek megvoltak a maga hullámhegyei és hullámvölgyei, tanultunk mindannyian türelmet, sztoicizmust és kompromisszumkészséget. De mindenekelőtt 2020 megtanított hálásnak lenni azért, ami van. Nehéz volt, hogy idén a karácsonyt külön ünnepeltük, de hálás vagyok, hogy egészségesek vagyunk, biztonságban vagyunk, és nem kockáztatjuk a saját és a szeretteink egészségét, hiszen nem lehetünk biztosak benne, mikor üt be egy betegség. Eljön majd az ideje, amikor ismét együtt ünnepelünk. Ahogy annak is, hogy megismerjük egymás maszk nélküli arcát az elsős szülőtársakkal, elmehetünk, és igazi színházban nézhetjük meg az online látott előadást, együtt jógázhatunk, tömött sorokban várakozhatunk, elrepülhetünk nyaralni és ehetünk a kedvenc éttermünkben. Addig pedig marad a hála azért, ami van.”

Tóth-Szántó Krisztina

„Nem cserélném el ezt az évet semmivel, nem törölném el, és nem akarnám átugrani sem. Fontos dolgokat tanulhattunk mindannyian, amiket a magam részéről szeretnék megtartani azokban az időkben is, amikor a világ visszaáll a korábbi állapotába. Sokszor észrevettem magamon korábban, hogy egy adott pillanatban sem azzal foglalkoztam, hogy megéljem, mert jó, sokkal inkább már akkor azt tervezgettem, mikor lesz majd megint ilyen, mikor hova tudok utazni, mikor mit szeretnék elérni. Rohanunk, hajtunk, előre tervezünk, telezsúfoljuk a naptárunkat, mindenhol ott akarunk lenni… Folyton a jövővel foglalkozunk, csak közben elveszik a jelen öröme. Én ebben az évben, mivel a spontán örömmel mindig voltak gondjaim, azt tanultam meg, hogy minden úgy jó, ahogy van. A folytonos változásoknak, a váratlan szabályoknak köszönhetően elengedtem, hogy mindent az ellenőrzésem alatt tartsak, és megtanultam megélni a pillanatot. Megtanultam, hogy ha elsőre esetleg úgy is tűnik, hogy valami rossz dolog történik velünk, annak is oka van, tanítani akar nekem valamit, ami fontos. 2020 jó év volt, de nem a külső körülmények miatt, hanem magamban magammal… Szóval jöhet bármi, 2021 is jó lesz!”

Tamás Anita

„2019 nem az én évem volt, ezért alig vártam 2020-at, ami olyan szépnek, szabályosnak tűnt már leírva is – egy OCD-snek nem is kell ennél több. Erre tessék, szépen, szabályszerűen az idei év minden hónapjára jutott egy-egy rossz dolog. Volt közte kicsit rossz és tragikusan rossz is, de elképesztően hálás vagyok azért, hogy a legrosszabból is a lehető legjobban, legszerencsésebben jöttem, jöttünk ki. Szóval megtanultam bízni a sorsban/isteni gondviselésben, hinni abban, hogy a végén minden jóra fordul; felesleges a jövőn rágódni, A-, B- és C-terveket gyártani minden eshetőségre. Pár napja, amikor megnéztem a Barátom, Róbert Gida című filmet, konstatáltam is, milyen igaza van Micimackónak: »Ha nem csinálunk semmit, abból még lehet valami.«”

Fotó: Getty Images, Unsplash

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Lélek