ÉMÉ 2018. tavaszi-nyári kollekció

2018. augusztus 10.
A Mild Steel kollekciót Laura Berger kortárs alkotásai inspirálták.

A művésznő látásmódja, mondanivalója és az Émé nő között számos párhuzamot véltünk felfedezni, így Laura alkotásainak hatására még erőteljesebben hangsúlyozni az ÉMÉ a nőt: felszínre hozni a belső szépséget, nőiességet, a nők ősi erejét, egységét, a finom, érzékeny lelkületet.

A magabiztos nőknek tervezett kollekció azoknak szól, akik merik vállalni önmagukat, és legfőképp a belső értékeket szeretnénk hangsúlyozni, amihez nem feltétel a „tökéletes” külső, hiszen a tökéletesség az önmagunkkal való harmóniában rejlik. A művésznő alkotásai is ezt a fajta egységet hivatottak bemutatni, kortól és bőrszíntől függetlenül.

Szabásvonalaink a nőiességet hangsúlyozzuk. A rétegek a női test sziluettjeiből kiragadott-, valamint apró geometrikus formák kombinációjából állnak. Ahogy Laura az alakok sokaságával alkot egységes képet, az ÉMÉ a rétegződéssel, applikációkkal, a formák és felületek különbözőségével hozza létre azt, hangsúlyozva a nőies vonásokat.

Színeket tekintve a kollekcióban női lélek kerül előtérbe. Ahogy Berger képein is, pasztell színekkel mutatja be az ÉMÉ a nők anyai, finom , érzékeny oldalát és mind emellett megjelenik az erőteljes fekete, mely felhívja a figyelmet a nőkben rejlő erőre. Valamint az örök ragyogásról sem feledkezett meg a márka, egy kis csillogást is belecsempésztek az egyes darabokba. Ezek sokasága és kontrasztja által jöhetett létre az a különleges harmónia, mely hűen tükrözi a nők belső szépségét.

26 fotó megtekintése

Hol: designbyeme.com 

Fotó: Ajkai Dávid
Styling: Horváth Johanna
Smink: Kovács Viktória
Haj: Hevesi Krisztián
Modell: Lora@The Diary Management