„2013-ban kezdtünk el együtt kocogni, mindig az Engenhão negyedben találkoztunk” – kezd bele a történetükbe az egyik alapító, Gisele Nascimento. Az alapító szavai szerint az akkor még Ghetto Running Girls néven összeállt csapat célja egyértelmű volt: életre hívni egy olyan közeget, amelyben az itt élő nők elmondhatják a gondolataikat, így akár befolyásolhatják a környezetüket, és változtathatnak a nekik nem tetsző dolgokon. „Nem egy futóklub vagyunk, hanem egy mozgalom: a futással nem annyira a versenyzés a célunk, mint inkább az egymás iránti tiszteletünk kimutatása, és hogy változtatni tudjunk az előítéleteken. Hiszünk benne, hogy ehhez csak akaraterő kell.”
A nők változtathatnak a dolgokon
„Az évek során egyre többen és többen lettünk, felpezsdült a csoport élete, jöttek a fiúk is, ezért a nevünket Ghetto Run Crew-ra változtattuk – meséli Gisele a magyar Marie Claire-nek. – Én São Paulóban születtem, a déli zóna gettójában nőttem fel. A szüleimmel és a két testvéremmel éltem, táncoltam, fociztam, mint a legtöbb korombéli gyerek. Felnőttként költöztem Rio de Janeiróba, a Cidade de Deus favelába. Igyekeztem a hely szabályai szerint élni, és vigyázni magamra. Égtem a tettvágytól, itt kezdtem kocogni is, és itt találkoztam Juniorral, aki később a férjem lett.” Junior Negão és felesége ma együtt vezetik a Ghetto Run Crew-t. A csapat általában éjfél után fut. Eleinte sok atrocitás érte őket, a rendőrség nem nézte jó szemmel az éjszakai futkározást a favelák mélyén. De kitartóak voltak. A favela lakóinak az élete állandó küzdelem a túlélésért, miközben a társadalom többi része lenézi őket. A nőknek pedig különösen nehéz itt. A Ghetto Run alapötlete az volt, hogy a hányatott sorsú lányok és asszonyok a közös futás révén mindinkább higgyenek magukban és abban, hogy változtatni tudnak a dolgokon.
Csak futni, futni szabadon
„A futás magabiztosságot ad, olyat, ami messze túlmutat a sporton – magyarázza Gisele Nascimento, és így folytatja: – Futónak lenni azt jelenti, hogy képes vagyok felülmúlni önmagamat, és segíteni másoknak is, hogy elérhessék a céljaikat. A Ghetto Run Crew csapatattagjai megtanulják azt is, hogy hogyan küzdjenek meg az élet más problémáival a munkában vagy az iskolában. Azért futok, hogy legyőzzem magam. Tiszteletben tartjuk a hagyományos futást, de mi máshogy tesszük. Nekem a leghosszabb távom mindössze 13 kilométer, a sebességem pedig 4:23 volt. Itt nem a teljesítmény a cél, vagy az, hogy versenyeket nyerjünk, hanem hogy segítsünk azoknak, akiket Brazília jelenlegi rendszere láthatatlanná tesz. Persze előfordult már, hogy versenyt szerveztünk. Egy sportmárka segítségével korábban rendeztünk például egy öt kilométeres futamot. Csodálatos volt az is, együtt futni a bandával, bátorítani azokat, akikkel együtt élünk. De én nem vagyok versengő alkat, utálok korán kelni az edzések miatt. Hamar rájöttem, hogy az én stílusom a szabad kocogás. Csak futni, futni szabadon, minden elkötelezettség nélkül.”
Fotó: Matheus Rodrigues – Ghetto Collective
