Ónodi Eszter: „Sokat számít az időzítés”

2022. május 26. |

Mennyivel hamarabb mennek be a színházba, és mit csinálnak az előadás kezdetéig? Milyen rituálék segítik őket, hogy helyt tudjanak állni? A mindfulness és a színészet metszéspontjait kereste színész kollégáival szerzőnk, Márton Eszter, és közben izgalmas kulisszatitkokra is fényt derített.

Amikor először hallottam egy barátnőmtől a mindfulnessről, egyszerűen kinevettem. Na jó, nem ki, de nevettem. Azt gondoltam, hurrá, valaki feltalálta a spanyolviaszt, hiszen a tudatos jelenlét pontosan az az állapot, amelyben a színész van a színpadon. Némi utánaolvasással kiderítettem: igaz a megérzésem. Még a gyakorlatok is hasonlóak. Ott van például az, amikor egy mazsolát kell megfigyelni, megfogni, megszagolni, majd az ízére, az állagára koncentrálva lassan megenni. Pont ilyen feladatokat végeznek a leendő színészek, például egy bögre kávéval. És azzal a különbséggel, hogy a tapasztaltakat később a színész bármikor, automatikusan fel is tudja idézni. Miközben egy jelenetben veszekszik, nevet vagy sír, mellékesen és automatikusan azt is simán eljátssza, hogy egy csésze finom, meleg kávét iszogat, akkor is, ha valami jéghideg lötty van a csészében, ahogy az általában lenni szokott. Megkérdeztem kollégákat, ők is látják-e a párhuzamot, illetve hogy hogyan „érkeznek meg” a színpadra.

Ónodi Eszter

Te látod ezt a párhuzamot?

 A mindfulness és a színpadi jelenlét tényleg hasonlítanak egymásra, és számomra a próbák esetében még inkább igaz ez. Az előadáson több száz ember figyel, többszázféle módon reagál, lehet ez az önfeledt nevetés, az ásítás, esetleg a horkolás is. Vagy csak ránéz valaki az órájára, ezt véletlenül pont elkapom, és kizökkent. Odavetül a fény az arcára, és nekem megszűnik az a pillanat. Ezért jók a próbák, és ezért is szükséges legalább hathetes próbaidőszak. Mert azokat a pillanatokat, amelyek az előadáson megszületnek, a próba gyúrja ki. Hogy a nézők előtt már lehetőleg ne zökkentsen ki semmi. A színház igazi csodáját ezért inkább a próbákon szoktam átélni. De azért persze előadásokon is. Amikor megérzed, hogy most mindenki úgy figyel, olyan csönd van, hogy bármit megvalósíthatsz… olyankor szuperhősnek érzed magát – szuperképességekkel.

Van olyan gyakorlat, mondat, ami segít a megfelelő állapotba kerülni?

Mondat nincs, kis rituálék vannak, amelyek a próbák alatt rögzülnek. Például tudom, hogy honnan szeretek bemenni a takarásból az adott jelenetbe, és ha valami miatt mégis másképp alakul, az nem esik jól. Egy előadáshoz mindig hozzátartoznak ezek az apróságok is. Például ha valakivel mindig egy adott helyen szoktam összetalálkozni, mert ő akkor jön kifelé, amikor én megyek be, és ez elmarad valamiért, az baj. Nem nagy baj, csak megzavar, mert annál az előadásnál nem ez a dolgok rendje.

És hogy készülsz a nap folyamán?

Szerepfüggő. Az biztos, hogy szeretek korán beérni. A Nóránál eleve úgy voltunk beosztva a fodrászhoz, hogy nekem hatra kellett mennem, de nem csak emiatt jöttem be még korábban. Vannak előadások, amikor a hat óra húsz is simán belefér. De olyankor is fontos ez a bizonyos koreográfia, hogy minden ugyanúgy történjen. Akkor érzem magam biztonságban. És ez nem a takarásban kezdődik, hanem abban a pillanatban, hogy belépek a színházba.

Ha mindig ugyanabban az időpontban állsz neki a rákészülésnek, akkor a szervezeted már automatikusan reagál. A másik ilyen segítség – gondolom – a ruha meg a smink.

Nekem a sminkelés nagyon fontos. Az tényleg meditatív állapot. Nekiállok, és teljesen kiürül az agyam, csak arra fókuszálok, ahogy festem a szempillámat vagy kenem fel a rúzst, közben a figyelmem egyre beljebb és beljebb fókuszál. De az időzítés is rengeteget számít. Más értelemben is. Még régen, a főiskolán mondta nekem a Zsámbéki (Zsámbéki Gábor színházi rendező – a szerk.), és ez gyakran visszaköszön, hogy az időzítésre vigyázzak. Ugyanis hajlamos vagyok túl hamar elkészülni egy szereppel, és az sem jó. Ez olyan, mint a sportban: alapvető, hogy az ember jól ossza be az erejét, az energiáját. Mert ha rosszul időzít, nem a versenyre, nem a premierre lesz csúcsformában, és ez a sportban és a színházban is hatalmas hiba. Ezt nagyon nehéz megtanulni. De ebben a műfajban, mivel a színház egy csapatjáték, egyszerre kell tudni megérkezni a célba.

Fotó: Trokán Nóra

Mindfulness különszámunkban interjút olvashattok még Szabó-Kimmel Tamással és Jordán Adéllal!

Szólj hozzá te is!

Még több Magazin